Dunaújváros Hetilap

Rövidebbek a kórházi várólisták

doszerk - 2017. május 17. 13:17

Nemcsak a kórházi várólisták hossza, hanem a várakozási idő is csökkent az elmúlt években - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

A kormány 2013-ban indította el a várólista-csökkentési programot - idézte fel. Attól az évtől 2017-ig összesen mintegy 17,2 milliárd forint többletforrást biztosítottak a várólisták mérséklésére: 2013-ban 786 milliót, 2014-ben két részletben több mint 1,4 milliárdot, 2015-ben és 2016-ban évente 5 milliárdot, idén pedig további 5 milliárd áll rendelkezésre e célra.

Várakozási időben számolva a legjelentősebb csökkenés a térdprotézisműtétek esetében következett be, ez 906 napról 368 napra esett vissza. A csípőprotézis-műtéteknél 658-ról 304 napra, a szürkehályogműtéteknél 290-ről 94 napra mérséklődött a várakozási idő. Az államtitkár szerint a rendszer átláthatóságot és kiszámíthatóságot hozott, ami a kevesebb várakozással együtt az állami egészségügyi rendszerbe vetett bizalmat is erősítette.

Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese a magyar egészségügy egyik sikertörténetének nevezte a várólistaprogramot, amely négy év alatt 30-70 százalékkal csökkentette mind a várakozók számát, mind a várakozási időt a nagy névjegyzékeken.

A legjelentősebb javulást a térd- és csípőprotézis-műtétre, valamint a szürkehályog- és gerincoperációra várók listáin tapasztalták - mondta. Kiemelte, hogy Magyarországnak sikerült Európa élmezőnyébe jutnia: sok nagy országot megelőzve Nagy-Britanniával került egy szintre. Bár Dánia és Olaszország "lehagyja", a pozíciója jó - hangsúlyozta. Úgy fogalmazott, nyilvánvalóan akad még tennivaló, folyamatosan javítani kell a programot, de összességében nagy eredményt ért el Magyarország.

Velkey György megjegyezte, hogy az utóbbi időben még túl is teljesít a rendszer: a betegek hamarabb kerülnek sorra, mint arra az előzetes becslések alapján számítanak.

Kérdésre válaszolva a kórházszövetség elnökhelyettese közölte: a várakozási időben tapasztalható különbség az intézmények között. Bár van lehetőség arra, hogy a betegek másik kórházba menjenek át, hogy korábban műtsék meg őket, ezzel nem élnek szívesen, mert ragaszkodnak az orvosukhoz. A felkínált opció tehát nem hozott áttörő javulást - tette hozzá.

-OPH-

A rovat további hírei: Közélet

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

2024. már. 28.

A piac a dunaújvárosiak kedvelt bevásárlóhelye, a helyi termelők és árusok fontos terepe, tavaly novemberben kezdődött a felújítása, az ünnepélyes átadást pedig szerdán tartották. Ajándék: húsvét előtt pénteken délelőtt is nyitva lesz a piac!

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

2024. már. 27.

Ünnepélyes keretek között avatták fel az új kerékpárút-hálózatot városunk képviselői. Az esemény helyszínére, az erdei tornapályára biciklivel érkezett a városvezetés.

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

2024. már. 27.

Molnár Józsefné, Ilonka néni is a 90 évesek táborába lépett március 17-én. A jeles alkalomból nagy családja körében ünnepelt születésnapján. A város nevében Orosz Csaba önkormányzati képviselő köszöntötte.

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

2024. már. 27.

A lakossági igények felmérése után a városüzemeltetés szakembereivel tartott bejárást Barta Endre, a 4-es választókerület önkormányzati képviselője az új Vasmű úton.

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

2024. már. 26.

A Dunaújvárosi Estek című sorozat következő vendége Kéri László, szociológus, politológus lesz – az érdeklődőket a magyar belpolitikai helyzetről szóló beszélgetésre várják a Városháza dísztermében szerdán délután. Flyer.

Elkészült az életmentő készülékek térképe

Elkészült az életmentő készülékek térképe

2024. már. 25.

Hosszú egyeztetések és munka után elkészült Dunaújváros aktualizált defibrillátor térképe, melyet a Dózsa György úti főposta előtt találhatnak meg városunk lakói.

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

2024. már. 25.

Remek alkalmat talált arra a közelmúltban Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, hogy kihirdesse, ki veheti át tőle a stallumot a város középiskolásai köréből egy teljes napra.