Dunaújváros Hetilap

A mosolyt és a virágot mindenki szereti

Pálinkás István - 2016. június 26. 7:09

A virágkötők összefogásának köszönhetően második alkalommal hirdették meg a Virágot egy mosolyért! akciót városunkban is.

A The Lonely Bouquet elnevezésű nemzetközi kezdeményezésből kiindulva apró figyelmességgel kívánnak idén is rávilágítani arra, a virág a születésünktől a halálunkig végigkísér bennünket. A helyi akció összefogását Bordás Gabriella, a Fleron Virágbolt üzletvezetője dédelgeti tavaly óta. Akkor több virágcsokrot helyeztek el a város különböző pontjain, a megtalált csokrokat pedig el lehetett vinni - egy mosolygós fotóért cserébe. Idén június 28-án lehet majd keresni a virágkölteményeket.

– Már tavaly is nagyon kedves visszaigazolásokat kaptunk az emberektől, hogy mennyire hálásak. A kihelyezett csokrokat végigkövettük. A fotósommal felvettük a kapcsolatot azokkal, akik megtalálták a virágokat. Akiket nem sikerült elérnünk, azok személyesen is eljöttek a virágboltba fotóval együtt, és jelezték, hogy megtalálták és köszönik a csokrot. Aki a virágot szereti, rosszember nem lehet, tartja a mondás, és ha kevesebb pénz is jut rá, az emberek szeretik, úgyhogy egyáltalán nem közhely. A virágkötők pedig azt szeretnék üzenni ezzel a világnak, hogy a mosoly mindenkinek jár, általuk lesznek szebbek a napjaink. Tavaly harminc csokrot helyeztek el a kezdeményezők, akiknek akkor is felajánlották a termelők a virágtámogatásaikat. Idén is ezt szeretnék megvalósítani. A helyszínek persze titkosak. Annyit azért elárulhatunk, hogy a csokrokon a virágüzlet által kísérőkártya jelzi majd, hogy hol és kik kötötték.

A rovat további hírei: Közélet

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

2024. ápr. 19.

9 európai ország 10 városával együtt, Dunaújváros vezetésével, közvetlen európai uniós forrásból valósul meg az Európai Unió Urbact programjának BiodiverCity projektje. A program partnertalálkozóval startolt Dunaújvárosban kedden délelőtt.

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

2024. ápr. 19.

Április 15-én az egész országban, így Dunaújvárosban is véget ért a fűtési szezon. A hirtelen visszatérő hideg idő miatt azonban Pintér Tamás és az önkormányzat vezetése úgy döntött, hogy egyelőre ne állítsa le a DVG Zrt. a fűtést.

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

2024. ápr. 18.

Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta a "Dunaújváros Közbiztonságáért" díjakat, majd nyílt ülésen több mint harminc témát tárgyalt a testület. Fontos témákról döntöttek.

A város közbiztonságáért – három díjazottal

A város közbiztonságáért – három díjazottal

2024. ápr. 18.

Kővágóné Kőkuti Eszter tűzoltó főhadnagy, Bak Róbert József rendőr főtörzszászlós, valamint – posztumusz díjazottként – Varga Éva "Hugi", a Pannon Polgárőrség nemrégiben elhunyt titkára érdemelte a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését. Méltatások, főhajtással.
 

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

2024. ápr. 18.

Folytatódott a szépkorú polgárok köszöntése városunkban. Barta Endre alpolgármester a 90. születésnapját ünneplő Imre Józsefnét, Mária nénit köszöntötte otthonában.

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

2024. ápr. 17.

Az autizmussal élők társadalmi befogadását segítő közösségi kezdeményezést szervez a Jószolgálati Otthon Közalapítvány és Homonnai Ferenc: a Mozdulj kékben! című programra a Liget közi sportpályán várják az érdeklődőket szombaton, az akció során online árverést is szerveznek!

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

2024. ápr. 17.

A nyílt ülésen 32, majd zárt ajtók mögött további 3 témáról dönthetnek a képviselők a közgyűlésen – a tanácskozásnak a Városháza ad otthont csütörtökön délelőtt.