Dunaújvárosi lány a világ tetején

spigott - 2017. július 18. 18:33

Mindössze tizenhét éves, ám már Európa- és világbajnoknak is mondhatja magát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia tehetséges fiatalja, Braun Csenge, aki ma délután ért haza a strandkézilabdázók ifjúsági világbajnokságáról, melyen a magyar válogatott szerezte meg az aranyérmet.

Hatalmas sikert ért el a mauritiusi világbajnokságon az ifjúsági magyar női strandkézilabda válogatott, mely beugróként (a mieink Norvégia visszalépése után indulhattak a vb-n) vehetett részt a viadalon, ám végig szenzációs teljesítményt nyújtva, mindössze egy középdöntős vereséget elszenvedve szerezte meg a világbajnoki címet. A magyar fiatalok azt a holland csapatot verték a döntőben, mely a középdöntőben szétlövés után legyőzte a mieinket, így talán még édesebb volt a végső győzelem, s a csodálatos sikerből remek játékkal, a szétlövésben szerzett rendkívül fontos kétpontos góllal vette ki a részét a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia fiatal játékosa, Braun Csenge is.

A 17. születésnapját a napokban ünneplő kézilabdázó azonban már rutinosnak számít a strandkézilabdás szakágban, ugyanis 14 éves korában már tagja volt az U19-es Eb-t nyert magyar csapatnak, míg pár napja már világbajnoki sikernek örülhetett. A válogatott tagjai ma délután értek haza Mauritiusról, s természetesen igyekeztünk kikérdezni Csengét a mögötte hagyott izgalmas napokról.

- A szervezés összességében jó volt, nagyon szép helyen játszottunk, de a szállással azért akadtak problémáink, mert pont alattunk volt a legnagyobb szórakozóhely, ami az alvást azért megnehezítette, s bizony az étellel is meggyűlt a bajunk, de a végeredmény végül feledtette ezeket a kisebb kellemetlenségeket.

Mert az ifjúsági válogatott célja egyértelműen az volt, hogy előrébb végezzen az Európa-bajnokságon elért negyedik helyezésnél, ám a világbajnoki cím megszerzése rendkívül nehéznek ígérkezett, mivel a mezőny rettentően erős volt.

- Úgy mentünk el erre a világbajnokságra, hogy szeretnénk mindenképpen érmet szerezni, mert az Európa-bajnokság nem úgy alakult, ahogy terveztük, ott a negyedikek lettünk úgy, hogy szoros meccsen kaptunk ki a bronzmérkőzésen. Éppen ezért javítani szerettünk volna, de ezzel a vb-győzelemmel talán a legmerészebb álmainkat is felül tudtuk múlni. A csoportmeccseknek úgy vágtunk neki, hogy ha jön hullámvölgy, akkor most jöjjön, mert ebben a szakaszban ez még nem jelentett volna nagy problémát, de a horvát meccs a győzelem ellenére is komoly mélypontot jelentett, viszont így visszagondolva, az argentinok ellen a világbajnokság legjobb játékát tudtuk produkálni. Jöhetett tehát a középdöntő, ahol a Tajvan legyőzése után a hollandoktól 2-1-re kikaptunk, így a negyeddöntőben azok a spanyolok következtek, akiket az Európa-bajnokság negyeddöntőjében sikerült megvernünk.

Braun Csenge a hollandok elleni vb-döntő szétlövésében!

A koncentrációval, elszántsággal szerencsére az egyenes kieséses szakaszban sem volt problémája a válogatottunknak, mely nem akármilyen ellenfeleket tudott legyőzni a végső sikerért.

- A spanyolok elleni meccset a sírból hoztuk vissza, mert az első szettet elveszítettük, a másodikat is csak a hajrában tudtuk hátrányból megfordítani, a szétlövés pedig lutri, de ezúttal is mi jöttünk ki jól belőle. Az elődöntőben azt a portugál csapatot győztük le 2-0-ra, melytől az Eb elődöntőjében kikaptunk, majd jöhetett a hollandok elleni újabb csata, már a világbajnoki aranyért. A hollandokról tudni kell, hogy ugyan egyénileg nem a legjobbak, csapatként viszont nagyon erősek, két éve nem kaptak ki, a zágrábi Eb-t is ők nyerték, de mi úgy álltunk neki a döntőnek, hogy igazi örömjátékot szeretnénk bemutatni, de közben mindenkiben ott volt az is, hogy nem akarunk ezüsttel hazamenni. Ebből végül egy rendkívül kiélezett meccs kerekedett, de ezúttal nem volt gyenge pontunk, s a középdöntős meccs után újra szétlövésig jutottunk a hollandok ellen. Ugyan bennem mindig van izgalom ilyenkor, ezúttal nem voltam ideges, talán mondhatom, sosem voltam még ennyire magabiztos, mint most, s mivel ezt követően már egyszer sem hibáztunk, így mi örülhettünk az aranyéremnek, bár igazából csak a dobogón fogtuk fel, hogy igen, mi nyertük meg a világbajnokságot.

Aranyos lányok! (képek: facebook)

A csodálatos eredmény után sem pihenhet azonban túl sokat a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia tehetséges fiatalja, aki erre a hétre még pihenőt kapott, ám hétfőtől bekapcsolódik az ifjúsági együttes felkészülésébe, mellyel részt vesz majd a viborgi Generation Handball elnevezésű nemzetközi utánpótlás tornán, s mivel tavaly a második helyen végeztek, Csenge abban bízik, hogy idén Dániából is sikerül a legfényesebb érmet elhozniuk.

A magyar ifjúsági strandkézilabda válogatott világbajnoki eredményei

Csoportkör
Paraguay – Magyarország 0-2 (10-27, 10-15)
Magyarország – Horvátország 2-1 (9-13, 10-6, 5-4)
Argentína – Magyarország 0-2 (16-24, 13-19)

Középdöntő
Magyarország – Tajvan 2-0 (26-13, 20-18)
Magyarország – Hollandia 1-2 (23-22, 15-12, 5-6)

Negyeddöntő
Magyarország – Spanyolország 2-1 (19-23, 23-20, 5-4)

Elődöntő
Portugália – Magyarország 0-2 (18-23, 18-22)

Döntő
Hollandia – Magyarország 1-2 (24-23, 16-19, 4-7)

A világbajnokság végeredménye: 1. Magyarország (Benzsay Rebeka, Braun Csenge, Gajdos Dorottya Fanni, Hadfi Gréta, Király Réka, Landi Gabriella, Léránt Sára, Pintér Klaudia, Vitovszki Veronika, Wágner Virág, szövetségi edző: Pinizsi Zoltán), 2. Hollandia, 3. Argentína, 4. Portugália, 5. Spanyolország, 6. Thaiföld, 7. Kína, 8. Tajvan, 9. Horvátország, 10. Venezuela, 11. Paraguay, 12., Amerikai Samoa, 13. Ausztrália, 14. Mauritius.

A rovat további hírei: Sport

Nem borult a papírforma Miskolcon

Nem borult a papírforma Miskolcon

2024. már. 28.

Három szettben szenvedett vereséget Miskolcon a DKSE röplabda csapata az Extraliga alsóházának szerda esti összecsapásán.

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

2024. már. 28.

Mindössze öt gólt kapva aratott sima győzelmet a DFVE női vízilabda csapata a III. Ker. TVE elleni bajnokin a Fabó Éva Sportuszodában szerdán este.

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

2024. már. 27.

Fontos találkozó vár a DKKA női kézilabdázóira a balatonboglári akadémisták ellen csütörtökön délután öt órától.

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

2024. már. 27.

Jogosulatlan szereplés miatt az ellenfeleknek írták jóvá a DAB-ASP Andersen Ligás negyeddöntőjének és elődöntőjének mérkőzéseit. A sorozatból így kizárt dunaújvárosiak fellebbezést nyújtanak be a döntés ellen.

Fontos pontokra hajt a DFVE

Fontos pontokra hajt a DFVE

2024. már. 27.

A III. Ker. TVE elleni hazai összecsapással folytatja az OB I-es pontvadászat alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.

DSTV: újabb öt év az elnökségben

DSTV: újabb öt év az elnökségben

2024. már. 26.

A Magyar Birkózó Szövetség újabb 5 évre választotta az elnökség tagjává Mátyás Gábort, a DKSE ügyvezető elnökét. A szakemberrel az elnökségben végzett munkáról, annak céljairól, valamint arról is beszélgettünk, hogy ennek milyen hatásai lesznek a DKSE birkózó szakosztályára. Hangkép.

Biztos siker a felnőttek között

Biztos siker a felnőttek között

2024. már. 26.

A Szigetszentmiklós elleni hatgólos győzelemmel folytatta az NB II-es felnőtt bajnokság alsóházi pontvadászatát a DKKA U21-es együttese.