Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Csak torokra menj!

Várkonyi Balázs - 2017. augusztus 12. 9:24

Gyerekek játszanak a közös udvaron. Játékfegyverrel vadásznak egymásra, kis labdák repülnek, a megcélozott menekül, közben visszakiált: lábra ér, arcra nem! A szivacslabdák persze az arcon se okoznának sérülést, még a földre pottyanva se igen tudnak fölpattanni. De vigyáznak egymásra.

Mennyire más vezényszót olvasok a közösségi portálon! Csak torokra menj! – írja egy „névtelen”, hevesen biztatva a másikat, aki válogatott szidalmak és fenyegetések mérgezett nyilaival épp vitapartnerére ront. A vehemens fickó mindent belead, elképzelem, ahogy vérben forgó szemmel a monitorra mered, vadul püföli a klaviatúrát, van itt minden, amit az újságpapír már nem bírna el, a másik hozzászóló kedves mamáját sem kíméli, az ősi foglalkozással összefüggésben idéztetik meg a mutter, aki, szegény, bizonyára nem is internetezik, így szerencsére mit sem tud erről.

A verbális toroknak esés ugyan vérrel nem jár, nem is ez a lényeg; csak az a világ, ami itt szimbolikusan megjelenik. A kíméletlenség. Nemrég jó ismerősöm posztjára írtam: csodálom a türelmed! Azzal kezdődött, hogy ő földobott egy labdát – közreadta gondolatait valamiről, jött is néhány okos hozzászólás, de nemsoká elszabadult a pokol: valaki primitívre váltott, hetet-havat összehordott, a végén kierőszakolt figyelem gyümölcse megtermett. Káosz, anyázás – és hol voltunk már a témától…

Napi élményem ez, meg nem lepődöm, csak az időt sajnálom, amit efféle tapasztalásra fordítok. Inkább olvasok helyette; például egy réges-régi, kudarcba fulladt kísérletről. Idestova fél évszázada történt: augusztus volt, a diákoknak a nyári semmittevés ideje, amikor egy érdekes munkahirdetést olvashattak sokan, s azonnal jelentkeztek is. Fizikai és pszichológiai teszteknek vetették alá őket, kiválasztották közülük azokat, akik kellő lelkierővel bírnak, de nem erőszakosak, és a múltban nem követtek el semmilyen bűncselekményt. Huszonnégy kiválasztott költözhetett be a híres Standford Egyetem egyik épületének alagsorába. Két hetes kísérletre vállalkoztak napi tizenöt dollárért. Már csak odabent tudták meg, mi lesz a dolguk. Szerepjáték: az egyik csoportnak börtönőröket, a másiknak rabokat kellett alakítania. Mi sem könnyebb ennél, gondolták…

Az ötletgazda, Zimbardo professzor azt nyilatkozta: „Ezt egy egyszerű, drámai demonstrációnak szántam arra, hogy az emberi viselkedésre miként hat egy adott helyzetben a hatalom, vagy annak hiányérzete. Úgy gondoltunk, írunk róla pár tanulmány, és továbblépünk.” Hát nem így történt. A „játék” már az első éjszakán eldurvult. Egyre vadabb dolgok történtek. „Átlépték azt a pontot, amikor már nem a cellák, hanem a résztvevők elméje határozta meg a börtönt, a rabok mozgásterét” – mondta a professzor. A lelki terror, a kegyetlenkedés hihetetlen méreteket öltött. A rabok többsége szellemileg összetört, apátiába zuhant.

Hat nap múlva a dolognak véget vetettek. Soha többé nem engedtek ilyen emberkísérletet. Ma megteszi ezt a közösségi portál. A vitafórumok kitermelik a maguk „börtönőreit”.

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: a töredékes emlékezet kiállítása

DSTV: a töredékes emlékezet kiállítása

2024. ápr. 18.

Tárlatvezetésről tudósít a DSTV összeállítása. A Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) látható Töredékes emlékezet című kiállításon Boros Lili műtörténész,  a bemutató kurátora, valamint Asztalos Zsolt képzőművész vezette körbe az érdeklődőket. Hangkép.

Kalligráfia: konferencia és kiállítás a papírmúzeumban

Kalligráfia: konferencia és kiállítás a papírmúzeumban

2024. ápr. 17.

Nagyszabású bemutatóra, valamint rangos szakmai tanácskozásra készül a Magyar Papírmúzeum: a kalligráfia témájára fókuszáló programra pénteken várják a vendégeket.

Jótékonysági pedagóguskoncert – pénteken újra a gyermekosztály javára

Jótékonysági pedagóguskoncert – pénteken újra a gyermekosztály javára

2024. ápr. 16.

Gazdag műsorral, színes repertoárral és sok-sok fellépővel rendezik az immár 27. hangversenyt – a közönséget az evangélikus templomban várják pénteken délután!

DSTV: Pentelei Molnár János nyomában

DSTV: Pentelei Molnár János nyomában

2024. ápr. 16.

Pentelei Molnár János halálának novemberben lesz a száz éves évfordulója, derül ki a DSTV összegzéséből. A Dunapentelén született festőművész családi hátterét és formátumos életművét Kronászt Margit történész, muzeológus elevenítette fele. Hangkép.

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Țagai Sasok"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Țagai Sasok"

2024. ápr. 14.

Sportfilmmel folytatódik a Szabad Szemel című sorozat a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D): a KineDok idei terméséből ezúttal a Țagai Sasok című román alkotást láthatják.

DSTV: a mesevilág varázsa a könyvtárban

DSTV: a mesevilág varázsa a könyvtárban

2024. ápr. 12.

Különleges csodabirodalommal foglalkozik a DSTV összeállítása. A József Attila Könyvtárban a foglalkozások fontos eleme az élőszavas mesemondás – ennek műhelytitkaiba nyerhetünk most betekintést. Hangkép.

Csodás mesevilág a Csillagvirágban (galériával)

Csodás mesevilág a Csillagvirágban (galériával)

2024. ápr. 11.

Több mint két évtizedes hagyományt folytattak, a magyar költészet napjára időzítve szervezték meg a dunaújvárosi óvodások mesemondó seregszemléjét a Csillagvirág Tagóvodában kedden délelőtt. Mesés kezdeményezés – minden ízében!