Dunaújváros Hetilap

A Városházán estek szerelembe

Vass Ádám - 2016. december 18. 8:29

Különleges házasságkötésre került sor szombaton a Városháza "C" szárnyának rendezvénytermében, ahol az önkormányzatnál dolgozó, és ott megismerkedő szerelmespár kötötte össze életét Cserna Gábor, városunk polgármesterének jelenlétében.

A friss házaspár mindkét tagja, Gyenge Lajos Róbert és Dzsupin Andrea is a Városházán dolgozik, ott ismerkedtek meg évekkel ezelőtt, majd nem sokkal később egymásba is szerettek. Szombaton délután fél ötkor a Városháza "C" szárnyának rendezvénytermében mondták ki a boldogító igent Dr. Sürü Renáta jegyző és városunk polgármesterének közreműködésével.

Cserna Gábor tette fel a nagy kérdést, a két igen után pedig hivatalosan is férjjé és feleséggé nyilvánította őket, majd gratulált elsőként új, közös, felelősségteljesebb életükhöz. A szülök köszöntése után együtt koccintottak az ifjú párra, akik a szertartás után fogadták a számtalan jókívánságot és gratulációt a rokonoktól, barátoktól.

A rovat további hírei: Közélet

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

2024. már. 28.

A piac a dunaújvárosiak kedvelt bevásárlóhelye, a helyi termelők és árusok fontos terepe, tavaly novemberben kezdődött a felújítása, az ünnepélyes átadást pedig szerdán tartották. Ajándék: húsvét előtt pénteken délelőtt is nyitva lesz a piac!

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

2024. már. 27.

Ünnepélyes keretek között avatták fel az új kerékpárút-hálózatot városunk képviselői. Az esemény helyszínére, az erdei tornapályára biciklivel érkezett a városvezetés.

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

2024. már. 27.

Molnár Józsefné, Ilonka néni is a 90 évesek táborába lépett március 17-én. A jeles alkalomból nagy családja körében ünnepelt születésnapján. A város nevében Orosz Csaba önkormányzati képviselő köszöntötte.

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

2024. már. 27.

A lakossági igények felmérése után a városüzemeltetés szakembereivel tartott bejárást Barta Endre, a 4-es választókerület önkormányzati képviselője az új Vasmű úton.

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

2024. már. 26.

A Dunaújvárosi Estek című sorozat következő vendége Kéri László, szociológus, politológus lesz – az érdeklődőket a magyar belpolitikai helyzetről szóló beszélgetésre várják a Városháza dísztermében szerdán délután. Flyer.

Elkészült az életmentő készülékek térképe

Elkészült az életmentő készülékek térképe

2024. már. 25.

Hosszú egyeztetések és munka után elkészült Dunaújváros aktualizált defibrillátor térképe, melyet a Dózsa György úti főposta előtt találhatnak meg városunk lakói.

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

2024. már. 25.

Remek alkalmat talált arra a közelmúltban Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, hogy kihirdesse, ki veheti át tőle a stallumot a város középiskolásai köréből egy teljes napra.