Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

A kulcsi festőkör képei a Pannonban

Vass Ádám - 2017. január 28. 14:03

Az idei tanévben immár harmadik alkalommal állítanak ki Nógrádi Katalin tanítványai, ezúttal a kulcsi festőkör alkotásait láthatják az érdeklődők bő két hónapon át.

Nógrádi Katalin kisebb létszámú, de hasonlóan tehetséges kulcsi csoportja mutatta be festményeit pénteken, a Pannon Oktatási Központ Galériájában, az iskola aulájában. A kiállításon mindenkitől 4-5, összesen pedig ötvennégy festményt tekinthetnek meg a látogatók. Ahogy a rácalmási és az adonyi tanítványok, úgy a kulcsiak is leginkább tájképekkel és csendéletekkel érkeztek.

Az öt éven át sokasodó alkotások legjavából álló tárlat megnyitóján az iskola diákjai adtak elő zenés, illetve verses produkciókat. A kiállítást Nógrádi Katalin mellett Baráth Gyula, a Pannon Oktatási Központ nevelési igazgató-helyettese nyitotta meg, aki elmondta, nagy öröm az iskolának, hogy ennyi tehetség alkotásainak adhatnak teret ebben a tanévben. A kulcsiak után a tanévben utoljára a pusztaszabolcsi festőkör alkotásait láthatjuk majd.

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: Pentelei Molnár János nyomában

DSTV: Pentelei Molnár János nyomában

2024. ápr. 16.

Pentelei Molnár János halálának novemberben lesz a száz éves évfordulója, derül ki a DSTV összegzéséből. A Dunapentelén született festőművész családi hátterét és formátumos életművét Kronászt Margit történész, muzeológus elevenítette fele. Hangkép.

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Țagai Sasok"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Țagai Sasok"

2024. ápr. 14.

Sportfilmmel folytatódik a Szabad Szemel című sorozat a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D): a KineDok idei terméséből ezúttal a Țagai Sasok című román alkotást láthatják.

DSTV: a mesevilág varázsa a könyvtárban

DSTV: a mesevilág varázsa a könyvtárban

2024. ápr. 12.

Különleges csodabirodalommal foglalkozik a DSTV összeállítása. A József Attila Könyvtárban a foglalkozások fontos eleme az élőszavas mesemondás – ennek műhelytitkaiba nyerhetünk most betekintést. Hangkép.

Csodás mesevilág a Csillagvirágban (galériával)

Csodás mesevilág a Csillagvirágban (galériával)

2024. ápr. 11.

Több mint két évtizedes hagyományt folytattak, a magyar költészet napjára időzítve szervezték meg a dunaújvárosi óvodások mesemondó seregszemléjét a Csillagvirág Tagóvodában kedden délelőtt. Mesés kezdeményezés – minden ízében!

DSTV: Tapolczai Jenő emlékezete

DSTV: Tapolczai Jenő emlékezete

2024. ápr. 11.

Várostörténeti jelentőségű személyiségre emlékeznek az Intercsa Múzeumban, derül ki a DSTV összegzéséből. Tapolczai Jenő egykori tanácselnök a várossá válás meghatározó időszakában volt a település első embere, maradandót alkotott, munkássága még mindig tetten érhető. Hangkép.

A képmutatás komédiájára készül a Bartók (galériával)

A képmutatás komédiájára készül a Bartók (galériával)

2024. ápr. 10.

Moliére egyik legnépszerűbb, legtöbbször játszott, örökbecsű darabjával, a Tartuffe című vígjátékkal folytatódik a Bartók Kamaraszínház bemutatóinak sora. A képmutatás és élethazugság komédiája mindig aktuális, de most talán a szokásosnál is jobban mar, csíp. Premier pénteken!

Sándor Frigyes Zeneiskola: koncertözön itt is, ott is, de még amott is!

Sándor Frigyes Zeneiskola: koncertözön itt is, ott is, de még amott is!

2024. ápr. 09.

Három nap, három hangverseny – ráadásul széles műfaji palettán: remek koncertek egész sorával várja a muzsika szerelmeseit a Sándor Frigyes Zeneiskola csütörtökön, pénteken, majd szombaton is! Gazdag kínálat máris itt!