Rangadó vár a labdarúgókra

spigott - 2017. április 20. 13:34

A második helyezett Szigetszentmiklós otthonában lép pályára szombaton délután öt órától a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata a bajnokság 28. fordulójában.

Magabiztos, 4-0-s sikert aratott a Méhkerék elleni hazai összecsapáson a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata az NB III Közép Csoportjának legutóbbi, 27. fordulójában. Dobos Barna együttese ugyan az első félidőben még csak "fárasztotta" ellenfelét, a fordulás után viszont meg is sorozata a tabella utolsó előtti helyén szerénykedő vendégeket, s végül nagyon sima négygólos győzelemmel erősítette meg negyedik helyét a bajnoki táblázaton. Úgy tűnik tehát, hogy a március végi hullámvölgyet maga mögött hagyta együttesünk, mely legutóbbi három összecsapásából kettőt megnyert, s csak a Hódmezővásárhely otthonában felejtett kettő pontot, ám az ott mutatott játék alapján sokkal közelebb járt a sikerhez, mint a forduló előtt vele azonos pontszámmal álló vetélytársa.

A javuló formára szüksége is lesz labdarúgóinknak, hiszen szombaton délután öt órától újra idegenben kell bizonyítania a DPASE fiataljainak, ráadásul egy kemény rivális, a második helyezett Szigetszentmiklós ellen. A találkozó ugyanis nagyon komoly jelenőséggel bír a házigazdák számára, mivel ahhoz, hogy a hátralévő fordulókban is maradjon esélyük a feljutást jelentő első hely megszerzésére, mindenképpen három pontot kell szereznie Mojzer Györgyéknek. A listavezető Budafok ugyanis hat ponttal előzi meg a mieink szombati vetélytársát úgy, hogy egy meccsel többet játszott legnagyobb riválisánál, vagyis egy esetleges pontvesztés igen nehéz helyzetbe hozná a szigetszentmiklósi gárdát a feljutásért vívott harcban.

Tisztában vannak ezzel természetesen a Dunaújváros PASE játékosa, s vezetői is, ám labdarúgóink nem ezzel, hanem sokkal inkább saját magukkal foglalkoznak, s újra olyan játékot szeretnének nyújtani, amire lehet majd építeni a közeljövőben. Jó előjel lehet a mieink számára, hogy a két gárda őszi meccsét simán, 3-0-ra nyerték Dobos Barna tanítványai, akik a szombat délután öt órakor kezdődő összecsapáson is a pontszerzést tűzték ki maguk elé.

A rovat további hírei: Sport

Nem volt esély Gödöllőn

Nem volt esély Gödöllőn

2024. ápr. 18.

A Kistext ellen meccs nélkül nyertek, a házigazda Gödöllőtől viszont kikaptak a DSE Röplabda Akadémia fiataljai az NB II-es felnőtt bajnokságban.

Biztos sikerek idegenben

Biztos sikerek idegenben

2024. ápr. 18.

Nem okozott gondot a két pont megszerzése a DKKA serdülő és ifjúsági csapatának a Csepel elleni korosztályos bajnokin.

DSTV: tudnivalók a horgászatról

DSTV: tudnivalók a horgászatról

2024. ápr. 17.

Egy horgásznak nem kell bemutatni, hogy miért jó, vagy miért különleges a horgászat. Aki még nem próbálta, az talán közelítse meg onnan, hogy ez egy olyan elfoglaltság, amely egyszerre lehet hobbi, sport, és igazi versenyzés – mikor mire van igényünk ugyebár. Arról, hogy ennek mi a szépsége, és mire van szüksége a kezdőknek Szabó Mátéval beszélgettünk a Horgásztanyán. Hangkép.

Újra élen a címvédő

Újra élen a címvédő

2024. ápr. 17.

Magabiztos győzelemmel vette vissza a tabella első helyét a Karmacsi Autó gárdája a városi kispályás labdarúgó bajnokság ST Solar csoportjában.

Két játékos távozik a DKKA-tól

Két játékos távozik a DKKA-tól

2024. ápr. 17.

Nick Viktória kilenc, Horváth Petra két szezont követően távozik a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesétől.

Felemás hétvége az utánpótlásnál

Felemás hétvége az utánpótlásnál

2024. ápr. 16.

A DFVE női vízilabdázóinak serdülői kikaptak, az ifjúságiak viszont nyerni tudtak a Ferencváros elleni hazai bajnokin.

Még van esély az alsóház megnyerésére

Még van esély az alsóház megnyerésére

2024. ápr. 16.

Hatékonyabb második félidei játékával aratott magabiztos győzelmet Érden a Dunaújváros Futsal együttese az NB II alsóházának hétfő esti fordulójában.