Döntetlen a rangadón

Szárszó Lajos - 2017. május 18. 22:22

Az előzetes várakozásoknak megfelelő nagy taktikai csatát hozott a felsőházi rangadó, melyen a Dunaferr DUE Renalpin FC csapata végül 2-2-es döntetlent ért el a vendég Berettyóújfalu ellen.

Felsőházi rangadót játszott a tabellán második helyen álló Dunaferr DUE Renalpin FC együttese a harmadik Berettyóújfalu ellen. A tét mindkét gárda számára nagy volt, hiszen a mieink győzelmükkel nem csak visszavágtak volna az idegenben elszenvedett vereségért, hanem megerősítették volna helyüket a tabellán, ellenkező esetben viszont a Berettyó utolérhette volna az újvárosiakat. Két, egymást nagyon jól ismerő, a mai találkozóra kiválóan felkészített csapat harcát vártuk, melyben nem is csalódtunk. Az már az első percekből kiderült, hogy hatalmas taktikai csatára lesz kilátás, ahol mindkét fél zártan, keményen védte kapuja előterét. Az első cseréket követően Hosszú távoli próbálkozása szállt kapu fölé, majd Klacsák lőtt centikkel a jobb kapufa mellé. Mivel ez a nyolcadik percben történt, egyértelműen bizonyította, hogy a Berettyóújfalu ezúttal is kiválóan szervezte meg védekezését, míg támadásait kizárólag szórványos kontráira építette. Az alapvető kérdés tehát az volt, hogy ezt a hátsó falat hogyan, és mikor lehet feltörni.

A gólhoz a tízedik percben legközelebb Fekete állt, akinek közeli lövését parádés mozdulattal tolta oldalra Mezei, majd ismét neki volt munkája egy szép Fekete - Hosszú akció végén. A hazai fölény egy vendég szöglet után végül gólt eredményezett. Nagyszerűen, mindössze három passzból jutottunk el a vendég kapuig, melynek végén Fridrich hozta ziccerbe Józsát, aki a hálóba passzolta a labdát (1-0). Németh mentett magát sem kímélve a 13. percben, majd nem sokkal ezt követően a vendégek addig járatták a labdát a hatosunkon belül, amíg büntetőt nem harcoltak ki. Trencsényi állt a labda mögé, aki hatalmas erővel talált a kapunkba (1-1). Harmati akár meg is fordíthatta volna a mérkőzés állását, amikor Hosszútól csent el labdát a hazai térfél közepén, majd lövésre szánta el magát, melybe újbeggyel bele tudott érni Reveland, így a labda a keresztlécen csattant. A félidő hajrájában egy szemre is tetszetős sarokrúgás kombináció végén jött az újabb hazai gól, melyet Fekete szerzett (2-1), ezzel minimális előny birtokában mehetett a szünetre a Dunaferr. A fordulás utáni lőpárbajból a vendégek jöttek ki sikerrel, Kovács a visszazáró Hosszúról megpattant lövése talált utat Reveland kapujába (2-2).

Ezt követően a mérkőzést is befolyásoló döntést hoztak a játékvezetők, akik először megadták, majd egy kis tanakodás után visszavonták Klacsák gólját. Ez kissé felpaprikázta a kedélyeket, a több keményebb ütközést követően azonban ismét a játéké volt a főszerep. Hosszú, majd Fridrich tüzelt kapu mellé, majd ismét Hosszú szerezhetett volna gólt, ám szólója végén Mezei remekül takarta be a kaput. Fekete kapott remek passzt a 31. percben, aki remekül perdített, de a vendég kapus reflexmozdulattal hárított. Németh bicikli csele után lőtt a bal alsó kapufa mellé, majd Trencsényit állították ki Varga lerántásáért, így két perces emberelőnybe kerültünk. Ebben a szakaszban több lövést sikerült megereszteniük az újvárosiaknak, így Feketének, aki pazar cselekkel ültetett le mindenki maga körül, végül azonban Mezei ismét fantasztikusan hárított. A hajrában mindent megtett a három pont megszerzéséért a sündisznóállást felvevő Berettyóújfalu ellen a Dunaferr, hiszen még kapusát is mezőnyjátékosra cserélte, de gólt ez sem eredményezett, így maradt a vendégek számára hízelgő 2-2-es végeredmény.

Dunaferr DUE Renalpin FC - MVFC-Berettyóújfalu 2-2 (2-1)

Dunaferr DUE Renalpin FC: Reveland Zoltán - Klacsák Bence, Fridrich Dávid, Fekete Róbert 1, Hosszú Ádám. Cserék: Rigó László - Németh Péter, Schrancz Balázs, Németh Tamás, Gorjánácz Márió, Varga Csaba, Velez Donát, Csányi Dávid István, Józsa Tamás 1. Vezetőedző: Fehér Zsolt.

MVFC-Berettyóújfalu: Mezei Dávid - Kovács István 1, Rábl János, Gál István, Szabó Péter. Cserék: László Márk - Nagy Bence, Takács Zoltán, Agyar Szabolcs, Nagy István, Harmati Tamás, Trencsényi János 1, Nagy Dániel, Kondás Kristóf. Vezetőedző: Moga Lóránt.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: eredményes birkózók

DSTV: eredményes birkózók

2024. ápr. 18.

Legyen szó veteránokról, vagy a akár a fiatalabbakról, a DKSE birkózói rendre hozzák a szép eredményeket. Helyzetjelentést kértünk Kiss Károly edzőtől, aki beszélt az utánpótlásról, s persze Pupp Viktóriáról és Nyikos Veronikáról is. Hangkép.

Nem volt esély Gödöllőn

Nem volt esély Gödöllőn

2024. ápr. 18.

A Kistext ellen meccs nélkül nyertek, a házigazda Gödöllőtől viszont kikaptak a DSE Röplabda Akadémia fiataljai az NB II-es felnőtt bajnokságban.

Biztos sikerek idegenben

Biztos sikerek idegenben

2024. ápr. 18.

Nem okozott gondot a két pont megszerzése a DKKA serdülő és ifjúsági csapatának a Csepel elleni korosztályos bajnokin.

DSTV: tudnivalók a horgászatról

DSTV: tudnivalók a horgászatról

2024. ápr. 17.

Egy horgásznak nem kell bemutatni, hogy miért jó, vagy miért különleges a horgászat. Aki még nem próbálta, az talán közelítse meg onnan, hogy ez egy olyan elfoglaltság, amely egyszerre lehet hobbi, sport, és igazi versenyzés – mikor mire van igényünk ugyebár. Arról, hogy ennek mi a szépsége, és mire van szüksége a kezdőknek Szabó Mátéval beszélgettünk a Horgásztanyán. Hangkép.

Újra élen a címvédő

Újra élen a címvédő

2024. ápr. 17.

Magabiztos győzelemmel vette vissza a tabella első helyét a Karmacsi Autó gárdája a városi kispályás labdarúgó bajnokság ST Solar csoportjában.

Két játékos távozik a DKKA-tól

Két játékos távozik a DKKA-tól

2024. ápr. 17.

Nick Viktória kilenc, Horváth Petra két szezont követően távozik a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesétől.

Felemás hétvége az utánpótlásnál

Felemás hétvége az utánpótlásnál

2024. ápr. 16.

A DFVE női vízilabdázóinak serdülői kikaptak, az ifjúságiak viszont nyerni tudtak a Ferencváros elleni hazai bajnokin.