Dunaújváros Hetilap

A nagyrabecsülés jeléül

doszerk - 2017. március 20. 18:32

Pannon Diabetes Díjat kapott Kovács Éva, a Szent Pantaleon Kórház dolgozója a Tihanyban megrendezett XXI. Dunántúli Diabetes Hétvége elnevezésű konferencián.

Az Alapítvány a Cukorbetegekért és a Veszprém Megyei Diabetes Egyesület az I. Dunántúli Diabetes Hétvége megrendezésének 20. évfordulójára 2011-ben Pannon Diabetes Díjat alapított. A díjat egy, a Dunántúlon dolgozó, a cukorbetegek ellátásában kimagasló szakmai és emberi teljesítményt nyújtó orvosnak és egy nővérnek vagy dietetikusnak ítélik oda az alapítók, ezzel kifejezve nagyrabecsülésüket a cukorbetegek közvetlen ellátásában dolgozó orvosoknak, nővéreknek, dietetikusoknak. A díjat idén Dr. Bujtor Zoltán, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház diabetológus főorvosa és Kovács Éva, a Szent Pantaleon Kórház diabetológiai szakrendelésének munkatársa vehette át.

Fotó: pantaleon.hu

Kovács Éva 1986-ban tanfolyamos ápolóként kezdett dolgozni a helyi kórház belgyógyászati osztályán. 1990-ben felnőtt szakápolói végzettséget szerzett, 1994-ben a diabetológiai szakrendelésen folytatta munkáját, majd 2007-ben vette át klinikai diabetológiai szakápolói oklevelét. A nagy forgalmú, évi több mint 13 000 esetet ellátó szakrendelés tevékenységében, a terhességi diabétesz szakrendelésen zajló szűrés szervezésében, lebonyolításában meghatározó szerepe van. A cukorbetegekkel rendkívül empatikus, munkáját lelkiismeretesen, magas színvonalon, a diabétesz gondozása irányában elkötelezetten végzi. A betegek szeretik, ragaszkodnak hozzá. Folyamatosan ellát egyéni és kiscsoportos betegoktatást. Megszerzett szakmai ismereteit folyamatosan karbantartja és rendszeres résztvevője a hazai diabetológiai konferenciáknak.

A rovat további hírei: Közélet

Megnyílt a baptista Új Esély Központ

Megnyílt a baptista Új Esély Központ

2024. ápr. 20.

Intézményátadó ünnepséget szerveztek a volt Bánki iskolában a közelmúltban. Mostantól az épület egyik földszinti szárnyában a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió nappali szociális központot üzemeltet. Szívvel segítenek.

90 év szép idő, sok boldogságot, Anna néni!

90 év szép idő, sok boldogságot, Anna néni!

2024. ápr. 20.

Bujáki Györgyné a 90. születésnapját ünnepelte – ez alkalomból igencsak jó hangulatban fogadta Barta Endre alpolgármestert, aki az önkormányzat ajándékai mellett a város nevében a jókívánságokat is tolmácsolta. Isten éltesse, Anna néni! 

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

2024. ápr. 19.

9 európai ország 10 városával együtt, Dunaújváros vezetésével, közvetlen európai uniós forrásból valósul meg az Európai Unió Urbact programjának BiodiverCity projektje. A program partnertalálkozóval startolt Dunaújvárosban kedden délelőtt.

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

2024. ápr. 19.

Április 15-én az egész országban, így Dunaújvárosban is véget ért a fűtési szezon. A hirtelen visszatérő hideg idő miatt azonban Pintér Tamás és az önkormányzat vezetése úgy döntött, hogy egyelőre ne állítsa le a DVG Zrt. a fűtést.

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

2024. ápr. 18.

Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta a "Dunaújváros Közbiztonságáért" díjakat, majd nyílt ülésen több mint harminc témát tárgyalt a testület. Fontos témákról döntöttek.

A város közbiztonságáért – három díjazottal

A város közbiztonságáért – három díjazottal

2024. ápr. 18.

Kővágóné Kőkuti Eszter tűzoltó főhadnagy, Bak Róbert József rendőr főtörzszászlós, valamint – posztumusz díjazottként – Varga Éva "Hugi", a Pannon Polgárőrség nemrégiben elhunyt titkára érdemelte a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését. Méltatások, főhajtással.
 

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

2024. ápr. 18.

Folytatódott a szépkorú polgárok köszöntése városunkban. Barta Endre alpolgármester a 90. születésnapját ünneplő Imre Józsefnét, Mária nénit köszöntötte otthonában.