Dunaújváros Hetilap

Egyenlő munkáért, egyenlő bért

doszerk - 2017. április 21. 10:08

Sajtótájékoztatót tartott Pintér Tamás, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője.

A tájékoztatón azt mondta, egy, a saját baráti köréből is vett példa alapján, hogy jelenleg Magyarországon a munkabérek messze elmaradnak a nyugati országokban adott fizetésektől. Kifejtette, hogy ennek az állapotnak a felszámolásáért a Jobbik mindent elkövet majd, ha 2018-ban kormányra kerülne. De addig is, amit lehet, megtesznek azért, hogy a hazánkban dolgozó polgárokat ugyanolyan mértékű munkabér illesse meg ugyanazért a munkáért, mint a külföldön élő és dolgozó embertársaikat. Ennek előmozdításáért hívták életre Bérunió elnevezésű programjukat, melyet április 21-én 18 órakor mutatnak be a városlakóknak a Városháza „C” szárnyában. Az Egyenlő munkáért, egyenlő bért mottójú lakossági fórumot Gyöngyösi Márton és Pintér Tamás országgyűlési képviselők tartják, melyre minden városlakót szeretettel várnak.

A rovat további hírei: Közélet

Amit fontos tudni a június 9-i választások előtt

Amit fontos tudni a június 9-i választások előtt

2024. ápr. 16.

Nyár elején újra választ az ország, méghozzá egy időben az Európai Parlament (EP) tagjaira, a települési polgármesterekre, valamint az önkormányzati képviselőkre, továbbá a nemzetiségi önkormányzatok tagjaira voksolhatunk.

Szakmai értekezlet a rendőrségen

Szakmai értekezlet a rendőrségen

2024. ápr. 16.

A Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány és Dunaújváros Önkormányzata szervezésében létrejövő Rendvédelmi hónap részeként, illetve annak megnyitójaként szerveztek konferenciát a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon a napokban.

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

2024. ápr. 15.

Nagyszabású szerszámkiállításnak ad otthont az Innopark szerdán: a Hoffmann Group kiállítására 10-15 óra között várják az érdeklődőket – meghívó és regisztrációs űrlap máris itt!

Tájékoztatás a pótfűtés igényléséről

Tájékoztatás a pótfűtés igényléséről

2024. ápr. 14.

A szolgáltatói összegzés szerint a fűtési idény végeztével még egy hónapon át, május derekáig tart a pótfűtési időszak. DVG-tájékoztató itt!

Saját alapszabályát is megsérti a KDNP a szocialista jelölt érdekében?

Saját alapszabályát is megsérti a KDNP a szocialista jelölt érdekében?

2024. ápr. 13.

Egy volt fideszes képviselő szerint a KDNP soha, semmit sem csinált Dunaújvárosban.

A fűnyírás rendben lesz, több ember és gép dolgozik a köztereken

A fűnyírás rendben lesz, több ember és gép dolgozik a köztereken

2024. ápr. 13.

Már jó ideje igazi tavasz van, és ez látszik a növényeken is, minden kizöldült. Természetesen nő a fű is. Éppen ezért már jó ideje dolgoznak és nyírják a füvet a szakemberek Dunaújvárosban. Az idei évben több emberrel és több géppel történik a fűnyírás.

Már biztos: önálló marad a Rosti és a Széchenyi gimnázium is! (FRISSÍTVE)

Már biztos: önálló marad a Rosti és a Széchenyi gimnázium is! (FRISSÍTVE)

2024. ápr. 12.

"... előterjesztéséiben részletezett új tagintézmény létrehozása nem kerül felterjesztésre" – a tankerület a magyar nyelv szabályait megcsúfoló mondattal fújt visszavonulót. Győzelem a hajtás után. (FRISSÍTVE: Pintér Tamás polgármester is reagált a döntésre)