Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Nagy színpad, nagy nevek

Vass Ádám - 2017. február 8. 7:47

Pénteken 19 órakor a Bartók színháztermében Benda Gábor különleges hangulatú zongoraestjét láthatjuk, híres vendégművészek közreműködésével.

Augusztus végén, az egyik utolsó nagy nyári szabadtéri koncerten Benda Gábor is fellépett a Művész teraszán. Ezen az estén Mádai Balázs vetette fel a zongoraművésznek, hogy érdemes lenne egy önálló koncertet is adnia a városban, majd bemutatta a Bartók frissen kinevezett igazgatójának Őze Áronnak is.Az ötletelgetésből végül terv lett, ami pénteken este hétkor meg is valósul a Bartók színháztermében.

Benda Gábor bő két órás előadásának első felében saját dalokat játszik, valamint klasszikus, és jazz dalokat fűz egybe. A szünet után kisebb sztárparádé lesz a színpadon, jön Horváth Pluto József, a basszusgitár virtuóz, majd hozzájuk csatlakozik Alapi István gitáros, akit legtöbben az Eddából ismerhetnek, de ezen kívül játszik más formációkban is, sőt egy gitáriskola is köthető a nevéhez. Fellép még Bordás József dobos is, akit a Művész Presszó jazzklubjának közönsége jól ismerhet már. A zene mellett verses előadással is készülnek, Benda Gábor mellett Őze Áron is színpadra lép, hogy előadja Petőfi, szeptember végén című versét természetesen egyedi zongorakísérettel.

A rovat további hírei: Kultúra

Koncert, kiállítás, játszótéri ismeretterjesztés

Koncert, kiállítás, játszótéri ismeretterjesztés

2024. ápr. 19.

Mindezek ráadásul egy hétvégén, szombaton és vasárnap várják a muzsika, a művészet és a tudomány híveit – három helyszínen. Hírcsokor.

DSTV: a töredékes emlékezet kiállítása

DSTV: a töredékes emlékezet kiállítása

2024. ápr. 18.

Tárlatvezetésről tudósít a DSTV összeállítása. A Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) látható Töredékes emlékezet című kiállításon Boros Lili műtörténész,  a bemutató kurátora, valamint Asztalos Zsolt képzőművész vezette körbe az érdeklődőket. Hangkép.

Kalligráfia: konferencia és kiállítás a papírmúzeumban

Kalligráfia: konferencia és kiállítás a papírmúzeumban

2024. ápr. 17.

Nagyszabású bemutatóra, valamint rangos szakmai tanácskozásra készül a Magyar Papírmúzeum: a kalligráfia témájára fókuszáló programra pénteken várják a vendégeket.

Jótékonysági pedagóguskoncert – pénteken újra a gyermekosztály javára

Jótékonysági pedagóguskoncert – pénteken újra a gyermekosztály javára

2024. ápr. 16.

Gazdag műsorral, színes repertoárral és sok-sok fellépővel rendezik az immár 27. hangversenyt – a közönséget az evangélikus templomban várják pénteken délután!

DSTV: Pentelei Molnár János nyomában

DSTV: Pentelei Molnár János nyomában

2024. ápr. 16.

Pentelei Molnár János halálának novemberben lesz a száz éves évfordulója, derül ki a DSTV összegzéséből. A Dunapentelén született festőművész családi hátterét és formátumos életművét Kronászt Margit történész, muzeológus elevenítette fele. Hangkép.

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Țagai Sasok"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Țagai Sasok"

2024. ápr. 14.

Sportfilmmel folytatódik a Szabad Szemel című sorozat a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D): a KineDok idei terméséből ezúttal a Țagai Sasok című román alkotást láthatják.

DSTV: a mesevilág varázsa a könyvtárban

DSTV: a mesevilág varázsa a könyvtárban

2024. ápr. 12.

Különleges csodabirodalommal foglalkozik a DSTV összeállítása. A József Attila Könyvtárban a foglalkozások fontos eleme az élőszavas mesemondás – ennek műhelytitkaiba nyerhetünk most betekintést. Hangkép.