Ápolóképzés - A Lorántffy lett az év sulija
Az év legjobbja a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Lorántffy Zsuzsanna Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma ápolóképzése, a legkedveltebb munkahely pedig az Uzsoki Utcai Kórház Tüdőgondozója lett az év iskolájának és munkahelyének rangsorában.
A két listát az ápolók értékelései alapján a www.http://healers.hu/ állította össze, ezzel is ünnepelve az Ápolók Nemzetközi Napját, melyet világszerte május 12-én tartanak.
- Az elhivatottságon túl a jól működő munkahelyi közösségek jelentik a legnagyobb megtartó erőt a magyar ápolók számára: közel háromnegyedük szerint jó vagy kiemelkedő a saját osztályán dolgozó team. A megkérdezettek 97 százaléka stresszesnek találta a munkáját, ezért is fordítunk kiemelt figyelmet a mindannyiuk számára elérhető rekreációs lehetőségek népszerűsítésére - mondta Németh Franciska ápoló, a healers.hu alapítója. Az oktatásért csak a tanulók egyötöde fizet. Többségük elégedett az iskolájával, 43 százalék kiválónak, további 30 százalék jónak tartja a képzést, amit elvégzett.
Nem volt nagy különbség a legjobb három tanintézmény között a tanulók véleménye alapján, de az egyetlen közel maximum pontszámos értékelést a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Lorántffy Zsuzsanna Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma ápoló képzése kapta.
- Megtisztelő megbecsülést jelent jelenlegi és volt diákjaink, a ma aktív ápolóinak pozitív véleménye. Büszke vagyok kollégáim és kórházi oktatóink munkájára, amit a profizmus, az empátia és a szakmai elhivatottság jellemez. Mindezt alátámasztja jelenlegi elismerésünk, illetve a számos országos versenyen elért előkelő helyezésünk - mondta Pocsainé Varga Veronika, az intézmény igazgatója.
Kifejezetten elégedettek az Uzsoki Utcai Kórház Tüdőgondozójában dolgozó ápolók: a stresszt kezelhetőnek, a csapatot és a vezetőséget kiemelkedően jónak tartják. Laczó Erika vezető asszisztens azt mondja: „Ennél szebb ajándékot az Ápolók Nemzetközi napjára nem vártunk. Ez egy olyan visszacsatolás, amely azt sugallja, valamit jól csinálunk. Szerethető munkahelyünk van, jó a légkör, talán az átlagosnál jobban is számíthatunk egymásra. A szakmai színvonal nagyon fontos. A Kórháztól minden segítséget megkapunk, jól érezzük magunkat a munkahelyünkön.”
-kormany.hu/DO-
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: készségeket fejleszt a Máltai műhelye
2024. aug. 22.
A Máltai Játszótér és Játszóház Totyogó Fejlesztőműhelye több sikeres foglalkozást is rendezett az elmúlt időszakban, derül ki a DSTV összegzéséből. Nagy az érdeklődés, az anyukák és gyermekeik szívesen vesznek részt a csoportmunkában – a hangulatra sem lehet panasz. Hangkép.
DSTV: fejlődik a Pentelei iskola
2024. aug. 15.
Különleges szellemiség jellemzi a Pentelei Mentálhigiénés iskolát, derül ki a DSTV újabb, az intézmény életét és képzési programját bemutató összegzéséből. Ezúttal az általános iskola fejlesztésével kapcsolatos törekvésekről esik szó. Hangkép.
DSTV: az ovisok étkeztetése
2024. aug. 09.
Ismét az óvodásokat érintő témákkal és kérdésekkel foglalkozik a DSTV összeállítása. Ezúttal a gyerekek étkeztetése a téma – Gyenes Éva, a Dunaújvárosi Óvoda igazgatója az étkezések száma mellett a minőségi mutatókról és a téma kihívásairól is beszél. Hangkép.
DSTV: Pentele iskolája
2024. aug. 07.
A Pentelei Mentálhigiénés Általános Iskola, Szakképző Iskola, Szakiskola és Gimnázium mutatkozik be a DSTV összegzésében. Könyves Ágnes igazgató kalauzolása nyomán szó esik az intézmény különleges küldetéséről, szakmai programjáról és a szakképzés kínálta esélyekről is. Hangkép.
ICA-D: életpályák, karrierutak a Móriczból
2024. aug. 01.
A Móricz 70 kiállítás keretében készítette a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) azt a videóinstallációt, amely fotóportrék segítségével mutatja be az intézményből induló sokszínű és izgalmas életutakat, egyéniségeket, professzionális karrierutakat. A gyűjtemény nyomán által rácsodálkozhatunk arra, hány tehetséges ember indult a dunaújvárosi iskolából. A Móricz-network tegnap élesedett a nagy videós felületen – itt a helye. Hangkép.
DSTV: kipróbáltuk a néptáncot
2024. júl. 22.
A tanév végén a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusai közreműködésével a DSTV stábja is kipróbálta, mi zajlik egy-egy foglalkozáson. Ezúttal a néptáncoktatás műhelye a bázis – Bálint Kristóf a kalauz. Hangkép.
DSTV: búcsú a tanévtől az Aranyban is
2024. júl. 17.
Sikeres évet zárt az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A remek oktatási és versenyeredmények mellett arra a legbüszkébbek, hogy az intézmény elnyerte az Állatbarát Általános Iskola címet – sokat tettek érte. Hangkép.








