Évtizedes munkájukért díjazták a pedagógusokat

Vass Ádám - 2016. június 10. 13:55

Városunk önkormányzata elismerésben részesített huszonegy tanárt, illetve oktatási intézményben nem pedagógusi munkát végző dolgozót. Átadták a Dunaújváros Érdemes Pedagógusa, a Dunaújváros Oktatásügyéért díjakat és a Pedagógus Életpályáért Emlékérmeket.

Dunaújváros közgyűlésének határozata értelmében kitüntetésben részesített városunk önkormányzata huszonegy oktatási szférában dolgozó pedagógust és segítőt, akik kiemelkedő munkájukkal kiérdemelték az elismerést. A városban legalább húsz éve oktató-nevelő munkát végző tanárok Dunaújváros Érdemes Pedagógusa díjban részesültek, Dunaújváros Oktatásügyéért díjat érdemeltek azok, akik legalább húsz év kiemelkedő oktató-nevelő, vagy azt segítő munkát végeztek a városban, valamint Pedagógus Életpályáért Emlékérmet kapott minden olyan nyugállományba vonuló pedagógus, aki az oktató – nevelő munkában legalább harminc évet töltött el kiemelkedő munkával.

A péntek délelőtt tíz órakor, a Városháza "C" szárnyának rendezvénytermében tartott ünnepségen beszédet mondott Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester is, aki elmondta, köszönettel tartozunk a pedagógusoknak, hiszen az ország és Dunaújváros jövője is múlik munkájukon. Szerinte a pedagógus szakma az egyik legfontosabb közhivatás, hiszen vállalták, hogy jó emberré nevelik gyermekeinket és megtanítják őket jól és becsülettel élni. Mint mondta, a pedagógusok városunk megbecsült polgárai, akik miatt büszkék lehetünk gyermekeinkre és Dunaújvárosra is.

Dunaújváros Érdemes Pedagógusa díjban részesültek:

Szupricsné Szabó Magdolna tanárnő   

Mádai Lászlóné oktatásvezető

Dunaújváros Oktatásügyéért díjban részesült:

Balla Zoltánné gazdasági összekötő

Kaszás- Tóth Eszter igazgatóhelyettes asszony

Dr. Kollaricsné Dénes Ágnes óvodapedagógus

Józsáné Barabás Magdolna tanárnő

Dunai Zsolt Illésné tanítónő

Pedagógus Életpályáért Emlékérem díjban részesült:

Molnár Anna Mária tanítónő

Kövesi Edit tanárnő

Csibri Istvánné tanítónő (képünkön)

Ladóczkiné Ötvös Erzsébet tanárnő

Tóthné Véner Éva tanárnő

Botyánszki Jánosné tanárnő

Goda Miklósné tanárnő

Juhászné Németh Éva nevelőtanár

Szakály Józsefné tanárnő

Kirinovics Ferencné óvodapedagógus

Lábadi Zoltánné óvodapedagógus

Kácsor Lászlóné tanárnő

Pálfi Tiborné tanítónő

Szabó Péterné pedagógus

Méltatások

Dunaújváros Érdemes Pedagógusa Díj

Szupricsné Szabó Magdolna Mária általános iskolai tanár, 1979-ben szerezte meg tanári diplomáját a Pécsi Tanárképző Főiskolán. Friss diplomásként Közép-Európa akkori legnagyobb általános iskolájában a Ságvári Endre Általános Iskolában- ma Szilágyi Erzsébet Tagintézmény – kezdte meg a munkáját. Mindkét szakjára szükség volt, magyar nyelvet és irodalmat, valamint történelmet tanított mind a négy felső évfolyamon.

Itt 14 évig nevelt és oktatott, majd 5 évig a Barátság Általános Iskola közösségét erősítette.  Az Arany János Általános Iskola után, ahol 7 évet dolgozott, 2008-ban érkezett a jelenlegi munkahelyére a Móricz Zsigmond Általános Iskolába.

Lendülete, közel 40 éve töretlen. Tanítványai rajongásig szeretik, a szülők közössége körében nagy tiszteletnek örvend. Tanítványai minden évben rangos versenyek győztesei. Fontos számára a valódi értékek közvetítése és elfogadtatása szülőkkel, diákokkal egyaránt. Emberi tartása, pedagógiai munkássága követendő példa lehet a következő nemzedék számára.

Dunaújváros Közgyűlése a példaértékű hivatástudata és humánus pedagógiai tevékenységének elismeréseként a Dunaújváros Érdemes Pedagógusa Díjat Szupricsné Szabó Magdolna tanárnő részére adományozta.

Mádai Lászlóné a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumának gyakorlati oktatásvezetője.

Általános ápoló és asszisztens szakképesítést szerzett Székesfehérváron, a Bugát Pál Egészségügyi Szakközépiskolában 1978-ban, majd ezután a Dunaújvárosi Kórházban kezdett dolgozni. 1980-től az akkori 316. számú Szakmunkásképző Intézetben az iskola könnyűipari és Vasmű téri iskolába járó tanulói szakmai alkalmassági vizsgálatait szervezte, az osztályfőnöki órákon egészségügyi témákban rendszeresen besegített.

1989-ben a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán egészségügyi szakoktatóként diplomázott. Ekkor kötelezte el magát a Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, valamint az ápolók képzése mellett, mely kötelék a mai napig tart.

Tanított, szervezte a szakmai gyakorlatokat, miközben önmagát is folyamatosan képezte.

Tanárként, vezetőként és emberként egyaránt a következő szavakkal lehet a leginkább jellemezni: türelem, szeretet, figyelem és mély elkötelezettség.

Dunaújváros Közgyűlése a felnőttképzés melletti elkötelezettsége valamint a példaértékű hivatástudata elismeréseként a Dunaújváros Érdemes Pedagógusa Díjat Mádai Lászlóné oktatásvezető részére adományozta.

A Dunaújváros Oktatásügyéért díj

 

Balla Zoltánné közalkalmazotti pályáját 1994. december 12-én kezdte meg az Aranyvölgyi Általános Iskolában, mint élelmezésvezető, majd mint könyvelő. 1996-ban a Dózsa György Általános Iskolában kezdett el könyvelőként dolgozni. Munkáját becsülettel, tisztességgel az iskola érdekeit szem előtt tartva látta el.

2013 januárjától gazdasági összekötői feladatokat lát el a Dunaújvárosi Gazdasági Ellátó Szervezetnél. Szervezi és ellátja a technikai személyzet feletti szervezési, koordinálási feladatokat, étkezési díjat szed, nyilvántartásokat vezet, adatot szolgáltat, kapcsolatot tart fenn az iskola és a GESZ között.

Példaértékű és precíz tevékenységének elismeréseként Dunaújváros MJV Közgyűlése a Dunaújváros Oktatásügyéért Díjat Balla Zoltánné gazdasági összekötő részére adományozta.

Kaszás-Tóth Eszter igazgatóhelyettes asszony 29 éve a pedagógus pályán lelkiismeretes munkával neveli és tanítja a tanulókat. Hűségesen ragaszkodik iskolájához, 1989-től, műszaki tanári diplomája megszerzése óta dolgozik a Vasvári Pál Általános Iskolában. Kezdettől fogva mindig nyitott volt az újdonságok iránt, folyamatosan képezte magát. Kitalálója és főszervezője az EUKLIDESZI MATEMATIKA VERSENYNEK, melyet már több mint 20 éve szerveznek a városi és városkörnyéki diákoknak. 25 éve eszmei szerzője és aktív kivitelezője volt a matematikaoktatásban a szorobán használatának.

Mindig az a cél vezette, hogy minél inkább motiválja tanítványait, és minél érdekesebbé tegye számukra a matematikát és fizikát. 8 éve az iskola pedagógiai igazgatóhelyetteseként szervezi és vezeti a szerteágazó és sokrétű intézményi munkát.

Dunaújváros MJV Közgyűlése, az elhivatott több évtizedes pedagógusi tevékenységének elismeréseként a Dunaújváros Oktatásügyéért Díjat Kaszás-Tóth Eszter igazgatóhelyettes asszony részére adományozta.

Dr. Kollaricsné Dénes Ágnes óvodapedagógus 1976-ban kezdett el dolgozni városunkban a 20. sz. Napköziotthonos Óvodában. Az eltelt 40 év alatt ez az egy munkahelye volt. 2004-től 2013-ig a Duna-parti Egység vezetője lett. Pályázati és szponzorációs tevékenysége kiemelkedő volt, mely nagyban hozzájárult a környezet megújításához, szépítéséhez.

Mindvégig támogatta a kollégák szakmai törekvéseit, nyitott volt az új eszközök és módszerek kipróbálására. Minden segítő és önkéntes programba bekapcsolódott, a szülők és gyerekek iránti szeretete és nyitottsága töretlen.

Dunaújváros MJV Közgyűlése a kiemelkedő hivatástudatának, nevelői tevékenységének elismeréseként a Dunaújváros Oktatásügyéért Díjat Dr. Kollaricsné Dénes Ágnes óvodapedagógus részére adományozta.

Józsáné Barabás Magdolna pedagógus családból származik. Pedagógiai munkásságát 1982-ben napközis nevelőként kezdte a Móricz Zsigmond Általános Iskolában. 1987-től az Aranyvölgyi Általános Iskolában, majd 1995-től a Barátság Általános Iskolában tanított. Aktív szerepet vállalt a matematika tagozat létrehozásában. A tagozatot és tanítványait az iskola bezárását követően átkísérte a Gárdonyi Géza Általános Iskolába, és segítette a beilleszkedésüket. Később, 2002-ben az Arany János Általános Iskolában folytatta pedagógiai tevékenységét.

A 2010-2011. tanév kezdetétől aktív szerepet vállalt és végez a mai napig a kompetencia alapú oktatás fenntartásával és továbbképzésen szerzett ismereteit folyamatosan beépíti, hasznosítja a matematika tantárgy keretein belül. Minden tanévben az ő vezetésével szervez munkaközössége matematika versenyt az 5.-6. évfolyam tanulói számára.

Józsáné Barabás Magdolna a pedagógus társadalom aktív tagja. Több évig irányította a város matematika – fizika munkaközösségét. Jelenleg az iskolai természettudományi munkaközösség tevékenységét koordinálja.

Dunaújváros MJV Közgyűlése a kimagasló színvonalon és hivatástudattal végzett tevékenységének elismeréseként a Dunaújváros Oktatásügyéért Díjat Józsáné Barabás Magdolna tanárnő részére adományozta.

Dunai Zsolt Illésné tanítónő 36 éve dolgozik a Petőfi Sándor Általános Iskolában. Már a főiskolai gyakorlatát is itt töltötte. Szakmai fejlődésére mindig nagy hangsúlyt fektetett. A Győri Tanítóképző Főiskola befejezését követően sorban végezte el azokat a tanfolyamokat, melyek mind egy hatékonyabb és minőségibb munka megvalósítását célozták meg.

Határozott, sokat nyújtó és következetes pedagógus, aki oktató-nevelő munkájának egészét a gyerekek és az iskola érdekeinek figyelembe vételével szervezte és szervezi meg napjainkban is. Jó észrevételei, lényeglátása sokszor segítik a nevelőtestületet egy-egy feladat végrehajtásában. Munkáját a mai napig a lendületesség és a szakmaszeretet jellemzi.

Nagy hangsúlyt fektet a lemaradó diákok felzárkóztatására és a tehetségek felkarolására is.

Dunaújváros MJV Közgyűlése a sokrétű és magas színvonalon végzett több évtizedes pedagógiai tevékenységének elismeréseként a Dunaújváros Oktatásügyéért Díjat Dunai Zsolt Illésné tanítónő részére adományozta.

A Pedagógus Életpályáért Emlékérem díj

 

Molnár Anna Mária 1975-ben szerzett tanítói diplomát. A Móricz Zsigmond Általános Iskola pedagógus közösségének immár 26 éve tagja.

Szakmailag felkészült, nagyszerű pedagógus. Óráira a jól szervezettség és a változatos munkaforma alkalmazása jellemző. Munkája során folyamatosan törekszik arra, hogy minden tanulója sikeres legyen. Diákjai jól neveltek. Délutánonként segíti a lemaradt gyerekek felzárkóztatását, illetve a tehetséges diákok fejlesztését.

Közösségformálása kivételes, szívesen játszik a gyerekekkel, kirándulásaikon maradandó élményekhez juttatja őket.

Dunaújváros MJV Közgyűlése a kimagasló szakmai színvonalon végzett tevékenysége, példaértékű hivatástudata elismeréseként a Pedagógus Életpályáért Emlékérem díjat Molnár Anna Mária tanítónő részére adományozta.

Kövesi Edit a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Dunaferr Szakközép- és Szakiskolája nyugalmazott pedagógusa, aki közel 39 becsületesen ledolgozott esztendő után, ez év elején ment nyugdíjba.

Pályafutását könyvtárosként kezdte az MMK-ban, rövid ideig dolgozott Pálhalmán, majd az Arany János Általános Iskolában töltött el tíz esztendőt. 2000-ben a Dunaferr iskolában helyezkedett el, ahol 15 tanéven keresztül tanította az irodalmat és a magyar nyelv szépségeit a középiskolás korosztálynak.

Kövesi Edit barátságos, szerény, kiegyensúlyozott személyiség. Kollégáival és diákjaival harmonikus kapcsolatot alakított ki. Követendő mintát mutatott kollégáinak szakmai felkészültségével, következetességével, önmagával és diákjaival szembeni igényességével.

Rendszeresen készített fel tanulókat helyi, megyei és országos versenyekre. Számos színházlátogatás szervezője volt, ezzel is színesítve az iskola kulturális életét.

Dunaújváros MJV Közgyűlése a lelkiismeretes, példaértékű és magas színvonalú pedagógiai tevékenységének elismeréseként a Pedagógus Életpályáért Emlékérem díjat Kövesi Edit tanárnő részére adományozta.

Csibri Istvánné tanítónő, osztálytanítóként dolgozott a Petőfi Sándor Általános Iskolában, a 40 éves pedagógiai tevékenységét követően, a közelmúltban vonult nyugdíjba.

Tapasztalatával, sokrétű tanulmányi előképzettségével az alsós szakmai munkaközösségek aktív tagja volt. Munkáját az elhivatottság, lendületesség, szakmaszeretet jellemezte. A tanulóközösség életét kiemelkedő szervezőkészséggel irányította. Osztályainak, és az egész intézménynek rendszeresen szervezett kulturális, szabadidős programokat.

Munkatársaival jó kapcsolatot ápolt, mindig készen állt az együttműködésre.

Hosszú éveken át dolgozott a Petőfis Tanítványainkért Alapítvány kuratóriumának vezetőjeként és segítette azoknak a diákoknak az érvényesülését, akik vagy tehetségük, vagy rászorultságuk révén, de igényelték a támogatást.

Dunaújváros MJV Közgyűlése az elkötelezett, több évtizedes kimagasló pedagógiai tevékenysége elismeréseként a Pedagógus Életpályáért Emlékérem díjat Csibri Istvánné tanítónő részére adományozta.

Ladóczkiné Ötvös Erzsébet

(A hivatalos felterjesztés betűhív közlése)

„A kitüntetési javaslat indoklása:

Ladóczkiné Ötvös Erzsébet tizenhét évesen kezdte meg pedagógiai pályáját képesítés nélküli nevelőként Perkátán. Elmondása alapján, már gyermekkora óta mindig is erre a hivatásra készült. Első diplomáját gyakorló tanítóként szerezte az Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolán, Győr városában 1979-ben. Második diplomáját a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar nyelv és irodalom szakán teljesítette Szegeden 1987 nyarán.

Szakmai tudását diplomáin kívül folyamatosan bővítette. Pedagógiai tanfolyamok, módszertani továbbképzések tucatján szerzett ismereteket és jártasságokat kompetencia alapú oktatásban, NYIK-programban, mozgóképkultúra és médiaismeretben, drámapedagógiában, mérésmetodikában, inkluzív nevelésben, nyelvi-irodalmi kommunikációs nevelésben, irányított önképzésben, matematikában, balesetelhárításban, szövegszerkesztésben.

Erzsike, ahogy mi szólítjuk, negyven éves pedagógiai tapasztalatát összesen tizenkét intézményben gyűjtötte össze. Nem volt könnyű pedagógiai munkásság az övé. Családja igényei szerint többször költözni kényszerült, mindig ott dolgozott, ott tanított, ahol szükség volt rá, az éppen aktuális szerepelvárásokhoz alkalmazkodva.

Az 1990-es években a tanítás mellett hat éven keresztül a városi humán munkaközösség vezetőjeként dolgozott. A Fejér Megyei Pedagógiai és Szolgáltató Intézet megbízásából Fejér megye déli területén végzett szaktanácsadói tevékenységet. A megye északi régióibanszakértőként foglalkoztatta őt a szakmai szolgáltató. A megye iskoláiban folyó magyartanítással kapcsolatos szakmai tevékenységet koordinálta; versenyeket, továbbképzéseket, diagnosztikus méréseket tervezett, szervezett és bonyolított le.

Tanítói műveltségterületét hasznosítva először Kisapostagon, majd több dunaújvárosi iskolakönyvtári tevékenységét is ellátta. A Szikla és Szirén elektronikus programban szerzett ismeretivel az iskola-könyvtári ügyintézést áttekinthetővé tette.

Osztályfőnökként alkalma nyílt megismerkedni különösen tehetséges gyermekekkel, akik tehetséggondozásával Kazinczy díjas és Országos nyelvész tanítványokat adhatott tovább a középiskoláknak. Korábbi osztályaival bekapcsolódott az erdei iskolai életbe; év végi gálaműsorok, mesejátékok, balladák, táncok betanításával, iskolai ünnepélyek megszervezésével, alkalmanként velük együtt közös színpadralépéssel formálta a közösséget. Másrészről megismerte azt is, hogyan lehet egy osztatlan, összevont iskolában tanítani, ahol a rábízott gyermekekkel az állandó differenciálást, a toleranciát és figyelemmegosztást tanulta, tanította.

Ladóczkiné Ötvös Erzsébet a Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskolában a 2009/2010. tanév II. félévétől tanít. Az elmúlt hat évben mi magunk is többféle szerepelvárás elé állítottuk őt. Iskolánkban Erzsike volt már tanulószobai nevelő, tagintézményünkbe áttanító pedagógus, dráma-pedagógiai tanár. Jelenleg osztályfőnök, magyar-irodalom szakos tanár, könyvtáros tanító, humán szakmai munkaközösségünk aktív tagja. Szilárd meggyőződésű ember, aki bízik a magyar oktatás-nevelés hagyományos erkölcsi értékeiben.  Karakteres elveinek, szakmai álláspontjának a nevelési értekezleteken rendszeresen hangot ad.

Példamutatónak tartjuk, hogy a tanárnő önként jelentkezett a 2015. évi pedagógusminősítési eljárásra. Pályája utolsó két évében vállalta a modern pedagógia legújabb kihívását; teljes portfóliót írt. Tette mindezt csupán becsvágyból, hiszen a Pedagógus II. fokozatba történő besorolás anyagi előnyeit mindössze fél évig élvezheti, mielőtt nyugdíjba megy. Az Oktatási Hivatal szakértői Erzsike munkáját, szakmai életútját 100 %-os minősítéssel értékelték. Úgy gondoljuk, méltán érdemelte ki azt.

A tanárnő a 2015/2016. tanévvel hivatását befejezi. Megbízható pedagógiai munkássága alapján, kiemelkedő szakmai munkájáért, a Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola vezetősége, nevelőtestülete - a közalkalmazotti tanács és az érdekvédelmi szervezet egyetértésével - javasolja a fent megnevezett kitüntetés odaítélését.”

Tóthné Véner Éva tanárnő pályáját könyvtárosként kezdte 1972-ben a Tolna Megyei Tanács Városi Bizottságának Könyvtárában, Szekszárdon. Felsőfokú képesítést 1976-ban szerzett a Szombathelyi Tanárképző Főiskola Tanítóképző Intézetének népművelő-könyvtáros szakán, majd később magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomáját 1990-ben szerezte meg. A tanárnő napközis nevelőként kezdett el dolgozni a Petőfi Sándor Általános Iskolában, második diplomája megszerzése óta felsős szaktanári, osztályfőnöki, főállású könyvtáros, és könyvtáros-tanári munkakörben tevékenykedik.

Mind a magyar nyelv tanítása mind az iskola könyvtára a szívügyévé vált, szakjait egyformán szerette. Tanulói elé példaként állhat tudatos, kiforrott egyéniségével, szakmailag jól felkészült, gazdag módszertárával. Munkatempója nyugdíjazása küszöbén sem csökken, kollégái szeretik és tisztelik.

Dunaújváros MJV Közgyűlése a példaértékű és kimagasló pedagógusi tevékenysége elismeréseként a Pedagógus Életpályáért Emlékérem díjat Tóthné Véner Éva tanárnő részére adományozta.

Botyánszki Jánosné tanárnő 1981-ben érkezett a Római Városrészi II. számú Általános Iskolába. Itt kezdetben napközi otthonos nevelő volt, majd biológiát és technikát, illetve háztartási alapismereteket oktatott. Később német nyelvet oktatott a felső tagozaton. Immár több mint 30 éve a Gárdonyi Géza Általános Iskola meghatározó pedagógusa. Rendszeresen vett részt szakmai továbbképzéseken, ahol gyarapította tantárgyi tudását. Munkáját évtizedek óta nagy odaadással és lelkiismeretesen végzi. Nyugodt és kiegyensúlyozott személyisége példamutató a tanítványai számára. Kimagasló osztályfőnöki munkát végzett, és aktívan részt vett a diákönkormányzat munkájában is. Rendszeresen szervezett iskolai rendezvényeket, sporttevékenységeket, kulturális és szabadidős programokat.

Dunaújváros MJV Közgyűlése a példaértékű és elhivatott pedagógusi tevékenysége elismeréseként a Pedagógus Életpályáért Emlékérem díjat Botyánszki Jánosné tanárnő részére adományozta.

Goda Miklósné tanárnő 1991-től tanít a Lorántffy Zsuzsanna Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolában ápolókat, szociális ápoló és gondozókat, de főként a gyermekápoló és csecsemőgondozó képzés elhivatottja.

Egészségügyi szakoktatóként, tanárként és pedagógusként mindig a gyermekek iránti mélységes szeretet, odafordulás és empátia jellemezte. Szívénél talán csak empátiája és érzékenysége volt nagyobb, neki sikerült elérnie a kedvességével, hogy olyan gyermekek is megnyíljanak, akik nehezen tudtak beilleszkedni a közösségbe.

Oktatási módszereit mindig az igényesség jellemezte. Hivatását mindig jókedvvel, szeretettel és humorral gyakorolta. Segítőkészsége és munkabírása mindenki számára példaértékkel bír.

Dunaújváros MJV Közgyűlése az oktatás, nevelés iránti elkötelezettsége, etikus magatartása, a közel 40 éves pedagógusi tevékenységének elismeréseként a Pedagógus Életpályáért Emlékérem díjat Goda Miklósné tanárnő részére adományozta.

Juhászné Németh Éva nevelőtanár 1977-ben vette át magyar-orosz szakos diplomáját a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. 1985-ben költözött Dunaújvárosba, és egy évvel később a Petőfi Sándor Általános Iskolában kezdett el tanítani, ahol osztályfőnökként is a tőle megszokott pedagógiai igényességgel, nagyfokú gyerekszeretettel végezte munkáját. 1989-ben került a Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola Kollégiumába, ahol azóta is nevelőtanárként dolgozik. Munkájában mindig precíz, megbízható és igényes volt, soha nem hátrált meg az új feladatoktól. Önképzéssel, továbbképzéseken való részvétellel folyamatosan törekedett a szakmai megújulásra, ismereteinek bővítésére. Több éven keresztül nagyfokú szakmaisággal végezte a munkaközösség vezetői tevékenységét. Segítségére bármikor lehetett számítani.

Dunaújváros MJV Közgyűlése a példaértékű és elhivatott pedagógusi tevékenységének elismeréseként a Pedagógus Életpályáért Emlékérem díjat Juhászné Németh Éva nevelőtanár részére adományozta.

Szakály Józsefné tanárnő pályáját a mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskolában kezdte 1976-ban, majd városi szinten elismert matematika tanárrá a dunaújvárosi Barátság Általános Iskolában vált. 2002-től tanít a Rudas Közgazdasági Szakközépiskolában.

Alsóbb évfolyamos módszertani tapasztalataira alapozva foglalkozott a középiskolásokkal – csoport- és egyéni képzés keretében is.

Az iskolai honlapon gyakorló feladatokat tett közzé elsősorban a matematika szintfelmérők előtt. Saját blogot ír a gyengén teljesítő diákok segítségére. A beküldött feladatokat kijavítja, értékeli, konzultál a hibákról a tanulókkal. Diákjainak és kollégáinak is mindig a segítségére volt az informatikai feladatok ellátásában. Szakmai tapasztalatait feladatsorok mellékletével több kiadványban is sajtó alá rendezte.

Dunaújváros MJV Közgyűlése a példaértékű és több évtizedes elhivatott pedagógusi tevékenységének elismeréseként a Pedagógus Életpályáért Emlékérem díjat Szakály Józsefné tanárnő részére adományozta.

Kirinovics Ferencné óvodapedagógus még 1973-ban kezdett el a dunaújvárosi 12. sz. Napköziotthonos Óvodában képesítés nélküli óvónőként dolgozni. Folyamatosan képezte magát, majd 1992-től vezető helyettesi munkakört töltött be, emellett gyermekvédelmi feladatokat is ellátott. Éveken keresztül kiemelten foglalkozott a nevelési területek közül az anyanyelvi neveléssel, óvodai és a városi munkaközösség vezetői munkáját is segítette. 2000-ben a 17. számú Napköziotthonos Óvodában folytatta munkáját, és szabadidejében az MMK kulturális programjaiban segédkezett.

Nagy hangsúlyt fektetett a gyermekek környezettudatos szemléletének alakítására, anyanyelvi fejlesztésére. Határozott, következetes, gyermekközpontú gondolkodású nevelő munkája, szakmai tudása, segítőkészsége, példaértékű munkatársai számára.

Dunaújváros MJV Közgyűlése a kiemelkedően magas szakmai színvonalon végzett pedagógiai tevékenységének elismeréseként a Pedagógus Életpályáért Emlékérem díjat Kirinovics Ferencné óvodapedagógus részére adományozta.

Lábadi Zoltánné óvodapedagógus pályája során gyermekek százait nevelte, tanította. Tette ezt hatalmas szeretettel, mosollyal, és lendülettel. Évtizedeken keresztül fordult önzetlen szeretettel az óvodás gyermekek felé, hasznos tanácsaival pedig sokszor segítette a szülőket gyermekneveléssel kapcsolatos problémák megoldásában.

Szaktudását folyamatosan fejlesztette, rendszeresen vett részt szakmai továbbképzéseken. Munkáját a mindennapok során lelkiismeretesen, felkészülten végezte. Segítőkészségével, lelkes együttműködésével, színvonalas szakmai munkájával elősegítette a Napsugár Tagóvoda hatékony- és eredményes működését. Mint munkaközösség-vezető azon fáradozott, hogy minél érdekesebb, minél hasznosabb óvodai és óvodán kívüli programokat szervezzen a gyerekek és szüleik számára.

Dunaújváros MJV Közgyűlése a példaértékű és magas szakmai színvonalon végzett pedagógiai tevékenységének elismeréseként a Pedagógus Életpályáért Emlékérem díjat Lábadi Zoltánné óvodapedagógus részére adományozta.

Kácsor Lászlóné matematika szakos tanárnő 1981-től elsőként a dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskolában dolgozott, majd ’82-ben a Béke Városrészi I. sz. Általános Iskola tanára lett. Valamivel később az Arany János Általános Iskola alapító tagja, meghatározó tanára lett.

1996-ban a matematika munkaközösség vezetője lett, majd 2001-től igazgatóhelyettesi feladatok ellátásával bízták meg. Több éves szakmai gyakorlattal maga mögött aktív részese lehetett annak a munkának, mely sok évre megalapozta, megteremtette az Arany iskola hagyományait és szakmailag elismertté tette.

Áldozatos és hosszú évtizedeken keresztül végzett munkájának köszönhetően részt vállalt az Arany iskola alapértékeinek megteremtésében és gyakorlati megvalósításában, ezzel pedig kiérdemelte a tantestület és a diákok, szülők és a város megbecsülését.

Dunaújváros MJV Közgyűlése a példaértékű és évtizedeken át magas szakmai színvonalon végzett pedagógiai tevékenységének elismeréseként a Pedagógus Életpályáért Emlékérem díjat Kácsor Lászlóné tanárnő részére adományozta.

Pálfi Tiborné a Dózsa György Általános Iskola tanítónője, kezdetben a nagykarácsonyi általános iskolában dolgozott, majd 79-ben nyitotta kapuit a Dózsa iskola, ahol azóta is, immár 36 éve tanít.

Az elmúlt évtizedeket kitartása, lelkiismeretes és odaadó munkája jellemezte. Személyisége, szakmaisága és embersége példaértékű. Tanfolyamok és továbbképzések sorát végezte el azzal a céllal, hogy minél magasabb színvonalon végezhesse faladatát. A problémás gyermekek tanítását fejlesztő módszerekkel segítette, a tehetséges diákokat is szeretettel segítette a magasabb cél felé.  A szülők szeretettel és bizalommal fordulnak felé mert érzik, hogy a gyermekük olyan pedagógus kezében van, aki szakmailag és emberileg is a legjobbat nyújtja gyermeküknek.

Dunaújváros MJV Közgyűlése az elhivatott és kimagasló szakmai színvonalon végzett pedagógiai tevékenységének elismeréseként a Pedagógus Életpályáért Emlékérem díjat Pálfi Tiborné tanítónő részére adományozta.

Szabó Péterné 1972-ben kezdte meg pályáját képesítés nélküli nevelőként az Adonyi általános iskolában. Később, az első diplomája megszerzése után az előszállási iskolában tanított, majd a Petőfi Sándor Klubkönyvtár könyvtárosaként tevékenykedett.1985-ben a 2. sz. Általános Iskola napközis nevelője, majd később a Szilágyi Erzsébet Általános Iskola pedagógusa lett. A későbbiek folyamán megszerezte második diplomáját is könyvtáros szakon.

Szabó Péterné több mint 30 éve dolgozik az iskolában, a könyvtár pedig mindig is a szívügye volt. Azon fáradozott, hogy az iskola tanulói és munkatársai magukénak érezzék a könyvtárat, gyakran látogassák és megszeressék az olvasást a tanítványai. Munkája során mindig együttműködött a szülőkkel, pedagógusokkal a tanulók személyiségének fejlesztésében, képességeinek kibontakoztatásában. Az idő során a könyvtár 12 ezer kötetessé fejlődött, és gyakorlati kapcsolatok jöttek létre más iskolák könyvtáraival és szakmai szolgáltatásokkal. Soha nem hátrált meg a nehézségektől, munkája és elhivatottsága valamennyiünk számára példaértékkel bír.

Dunaújváros MJV Közgyűlése a példaértékű hivatástudata, és lelkiismeretesen, magas szakmai színvonalon végzett pedagógiai tevékenységének elismeréseként a Pedagógus Életpályáért Emlékérem díjat Szabó Péterné tanárnő részére adományozta.

 

Jakabné Józsa Klára, a Móricz Zsigmond Általános Iskola igazgatója, a közelmúltban szakmai elismerésben, Németh László díjban részesült. Ebből az alkalomból a díjátadás végén egy virágcsokorral köszöntette az önkormányzat nevében Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester úr.

Pedagógusok kitüntetése

Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán
Pedagógusok kitüntetése - fotó: Ónodi Zoltán

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: óvodai nyílt napokat tartottak

DSTV: óvodai nyílt napokat tartottak

2024. ápr. 10.

Az ismerkedés és a megismerés nagyon fontos állomásai voltak a Dunaújvárosi Óvoda tagintézményeiben tartott foglalkozások, derül ki a DSTV összegzéséből. Várhatóan 320-340 kisgyermek kerül ősztől a rendszerbe. Hangkép.

DSTV: a görögkatolikus iskola is várja a nebulókat

DSTV: a görögkatolikus iskola is várja a nebulókat

2024. ápr. 09.

Minden oktatási intézmény igyekszik bemutatkozni a leendő elsősök és szüleik számára, hogy amint aktuális lesz a beiratkozás, már ne legyen kétsége senkinek afelől, hogy jól döntött. Ennek apropóján látogatott a DSTV stábja a Szent Pantaleimon iskolába. Hangkép.

DSTV: négy felvonás a Petőfiben

DSTV: négy felvonás a Petőfiben

2024. ápr. 03.

Idén is várta a leendő elsősöket és szüleiket a Petőfi Sándor Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény vezetése és kollektívája négy részből álló programsorral rukkolt ki a beiskolázás előtt. Hangkép.

DSTV: gálát rendezett a Petőfi iskola

DSTV: gálát rendezett a Petőfi iskola

2024. már. 26.

Nagyszabású és rendhagyó megemlékezésről számol be a DSTV összeállítása. A Petőfi Sándor Általános Iskola közösségének közelmúltban tartott gálaműsorán mintegy 250 diák lépett közönség elé a KULTIK Moziban. Hangkép.

DSTV: szakmai nap a Dunaferr középiskolában

DSTV: szakmai nap a Dunaferr középiskolában

2024. már. 24.

Látványos és szó szerint mozgalmas bevetésről tudósít a DSTV összeállítása. A vármegyei rendőr-főkapitányság és a rendészeti képzést végző középiskolák közötti kapcsolat keretében látogattak el a MEKTA-alosztály szakemberei a Dunaferr iskola szakmai napjára. Hangkép.
 

DSTV: minőségi időtöltés a gyerekekkel

DSTV: minőségi időtöltés a gyerekekkel

2024. már. 21.

Érdekes témát boncolgat a DSTV sorozatának új darabja a Dunaújvárosi Óvoda vezetőjével. Gyenes Éva ezúttal a minőségi időtöltésről fejtette ki gondolatait – többek között arról, miért is fontos minél több időt a szabadban tölteni, és segíteni a kicsiket élményszerzéssel, új impulzusokkal. Hangkép.
 

DSTV: beilleszkedés az óvodába

DSTV: beilleszkedés az óvodába

2024. már. 18.

Komoly témával, az óvodai beilleszkedés kérdéskörével foglalkozik a DSTV összeállítása. A gyerekeknek, de a szülőknek is jelentős "ugrás" ez, az ismerkedés-megismerés folyamata elsőrendűen fontos ebben az életszakaszban. Hangkép.