Elvárható a továbbjutás

2017. április 21. (péntek) 13:16 - spigott

A hollandok és a fehéroroszok mellett az előselejtező B-csoportjának győztese ellen játszik Európa-bajnoki selejtezőt a magyar női kézilabda válogatott.

Párizsban tartották meg ma délután fél egytől a 2018-as franciaországi női kézilabda Európa-bajnokság második selejtezőkörének sorsolását, melyen a magyar válogatott is érdekelt volt. Nemzeti együttesünk a második kalapból, Oroszország, Németország, Lengyelország, Szerbia, Csehország és Horvátország társaságában várta a mai sorsolást, nem titkoltan annak reményében, hogy olyan kvartettbe kerül, melyben magabiztosan szerezheti meg a továbbjutást, s egyben Európa-bajnoki szereplést jelentő első két hely valamelyikét. Nos, a mai húzáson eldőlt, hogy válogatottunk a vb-ezüstérmes hollandok mellett a fehéroroszokkal, valamint az előselejtező B-csoportjának győztesével került egy csoportba, vagyis a papírforma alapján nem jelenthet gondot a továbbjutást jelentő első két hely megszerzése Kim Rasmussen együttesének számára.

Az Európa-bajnoki selejtezők csoportbeosztása

1. csoport: Norvégia, Horvátország, Ukrajna, Svájc.
2. csoport: Montenegró, Lengyelország, Szlovákia, Olaszország.
3. csoport: Svédország, Szerbia, Macedónia, A-selejtezőcsoport győztese.
4. csoport: Románia, Oroszország, Ausztria, Portugália.
5. csoport: Dánia, Csehország, Szlovénia, Izland.
6. csoport: Spanyolország, Németország, Törökország, Litvánia.
7. csoport: Hollandia, Magyarország, Fehéroroszország, B-selejtezőcsoport győztese.

A rovat további hírei: Sport

Így nem volt esély

Így nem volt esély

2018. november 19. (hétfő)

Csúnya verést kapott hazai pályán a Csíkszeredától az erősen tartalékos Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga hétfő esti fordulójában.

Vereség a hazai rangadón

Vereség a hazai rangadón

2018. november 19. (hétfő)

Mindhárom harmadot megnyerve aratott 8-4-es győzelmet a Campus Arénában a Dunai Krokodilok floorball csapata.

A Csíkszereda következik

A Csíkszereda következik

2018. november 19. (hétfő)

Erősen tartalékos felállásban várja az Erste Liga második helyezettje elleni hazai találkozót a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

Ezüstöt ért a csapategység!

Ezüstöt ért a csapategység!

2018. november 19. (hétfő)

Kiváló teljesítményt nyújtva a végzett a felnőtt szuper csapatbajnokság második helyén Dunaferr SE tornász csapata.

Kanadai vezetőedzője lesz az Acélbikáknak

Kanadai vezetőedzője lesz az Acélbikáknak

2018. november 19. (hétfő)

A 43 éves kanadai Corey Bricknell váltja Antti Karhulát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatának vezetőedzői posztján. A fiatal szakember pénteken csatlakozik az Acélbikákhoz, ám először valószínűleg csak a vasárnapi Brassó elleni találkozón foglalja el helyét a dunaújvárosi kispadon.

Összeszokott párosok versenyeztek

Összeszokott párosok versenyeztek

2018. november 18. (vasárnap)

Rengetegen jelentkeztek az év utolsó dunaújvárosi rendezésű darts versenyére, ami ezúttal egy páros bajnokság volt, a végén hazai győztesekkel.

Mester a mesterek között!

Mester a mesterek között!

2018. november 18. (vasárnap)

Az egyéniben három arany- és egy ezüstérmet, míg Dunaferr csapatával ezüstérmet szerző Kovács Zsófia lett a tornászok mesterfokú országos bajnokságának legeredményesebb női tornásza.