Dunaújváros Hetilap

"Megtanultuk mi a küldetésünk"

Molnár Emese - 2017. augusztus 20. 22:20

Szent István az európai nemzetek akkoriban formálódó családjának részesévé tette a magyarságot, olyan családtaggá, aki saját jogán része a családnak, mert minden tekintetben megáll a saját lábán: képes megvédeni magát és a saját érdekeit, mindenkivel együttműködik a közös jó, a kölcsönös érdek és a kölcsönös tisztelet jegyében. Így fogalmazott Szent István király uralkodásának jelentőségéről ünnepi beszédében Cserna Gábor polgármester.

Az államalapítás és az új kenyér ünnepe alkalmából egész napos programokkal várták a városlakókat a Szalki-szigeten. A reggeli eső némileg átírta a forgatókönyvet, például a focikupát a szabadstrand homokos pályája helyett az egyetem sportcsarnokában tartották meg. Az önkormányzati ünnepség hivatalos megnyitója 11:30-kor kezdődött. Elsőként Cserna Gábor polgármester beszélt államalapító királyunk örökségéről, amelyet a mi nemzedékünknek is tovább kell vinni.

- Ezerszáz esztendő nemzedékeinek sorsa mind-mind hozzárakta a magáét. Mindannyiszor megtanultuk, mi a küldetésünk. Újrakezdeni, együtt dolgozni, építeni, alkotni. Mindezt türelemmel, méltányossággal és megfelelő arányérzékkel. A jog és a törvényesség szolgálatával, őszintén szembe nézve az igazsággal, a valósággal. Elmondhatjuk, hogy 2017-ben Magyarország, és benne Dunaújváros megerősödésének, fejlődésének idejét éljük. Megújultak az életünket szabályozó törvények, megújult a közigazgatás, szilárd az államháztartás helyzete. A magyar családok, köztük a dunaújvárosiak biztonságban érezhetik magukat, tervezhetőnek látják a jövőt. Az Orbán-kormány családbarát politikát folytat: adókedvezménnyel, otthonteremtési lehetőséggel, iskolakezdési, étkezési támogatással segíti a magyar családokat. Ehhez mi, Dunaújváros önkormányzata itt helyben hozzátettük a magunkét. Helyreállt a közrend, a rendőrség visszakapta önbecsülését, felépült a terrorelhárítási és katasztrófavédelmi rendszerünk. A kórházak és az iskolák állami fenntartás alá kerültek.  A piac diktálta igényekhez igazodik a szakképzés, több pénz jut az egészségügyre. Kiemelt fontosságú, hogy a nyugdíjak reálértékét sikerült megőrizni. Magyarország Kormánya és vele mi, Dunaújváros városvezetése most is és a jövőben is megbecsüléssel fordulunk időskorú polgáraink felé, akik életük munkájával, gyermekeik és unokáik felnevelésével érdemelték ki tiszteletünket, hálánkat- mondta Cserna Gábor, hozzátéve, elítélik és elhatárolódnak attól, ahogyan a Jobbik elnöke a közelmúltban tűrhetetlen, minősíthetetlen stílusban sértegette a nyugdíjasokat egy, a dunaújvárosi piacon tartott lakossági fórumát követően, mert szerinte az efféle stílusnak a magyar közéletben nincs helye sem ma, sem a jövőben.

A polgármester beszélt a néhány nappal ezelőtti, Barcelonában történt dzsihadista merényletről. Mint mondta, ez az eset még jobban megerősítette azt a meggyőződésüket, hogy az illegális bevándorlás és a terrorizmus között összefüggés van, hogy határvédelem nélkül nem létezhet egyetlen ország sem, és nincs annál fontosabb, mint Európa és az európai emberek biztonságának helyreállítása.

- Soros György elképzelése szerint jó dolog több millió bevándorlót Európába telepíteni. Ezzel szemben a magyar kormány, a visegrádi négyek szerint óriási biztonsági kockázat, és senki sem kényszeríthet minket arra, hogy ezt a kockázatot felvállaljuk. Soros György elképzeléseivel szemben mi magyarok a határainkat meg fogjuk védeni, amiért köszönet illeti a rendőröket és katonákat. Köszönet illeti a határainkon szolgálatot teljesítő dunaújvárosi rendőröket, az őket itthon helyettesítőket. Dunaújváros polgárainak biztonságáért, kiszámítható jövőjéért a város polgármestereként felelősséggel tartozom! A magam eszközeivel, a mögöttem álló közgyűlési többséggel ezután is Dunaújváros rendjének, értékeinek megőrzéséért, a város további fejlődéséért dolgozom- zárta gondolatait Cserna Gábor.

A polgármester beszéde után a történelmi egyházak képviselői szóltak az új kenyér ünnepéről, majd megáldották és megszentelték az ünnepi kenyereket. Ezeket Cserna Gábor polgármester és Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester felszeletelte, majd szétosztották az ünneplők között.

A hivatalos megnyitó után kezdetét vette a színpadi műsor, ahol zenés-táncos produkciókat láthatott a közönség. Lóki Richárd, a dunaújvárosi katasztrófavédelemi kirendeltség vezetője elmondta, folyamatosan nyomon követték az időjárás-előrejelzéseket. Mivel a szél estére alább hagyott, így gond nélkül meg lehetett tartani a tűzijátékot 21 órakor. Utána pedig a Zorall együttes koncertjével zárult a nap.

Augusztális 2017

Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:
Augusztális 2017 - fotó:

A rovat további hírei: Közélet

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

2024. már. 28.

A piac a dunaújvárosiak kedvelt bevásárlóhelye, a helyi termelők és árusok fontos terepe, tavaly novemberben kezdődött a felújítása, az ünnepélyes átadást pedig szerdán tartották. Ajándék: húsvét előtt pénteken délelőtt is nyitva lesz a piac!

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

2024. már. 27.

Ünnepélyes keretek között avatták fel az új kerékpárút-hálózatot városunk képviselői. Az esemény helyszínére, az erdei tornapályára biciklivel érkezett a városvezetés.

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

2024. már. 27.

Molnár Józsefné, Ilonka néni is a 90 évesek táborába lépett március 17-én. A jeles alkalomból nagy családja körében ünnepelt születésnapján. A város nevében Orosz Csaba önkormányzati képviselő köszöntötte.

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

2024. már. 27.

A lakossági igények felmérése után a városüzemeltetés szakembereivel tartott bejárást Barta Endre, a 4-es választókerület önkormányzati képviselője az új Vasmű úton.

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

2024. már. 26.

A Dunaújvárosi Estek című sorozat következő vendége Kéri László, szociológus, politológus lesz – az érdeklődőket a magyar belpolitikai helyzetről szóló beszélgetésre várják a Városháza dísztermében szerdán délután. Flyer.

Elkészült az életmentő készülékek térképe

Elkészült az életmentő készülékek térképe

2024. már. 25.

Hosszú egyeztetések és munka után elkészült Dunaújváros aktualizált defibrillátor térképe, melyet a Dózsa György úti főposta előtt találhatnak meg városunk lakói.

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

2024. már. 25.

Remek alkalmat talált arra a közelmúltban Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, hogy kihirdesse, ki veheti át tőle a stallumot a város középiskolásai köréből egy teljes napra.