Dunaújváros Hetilap

Újabb összefogás - További gyűjtés Pecsét István javára

Molnár Emese - 2016. október 27. 13:00

Még négymillió forint támogatásra van szükség Pecsét István újabb kezelésére, amellyel már teljes lehet a gyógyulása. Az adománygyűjtő akció folytatódik, a városlakók, támogatók segítségét kérik.

Cserna Gábor polgármester felidézte, 2015-ben ismerhették meg a városlakók Pecsét István helyzetét, a rákbetegséggel való küzdelmét. Rendkívüli összefogás jött létre annak érdekében, hogy a gyógykezeléshez szükséges pénzt összegyűjtsék, és megkezdődhessen Kínában az életmentő beavatkozása.

 

A kezeléshez 4 millió forintra van szükség. A Renalpin Kft. és a Grabarics Kft. látva, hogy tovább pénzre van szükség, szintén az ügy mellé állt: ha az önkormányzat megelőlegezi a négymillió forintot a Dunaújvárosiak Életéért Közalapítvány számára a gyűjtőakcióra (hogy minél előbb elvégezhessék a kezelést), akkor ők kezességet vállalnak rá. Ez azt jelenti, ha az alapítvány nem tudja a jótékonysági akciók során összegyűjteni a négy millió forintot, akkor a két cég vállalja, hogy visszafizeti az önkormányzatnak a megelőlegezett összeget. Erről szólt a csütörtöki rendkívüli közgyűlés napirendje is, amit a képviselők meg is szavaztak.

Kótai Henrietta, a Grabarics Kft. marketing vezetője elmondta, ők személyesen is megismerték Pecsét Istvánt.

- Rengeteg ember kerül borzasztó élethelyzetbe, hozzánk is sok segítségkérés érkezik. Nagyon nehéz a szívekhez utat találni. Van egy Pecsét Istvánhoz hasonló sorsú kollégánk, barátunk. A kezelését kutatva jutottunk el Istvánhoz, aki akkor már Kínában volt. Őt kértük meg, hogy segítsen felvenni a kapcsolatot az orvosokkal, és feltárni a lehetőséget, amivel saját kollégánk gyógyulását biztosítani tudjuk. Így kerültünk személyes kapcsolatba Istvánnal, aki önzetlenül, kedvesen, gyorsan reagált kéréseinkre. Példaértékű volt a hozzáállása, rendkívüli fiatalember. Ezért döntöttünk úgy, hogy a saját eszközeinket használva, segítünk Istvánnak is, megpróbáljuk elérni, hogy a pénzzel ne, hanem csak a gyógyulásra koncentrálhasson– mondta Kótai Henrietta.

Pecsét István támogatása mellé állt, és a kezdet óta szervezi, koordinálja a gyűjtőakciót Kovács Judit, a DVG Zrt. igazgatósági tagja.

- Az év elején indított gyűjtőakció során láthattuk, hogy milyen példaértékű volt a társadalmi összefogás, szerepvállalás, hiszen rengeteg cég és magánszemély csatlakozott Pecsét István megsegítésére. Mint kiderült, szükség van egy újabb kezelésre, ezért a gyűjtőakciót fel kell élesztenünk. Ehhez a két cég, a Renalpin és a Grabarics Kft. lendületet hozhat– mondta Kovács Judit.

Az adománygyűjtést folytatják, hogy összegyűljön a még szükséges négymillió forint. Jótékonysági programok is szerveznek köré, az egyik ilyen például a Dunaújvárosi Hírlap által indított rajzverseny: óvodások és iskolások rajzait várják november 4-ig, amelyekre licitálni lehet. A legszebb alkotásokat díjazzák és kiállítást is rendeznek belőle, a jótékonysági estre november 26-án kerül sor a Bartók színházban.

Az új kezelés még öt-hat hónapot fog igénybe venni, amely után remélhetőleg István teljesen meggyógyul.

A rovat további hírei: Közélet

Amit fontos tudni a június 9-i választások előtt

Amit fontos tudni a június 9-i választások előtt

2024. ápr. 16.

Nyár elején újra választ az ország, méghozzá egy időben az Európai Parlament (EP) tagjaira, a települési polgármesterekre, valamint az önkormányzati képviselőkre, továbbá a nemzetiségi önkormányzatok tagjaira voksolhatunk.

Szakmai értekezlet a rendőrségen

Szakmai értekezlet a rendőrségen

2024. ápr. 16.

A Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány és Dunaújváros Önkormányzata szervezésében létrejövő Rendvédelmi hónap részeként, illetve annak megnyitójaként szerveztek konferenciát a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon a napokban.

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

2024. ápr. 15.

Nagyszabású szerszámkiállításnak ad otthont az Innopark szerdán: a Hoffmann Group kiállítására 10-15 óra között várják az érdeklődőket – meghívó és regisztrációs űrlap máris itt!

Tájékoztatás a pótfűtés igényléséről

Tájékoztatás a pótfűtés igényléséről

2024. ápr. 14.

A szolgáltatói összegzés szerint a fűtési idény végeztével még egy hónapon át, május derekáig tart a pótfűtési időszak. DVG-tájékoztató itt!

Saját alapszabályát is megsérti a KDNP a szocialista jelölt érdekében?

Saját alapszabályát is megsérti a KDNP a szocialista jelölt érdekében?

2024. ápr. 13.

Egy volt fideszes képviselő szerint a KDNP soha, semmit sem csinált Dunaújvárosban.

A fűnyírás rendben lesz, több ember és gép dolgozik a köztereken

A fűnyírás rendben lesz, több ember és gép dolgozik a köztereken

2024. ápr. 13.

Már jó ideje igazi tavasz van, és ez látszik a növényeken is, minden kizöldült. Természetesen nő a fű is. Éppen ezért már jó ideje dolgoznak és nyírják a füvet a szakemberek Dunaújvárosban. Az idei évben több emberrel és több géppel történik a fűnyírás.

Már biztos: önálló marad a Rosti és a Széchenyi gimnázium is! (FRISSÍTVE)

Már biztos: önálló marad a Rosti és a Széchenyi gimnázium is! (FRISSÍTVE)

2024. ápr. 12.

"... előterjesztéséiben részletezett új tagintézmény létrehozása nem kerül felterjesztésre" – a tankerület a magyar nyelv szabályait megcsúfoló mondattal fújt visszavonulót. Győzelem a hajtás után. (FRISSÍTVE: Pintér Tamás polgármester is reagált a döntésre)