Messinek dirigált a dunaújvárosi tanár

doszerk - 2017. március 19. 14:46

Palotai Károly, Puhl Sándor, Vágner László, Kassai Viktor. Mind-mind híres magyar FIFA játékvezetők. A sort folytathatjuk dunaújvárosiakkal is: Kincses Tibor, Mészáros István és a legifjabb a sorban, Viszokai László.

Az ifjú dunaújvárosi játékvezető asszisztens legutóbb február végén, Ankarában az Osmanlispor – Olympiakosz Pireusz Európa-liga összecsapáson segédkezett. Az ízig-vérig dunaújvárosi Viszokai László civilben a Dunaferr Szakgimnáziuma- és Szakközépiskolájának oktatója, és a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségben végez játékvezetői feladatokat, FIFA játékvezető asszisztens.

Hogyan lesz valakiből játékvezető?

- Mindössze egy három hónapos tanfolyamon kell sikeresen részt venni, ez ad egy alapképzést és utána elindulhat egy pálya. Ezt én húsz éve végeztem el. Előtte fociztam a Dunaferr korosztályos csapataiban, utána jött a kispályás bajnokság. Sőt, most is játszom a harmadosztályban, a Rokkant jók csapatában.

László Dunaújvárosban született és az iskoláit is itt járta ki. A középiskolát a Dunaferr Szakközépiskolában végezte, erősáramú berendezés-szerelőként, majd automatizálási technikusi, valamint PLC-programozó képzést szerzett. Most pedig ugyanitt villamos szakoktatóként dolgozik.

- Sőt, bármilyen furcsa, még a játékvezetés is a Dunaferr iskolához köt, mert a keretein belül kezdtem el foglalkozni ezzel a tevékenységgel. Annak idején az itt tanító szakmai tanárom, Molnár Péter javasolta, az éppen aktuálisan induló tanfolyamot. Ő már akkor aktív játékvezető volt.

Viszokai László 2015-ben a Barcelona-BATE Boriszov BL-meccset is vezette a Camp Nouban

Persze azért senki sem a csúcson kezdi. Előbb a megye 3, a serdülő és más utánpótlás bajnokságok következnek.

- Itt minden teljesítményfüggő! Ennek tükrében lép feljebb az illető, avagy kerül ki a keretből. Ha minden jól megy, akkor így el lehet jutni idővel az NB-s kategóriába is. Kevesen tudják, de a játékvezetőknek is van edzőtábor és elméleti teszt, mégpedig évente kétszer, fizikai teszt pedig évente öt alkalommal.

László elmondta, hogy 2005-ben került az országos keretbe, majd 2006 óta az NB I-s keret tagja. Az első mérkőzése a Zalaegerszeg – REAC mérkőzésen volt, 2006. május 25-én, egy nappal a születésnapja előtt - ezért is volt könnyű megjegyeznie. Mészáros István „szárnyai” alatt, rengeteg közös mérkőzésen való együtt működést követően 2009-től FIFA asszisztens.

- 2013 óta vagyok ebben a hat játékvezetős rendszerben, és minden évben legalább négy-öt meccsünk van. A tavalyelőtti évünk nagyon remek volt. A miénk volt a Celtic – Internazionale meccs, majd Partizan Beograd – Steaua Bucarest meccs, valamint az Írország – Grúzia Európa-bajnoki selejtező is. Ezt az Anglia – Észtország (szintén Európa-bajnoki selejtező) követte a Wembley-ben, majd egy Barcelona – BATE Boriszov BL-csoportmeccsünk volt a Camp Nouban. Végül Cipruson egy Apoel Nicosia – Sparta Praha mérkőzésen dirigálhattunk. Ezek mind óriási élmények voltak. Hogy egy mérkőzést mi kapjunk, az mindig annak a függvénye, hogy miként sikerül egy előző nemzetközi meccs. Ilyen szinten Európába már csak egy nagyon szűk mag ér el. Itt lenni elég jó szintet jelent, persze nem véletlen, hogy mi is szeretnénk eljutni odáig, hogy állandó résztvevői legyünk ennek a körnek. Természetesen az elsődleges cél mindig az, hogy az adott feladatot maximálisan teljesítsük, és hogy minden rendben legyen. A legmagasabb szint, ha az ember kijut egy Európa-bajnokságra, világbajnokságra, vagy egy BL döntőre.

László elmondta, hogy mindig a játékvezetők kapják a küldést. Magyarországon Kassai Viktor, Vad II István és Bognár Tamás a kiemelt játékvezető és melléjük állítja össze a játékvezetői bizottság az asszisztenseket, amely szigorúan szakmai alapon működik. Persze, alapvető elvárás az angol nyelv készségszintű ismerete, hiszen mind a csapatokkal, mind az UEFA ellenőrrel és a rendezőkkel is angolul kell kommunikálni. A mérkőzéseket mindig figyelemmel kíséri egy ellenőr, aki jelent és leosztályozza a mérkőzést, a játékvezetők teljesítményét. Egy esetleges gyengébb teljesítmény után, ha hibák vannak, jön a büntetés. Itthon egy-két hét pihenő jöhet (de akár több is), ekkor adnak időt a regenerálódásra, pihenésre, átgondolni, hogy mi vezetett a rossz döntések meghozatalára.

- Egy sérülés, vagy baleset is közbeszólhat. Sajnos, nekünk is volt tavaly egy balesetünk. Éppen a Békéscsaba – Ferencváros találkozóra mentünk és belénk jöttek autóval. Kórházba kerültünk kivizsgálásokra, nem is értünk le a mérkőzésre. Ezt követően egy hónapos kihagyás következett, majd miután ismét pályára léptem, beszakadt a vádlim, azt pedig nyolc hét pihenő követte. A játékvezetés csak 45 éves korig megengedett. Most 36 vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy automatikusan van még kilenc évem. Elegendő egy sérülés, és ugyanarra a szintre visszatérni már nem egyszerű. Éppen ezért is vallom, hogy ha már most abba kellene hagynom, akkor is megérte. A Wembleybe, vagy a Camp Nouba eljutni azt gondolom, maga a csúcs, de nyílván a legnagyobb cél egy döntőre, vagy nagy rendezvényre kijutni. Nagyszerű volna egy világesemény, de még egy Magyar Kupa-döntő is.

László elmesélte, hogy nagy szerencséje van, mert családján kívül mind a munkahelyén, mind a DPASE csapatánál támogatják.

- A DPASE pályán edzek, nagyon jó kapcsolatot ápolok velük. A régi Vidámpark területén, a műfűves pályájukon biztosítanak edzéslehetőséget számomra. Talán kevésbé köztudott, de minden héten kapunk edzésterveket az MLSZ-től, amelyeket teljesítenünk kell. Van egy polár óránk, ami minden adatot rögzít, és ezt el kell küldenünk, az MLSZ-ben pedig kielemzik milyen edzésmunkát végeztünk. A már említett felmérések miatt is jó lenne, ha lenne egy 400 méteres rekortán futópálya a városban, mert azon lenne ideális készülni a tesztekre és persze a többi sportoló is tudná használni. Szerencsére a munkahelyemen is nagyon jól viszonyulnak hozzám. Köszönettel tartozom a munkáltatómnak, a főnökeimnek és a kollégáimnak egyaránt. Munkatársaim zokszó nélkül, szívesen helyettesítenek, és ez óriási segítség, mert mi sem tudjuk, mikor milyen mérkőzés következik.

László hobbija mi más lehetne, mint a foci. A városi kispályás bajnokság harmadosztályában még mindig rúgja a bőrt. Amint arról vélekedik, ezen a szinten barátságosabbak a mérkőzések, mindenki vigyáz a másikra.

- A családomnak is hálás vagyok, hiszen támogatásukkal ők is nagy áldozatot hoznak, mert mind a felkészülés, mind a mérkőzések sok időt vesznek el. Kislányom, Anna négy éves, akin már most látszik a labda iránti aktív érdeklődés. Amikor csak tehetjük, gyakran rúgjuk a bőrt együtt. Feleségem Melinda, a rácalmási iskolában napközis tanító, és a Rádió 24 egyik legszebb hangja. Ők a legfontosabbak a számomra!

A rovat további hírei: Sport

DSTV: eredményes birkózók

DSTV: eredményes birkózók

2024. ápr. 18.

Legyen szó veteránokról, vagy a akár a fiatalabbakról, a DKSE birkózói rendre hozzák a szép eredményeket. Helyzetjelentést kértünk Kiss Károly edzőtől, aki beszélt az utánpótlásról, s persze Pupp Viktóriáról és Nyikos Veronikáról is. Hangkép.

Nem volt esély Gödöllőn

Nem volt esély Gödöllőn

2024. ápr. 18.

A Kistext ellen meccs nélkül nyertek, a házigazda Gödöllőtől viszont kikaptak a DSE Röplabda Akadémia fiataljai az NB II-es felnőtt bajnokságban.

Biztos sikerek idegenben

Biztos sikerek idegenben

2024. ápr. 18.

Nem okozott gondot a két pont megszerzése a DKKA serdülő és ifjúsági csapatának a Csepel elleni korosztályos bajnokin.

DSTV: tudnivalók a horgászatról

DSTV: tudnivalók a horgászatról

2024. ápr. 17.

Egy horgásznak nem kell bemutatni, hogy miért jó, vagy miért különleges a horgászat. Aki még nem próbálta, az talán közelítse meg onnan, hogy ez egy olyan elfoglaltság, amely egyszerre lehet hobbi, sport, és igazi versenyzés – mikor mire van igényünk ugyebár. Arról, hogy ennek mi a szépsége, és mire van szüksége a kezdőknek Szabó Mátéval beszélgettünk a Horgásztanyán. Hangkép.

Újra élen a címvédő

Újra élen a címvédő

2024. ápr. 17.

Magabiztos győzelemmel vette vissza a tabella első helyét a Karmacsi Autó gárdája a városi kispályás labdarúgó bajnokság ST Solar csoportjában.

Két játékos távozik a DKKA-tól

Két játékos távozik a DKKA-tól

2024. ápr. 17.

Nick Viktória kilenc, Horváth Petra két szezont követően távozik a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesétől.

Felemás hétvége az utánpótlásnál

Felemás hétvége az utánpótlásnál

2024. ápr. 16.

A DFVE női vízilabdázóinak serdülői kikaptak, az ifjúságiak viszont nyerni tudtak a Ferencváros elleni hazai bajnokin.