Dunaújváros Hetilap

Két hivatás, egy cél

Molnár Emese - 2017. április 21. 15:45

Rendőr és tűzoltó autók, motorok, fegyverek kiállítása, szimulátorok és technikai bemutatók is színesítik a mai Rendőr és Tűzoltó Napot a Városháza téren.

A rendvédelmi szervek minden évben megünneplik védőszentjeik, Szent György és Szent Flórián napját. Szent György római katona és keresztény mártír volt, aki a legenda szerint megölt egy sárkányt. Egyike a tizennégy védőszentnek, a rend és a jogszerűség védelmezője. Szent Flórián élete és halála megmintázza azt az elkötelezett hivatástudatot, amelynek alapja a munkába vetett hit és a hagyományokhoz való ragaszkodás. A 15. század végén hozták kapcsolatba a tűzzel, mert azt tartották, hogy ifjúkorában imádságára kialudtak az égő ház lángjai.

A Közbiztonsági rendezvénysorozat keretében egy nagyszabású Rendőr és Tűzoltó Napot szerveztek mára a Városháza térre.

A megnyitóünnepségen jelen volt dr. Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke, Cserna Gábor polgármester, dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő, dr. Simon László megyei kormánymegbízott, dr. Varga Péter, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Magosi Lajos, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Balázs Péter, a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka, Suszter Tamás, Dunaújváros Rendőrkapitánya, Orosz Csaba, a Dunaújvárosi Tűzoltóság parancsnoka, Cseh István, a Fejér Megyei Polgárőr Szövetség elnöke.

Varga Péter köszöntőjében azt mondta, az év legfontosabb napja a rendőrségnek Szent György napja. Sikeres évet zárhattak, és azt tapasztalják, hogy egyre javul a rendőrség megítélése. Kiemelte azt is, hogy a mentők, a tűzoltók és rendőrök munkája egy életre szóló hivatás, életformává válik. 

Magosi Lajos úgy fogalmazott, a rendőrség és a katasztrófavédelem közös rendezvénye egy szimbóluma is annak, amik a hétköznapokban történnek, hiszen sokszor együtt, együttműködve teljesítenek szolgálatot. Büszkén szólt arról is, hogy a tűzoltóság Magyarországon az egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő hivatás, és ez az elismerés nagy erőt ad számukra.

Cserna Gábor polgármester beszédében megköszönte a rendőrök és a tűzoltók munkáját.

- Tiszteletreméltó hagyománynak tartom, hogy a rendőrök és a tűzoltók közösen emlékeznek védőszentjeikről, Szent Györgyről és Szent Flóriánról. Bár kettő a szervezet, de egy a cél. A rendőrök és a katasztrófavédelem szakemberei együtt dolgoznak a bajban, együtt óvják az emberek biztonságát, közös az erőfeszítésük, közös az áldozatvállalásuk. Ezen a napon őket köszöntjük, akik hivatásul választották embertársaink védelmét, a közösség szolgálatát, és akik az év minden napján megérdemlik a társadalom megbecsülését Dunaújvárosban, Fejér megye minden településén és országszerte. Magyarországon a rend nemzeti ügy, nemzeti érdek, ezért folyamatos a törekvés, hogy mind a rendőrségnek, mind a katasztrófavédelemnek minden feltétel, eszköz és lehetőség a rendelkezésére álljon-mondta a poglármester.

A megnyitón több elismerést és díjat adták a kiemelkedő teljesítményt nyújtott kollégáknak.

A Fejér Megyei Kormányhivatal elismerését Képli Éva, a megyei rendőrkapitányság bűnügyi osztályának osztályvezető-helyettese, Ormándy Zoltán, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság műveleti szolgálatának kiemelt főelőadója vehette át.

Ezután került sor a Dunaújváros Közbiztonságáért Díjak átadására, amelyet idén Németh Miklós rendőr őrnagy, Baka Ferenc rendőr törzszászlós és Katona Norbert címzetes tűzoltó főtörzsőrmester vehetett át.

Németh Miklós rendőr őrnagyot 1997. július elsején nevezték ki a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály Őr-és Járőrszolgálati Alosztály hivatásos állományába, mint járőr, nem sokkal később körzeti megbízott, majd vizsgálói feladatokat folytatott. 2004. július elsejétől a REBISZ állományában nyomozó, szolgálatparancsnok, alosztályvezető-helyettesi, 2010. május 16-tól a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztály Iváncsai Autópálya alosztályvezetője lett. A kimagasló teljesítményét és elhivatottságát bizonyítja, hogy 2013. április 01-től kinevezték a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály osztályvezetőjének. Szolgálati feladatait példamutatóan, elkötelezettséggel végzi, intézkedései szakszerűek és jogszerűek. Tudásának, ismereteinek az átadásával hatékonyan segíti az állományba kerülő kollégák eredményes munkavégzését. Széles látókörrel bíró, tapasztalt rendőr, aki az illetékességi területén folyó minőségi rendőri munka biztosítására, valamint az állomány vezetésére, irányítására nagy figyelmet fordít. Közterületi szolgálatának ellátása során végzett kiemelkedő tevékenysége folytán jelentős mértékben járul hozzá a város közbiztonságának, és közlekedésbiztonságának megerősítéséhez.

Baka Ferenc rendőr törzszászlóst 2001. június elsején nevezték ki a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály Őr- és Járőrszolgálati Alosztály hivatásos állományába, mint járőr. Az eltelt évek alatt járőrvezetői-, megbízott, majd kinevezett szolgálatparancsnoki beosztásokban bizonyította rátermettségét, alkalmasságát. A következetes, kiegyensúlyozott, szakmailag megalapozott munkavégzés jellemzi. A határrendészeti, valamint a MŐBEK átrendelésekben is tevékenyen részt vesz. A közrendvédelmi szakterületen megszerzett több éves tapasztalatával-, pontos, kiemelkedő szolgálat ellátásával hatékonyan járul hozzá a város közbiztonságának fenntartásához, ezáltal a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság eredményességéhez is.

Katona Norbert címzetes tűzoltó főtörzsőrmester úr 1999. május elsején kezdte hivatásos tűzoltói pályafutását a Dunaújvárosi Hivatásos tűzoltó-parancsnokságon, mint beosztott tűzoltó. A tűzoltó tanfolyamot jó eredménnyel végezte el és a későbbiek folyamán tűzoltótechnika-kezelői vizsgát, majd 2011-ben érettségi vizsgát tett. Csoportjába rövid idő alatt beilleszkedett, és azóta is meghatározó tagja. Jól alkalmazkodik minden helyzethez munkája során. Káreseteknél higgadtan, nagy szakmai tudással, odaadással végzi feladatát. Minden önkéntes és soron kívüli feladatra elsőként jelentkezik és a többieket is inspirálja a feladatra. Kiegyensúlyozott, folyamatos jó teljesítményével sokat tesz azért, hogy Dunaújváros polgárai biztonságban érezhessék magukat. A lakosság védelme, biztonsága, a tűzoltói szolgálat kiemelkedően fontos része az életének, munkáját hivatásának tekinti.

Közös díjat adott át Mezőfalva, Nagyvenyim, Baracs, Kisapostag, Előszállás, Daruszentmiklós és Nagykarácsony önkormányzata. A Délvidék Rendőre kitüntetést Farkas Dániel, a mezőfalvi rendőrőrs csoportparancsnoka kapta.

A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatói dicséretében részesült Kovács Norbert, a székesfehérvári tűzoltóság különlegesszer-kezelője, Borsos Zoltán, a pusztaszabolcsi őrs tűzoltója és Imre Antal, a sárbogárdi tűzoltóság gépjárművezetője.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság elismerését Szőke Katalin, a bűnmegelőzési alosztály főelőadója, Kiss Gábor Sándor, a bűnügyi, technikai és helyszínelő alosztály alosztályvezetője, Kovács Zoltán, a vizsgálati osztály fővizsgálója, dr. Simon Sándor, helyszínelő és balesetvizsgáló, Mezei Julianna és Varga Katinka, a vizsgálati osztály vizsgálói, Hegedűs László körzeti megbízott, Czimmer Mária ügykezelő és Hajdu Kálmán, a hivatal gondnoka vehette át.

Suszter Tamás rendőrkapitány a városban működő polgárőrségek vezetőinek is emlékérmet adott át megköszönve ezzel is munkájukat.

Ezután a balesetmegelőzési bizottság által meghirdetett rajzpályázat eredményhirdetésére került sor, ahol díjazták a legszebb alkotásokat beküldő óvodásokat és általános iskolásokat.

Az ünnepi megnyitó után elkezdődtek a különféle bemutatók, volt füstsátor, taktikai és kutyás bemutató egyaránt.

13 órakor egy kiállítás nyílt meg az Intercisa Múzeumban, amely a rendőrség történetét mutatja be az 1624-es évektől, vagyis a pandúr korszaktól kezdve egészen napjainkig. A tárlat anyag elsősorban dr. Gulyás István nyugalmazott rendőr alezredes gyűjtőmunkájának köszönhető. Gulyás István júliusban tölti be a 85. életévét, és mint mondta, már nyolc éves kora gyűjt különböző relikviákat. Mint mondta, a gyufacímkéken és bélyegeken kívül minden emléktárgyat megőriz az utókornak. Azt vallja, amelyik nemzet elveszti kultúráját, akkor az a nép is elveszik. Ő pedig ezzel is szeretne hozzájárulni a kultúránk fenntartásához, megőrzéséhez. Négy vándorkiállítása járja az országot, köztük a mostani, a rendőrség történetét bemutató tárlata.

A mai nap egészen 18 óráig várják az érdeklődőket a Városháza térre, a Rendőr és tűzoltó Nap záró programja a 17 órakor kezdődő Police Big Band Zenekar műsora lesz.

Rendőr- és Tűzoltónap (2017)

Rendőr- és Tűzoltónap (2017) - fotó: Sándor Judit

A rovat további hírei: Közélet

Megnyílt a baptista Új Esély Központ

Megnyílt a baptista Új Esély Központ

2024. ápr. 20.

Intézményátadó ünnepséget szerveztek a volt Bánki iskolában a közelmúltban. Mostantól az épület egyik földszinti szárnyában a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió nappali szociális központot üzemeltet. Szívvel segítenek.

90 év szép idő, sok boldogságot, Anna néni!

90 év szép idő, sok boldogságot, Anna néni!

2024. ápr. 20.

Bujáki Györgyné a 90. születésnapját ünnepelte – ez alkalomból igencsak jó hangulatban fogadta Barta Endre alpolgármestert, aki az önkormányzat ajándékai mellett a város nevében a jókívánságokat is tolmácsolta. Isten éltesse, Anna néni! 

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

2024. ápr. 19.

9 európai ország 10 városával együtt, Dunaújváros vezetésével, közvetlen európai uniós forrásból valósul meg az Európai Unió Urbact programjának BiodiverCity projektje. A program partnertalálkozóval startolt Dunaújvárosban kedden délelőtt.

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

2024. ápr. 19.

Április 15-én az egész országban, így Dunaújvárosban is véget ért a fűtési szezon. A hirtelen visszatérő hideg idő miatt azonban Pintér Tamás és az önkormányzat vezetése úgy döntött, hogy egyelőre ne állítsa le a DVG Zrt. a fűtést.

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

2024. ápr. 18.

Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta a "Dunaújváros Közbiztonságáért" díjakat, majd nyílt ülésen több mint harminc témát tárgyalt a testület. Fontos témákról döntöttek.

A város közbiztonságáért – három díjazottal

A város közbiztonságáért – három díjazottal

2024. ápr. 18.

Kővágóné Kőkuti Eszter tűzoltó főhadnagy, Bak Róbert József rendőr főtörzszászlós, valamint – posztumusz díjazottként – Varga Éva "Hugi", a Pannon Polgárőrség nemrégiben elhunyt titkára érdemelte a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését. Méltatások, főhajtással.
 
Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

2024. ápr. 18.

Folytatódott a szépkorú polgárok köszöntése városunkban. Barta Endre alpolgármester a 90. születésnapját ünneplő Imre Józsefnét, Mária nénit köszöntötte otthonában.