Dunaújváros Hetilap

A zöld SZTK és az élményfürdő felújításával indul a Modern Városok Program

doszerk - 2016. június 4. 15:51

Városunk harmincegymilliárd forintot kap a Modern Városok Program keretében különböző fejlesztésekre. Szepesi Attila, gazdasági és stratégiai ügyekért felelős alpolgármester a DO-nak elmondta, hogy Dunaújvárosban elsőként a zöld SZTK és az élményfürdő visszavásárlásával, felújításával indulhatnak a beruházások.

Múlt héten jár városunkban Orbán Viktor miniszterelnök, aki Cserna Gáborral, városunk polgármesterével aláírta a közel 31 milliárd forintról szóló városfejlesztési megállapodást, melyben tizennégy fejezet rendelkezik arról, hogyan is áll össze ez az anyagi keret, milyen fejlesztések, beruházások valósulnak meg városunkban 2020-ig.

Szepesi Attila, gazdasági és stratégiai ügyekért felelős alpolgármester is részt vett a Megyei Jogú Városok Szövetségének eheti ülésén, ahol megerősítették, hogy ötvenmilliárd forintból már idén gazdálkodhatnak a városok, nem kell megvárni a 2017-es év kezdetét. Szepesi Attila kérdésünkre elmondta, hogy ebből a keretösszegből azok a városok részesülnek először, melyek már rendelkeznek előkészített projektekkel és ezek közé tartozik Dunaújváros is. A zöld SZTK és az egykori élményfürdő esetében ugyanis már megszületett a megállapodás a vételárról, és ha a héten a Miniszterelnökségen alá tudják írni a megállapodást, akkor elindulhat a folyamat. Az alpolgármester nyomatékosította, hogy azt szeretnék, hogy legelőször a zöld SZTK helyzete oldódjon meg, az élményfürdő pedig a megfelelő felújítási munkálatok után jövő év júniusában meg tudja nyitni kapuit a városlakók előtt. Szepesi Attila azt is elmondta, hogy minden egyes beruházást komoly előkészületek vezetnek be, majd következnek a közbeszerzési eljárások és ezek után indulhat a megvalósítás.

A tervek szerint a zöld SZTK-t megvásárolja a kormány, és a Fejér Megyei Kormányhivatal, a Dunaújvárosi Járási Hivatal szervezeti egységei költöznének oda (például a munkaügyi kirendeltség), illetve a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ tankerülete. Az egykori élményfürdőt szintén megvásárolja a kormány, aminek telkét egyesítik a Fabó Éva Sportuszodával, felújítják mindkét épületet, és az így létrejövő fürdőcentrumot a város fogja üzemeltetni. Erre a beruházásra 3 milliárd forintot fordítanak.

Szita Károly a Megyei Jogú Városok Szövetségének kétnapos ülése utáni sajtótájékoztatón kiemelte: 2000 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg 2020-ig a megyei jogú városokban a Terület és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP), valamint a Modern városok programban szereplő uniós és hazai források felhasználásával.

Hangsúlyozta: a tervezett beruházások nem csupán a megyei jogú városokat szolgálják, hanem az egész országot. Szita Károly elmondta: 2017-ben a Modern városok program finanszírozására 452 milliárd forint áll rendelkezésre, amely szerepel a jövő évi költségvetésben.

Banai Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára megerősítette: az idei költségvetés módosításával ötvenmilliárd forint áll majd rendelkezésre az útépítéseken túli, a Modern Városok Programban meghatározott fejlesztések hazai finanszírozására.

A rovat további hírei: Közélet

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

2024. már. 28.

A piac a dunaújvárosiak kedvelt bevásárlóhelye, a helyi termelők és árusok fontos terepe, tavaly novemberben kezdődött a felújítása, az ünnepélyes átadást pedig szerdán tartották. Ajándék: húsvét előtt pénteken délelőtt is nyitva lesz a piac!

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

2024. már. 27.

Ünnepélyes keretek között avatták fel az új kerékpárút-hálózatot városunk képviselői. Az esemény helyszínére, az erdei tornapályára biciklivel érkezett a városvezetés.

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

2024. már. 27.

Molnár Józsefné, Ilonka néni is a 90 évesek táborába lépett március 17-én. A jeles alkalomból nagy családja körében ünnepelt születésnapján. A város nevében Orosz Csaba önkormányzati képviselő köszöntötte.

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

2024. már. 27.

A lakossági igények felmérése után a városüzemeltetés szakembereivel tartott bejárást Barta Endre, a 4-es választókerület önkormányzati képviselője az új Vasmű úton.

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

2024. már. 26.

A Dunaújvárosi Estek című sorozat következő vendége Kéri László, szociológus, politológus lesz – az érdeklődőket a magyar belpolitikai helyzetről szóló beszélgetésre várják a Városháza dísztermében szerdán délután. Flyer.

Elkészült az életmentő készülékek térképe

Elkészült az életmentő készülékek térképe

2024. már. 25.

Hosszú egyeztetések és munka után elkészült Dunaújváros aktualizált defibrillátor térképe, melyet a Dózsa György úti főposta előtt találhatnak meg városunk lakói.

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

2024. már. 25.

Remek alkalmat talált arra a közelmúltban Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, hogy kihirdesse, ki veheti át tőle a stallumot a város középiskolásai köréből egy teljes napra.