Az egyetem a térség legerősebb tudásközpontja

Molnár Emese - 2017. szeptember 8. 16:55

Mintegy kétezer hallgatóval kezdte meg az ide tanévet a Dunaújvárosi Egyetem. Az intézményben több mint ötven éve képzik a szakembereket, az alkalmazott tudományok egyetemeként pedig ez a második tanévük.

Tanévnyitó ünnepséget tartott a Dunaújvárosi Egyetem az intézmény „A” épületének sport- és rendezvénycsarnokában. Az ünnepségen részt vett többek között az egyetem szenátusa, dr. Dorkota Lajos, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgára, az egyetem címzetes docense, Cserna Gábor polgármester, dr. Galambos Dénes, térségünk országgyűlési képviselője, Süli János, a paksi atomerőmű bővítésért felelős tárca nélküli miniszter, az egyetem stratégiai partnereinek vezetői, képviselői is.

Elsőként dr. András István, a felsőoktatási intézmény rektora köszöntötte az egyetem első éves hallgatóit. Mint mondta, a dunaújvárosi intézményben több mint ötven éve képzik a szakembereket, az alkalmazott tudományok egyetemeként pedig ez a második tanévük. A felvételi eredmények alapján az egyetemre jelentkezők és felvettek száma emelkedést mutat, például a nappali alapképzésre 26 százalékkal, levelező tagozatra 5 százalékkal többen járnak. Kiemelte azt is, hogy 133 új külföldi hallgatót is köszönhetnek az intézményben, akik 25 országból érkeztek, a világ minden tájáról. Beszélt arról is, hogy az előző tanév során több sikeres pályázatot tudhatott magáénak az egyetem, és mintegy 1,5 milliárd forint értékű támogatásból többek között módszertanfejlesztés, kutatásfejlesztés, infrastrukturális fejlesztés és a duális képzés fejlesztése is megvalósulhat. Mint mondta, az önkormányzat, az ipari partnereik együttműködésével a megújulás lesz az elkövetkezendő időszak feladata a közös célok mentén.

Cserna Gábor polgármester úgy fogalmazott beszédében, hogy az egyetem a város, a térség legerősebb tudásközpontja, és az egyetemi rang is jelzi, jó úton jár a dr. András István rektor által vezetett intézmény (aki a közelmúltban újabb öt évre kapott kinevezést az egyetem vezetésére).

- Dunaújváros már a közeljövőben a modern ipari versenyképesség szimbóluma kell, hogy legyen, ami nemcsak nekünk, dunaújvárosiaknak fontos, hanem mindenkinek, aki a magyar gazdaság szereplője. Ebben a munkában felelősségteljes partnerre leltem a rektor személyében, az egyetem vezetőiben, oktatóiban- mondta a polgármester, majd arról is beszélt, hogy a fiataloknak milyen lehetőséget kínál az egyetem.

- Oktatói felkészítik a középiskolásokat az érettségi vizsgákra, segítik őket az idegen nyelvi tudás megszerzésében, amivel biztosítottá válik a továbbtanulás, majd ipari kapcsolatai révén munkahelyi lehetőséget nyújt a végzős hallgatók számára. Ezt a perspektívát nevezzük bátran a Dunaújvárosi Egyetem innovációjának. Ez komoly lépés afelé, hogy a Dunaújvárosban végzett tehetséges fiatalok itthon maradjanak, és velük együtt végezzük el azt a munkát, amelynek eredményeként Dunaújváros egy izgalmas, modern várossá fejlődik. A „modern város” azt a lehetőséget jelenti, amelyet Magyarország kormánya kínál a megyei jogú városok, így Dunaújváros számára is. Azt a lehetőséget, komoly kormányzati finanszírozással alátámasztva, amely dinamikus fejlődést garantál Dunaújvárosnak és a térségnek. Dunaújvárosnak van jövője, és olyan iparvárossá fejlődhet, ahol polgári életminőséget érhetnek el az itt élők.

Cserna Gábor arról is beszélt, hogy a Modern Városok Program dunaújvárosi fejlesztéseiben szerepe van az egyetemnek is, például az intézmény alakíthatja ki az elektromobilitás kutatási és képzési irányát, és érdekelt a paksi atomerőmű fejlesztésében is.

Az ünnepi beszédek után az elsőéves hallgatók fogadalomtételére került sor, majd a rektor minden diákot külön is köszöntött.

Az emberi erőforrások minisztere ebben a tanévben három dunaújvárosi egyetemi hallgatónak adományozott Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat, amelyet Banyári Rebeka (mérnökinformatikus), Reményi Szilárd Lajos (mérnökinformatikus) és Veres Dániel (gépészmérnök) pályázat útján, kiemelkedő tanulmányi és szakmai eredményeik alapján nyert el. A Dunaújvárosi Egyetem elismerő oklevéllel méltatta Kiss Mária, a MÁV Zrt. HR projektek vezetőjének, valamint Hajnal Tibor, az egyetem oktatójának munkásságát.

A ceremónia után egy állófogadást is tartottak az egyetem vezetői, együttműködő partnerei számára. A pohárköszöntőn dr. Dorkota Lajos, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgára arról beszélt, Cserna Gábor polgármesterrel mindig támogatták a felsőoktatási intézmény működését, önállóságát, és immár a második tanévet kezdheti meg egyetemi rangban az intézmény. Szólt arról is, hogy a város jelentős fejlesztési forrásokat nyert el, a Modern Városok Program dunaújvárosi fejlesztéseiről tavaly májusban írt alá együttműködési megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök és Cserna Gábor polgármester. Ennek fontos része a zöld SZTK, az élményfürdő helyzetének rendezése, a sportcsarnok fejlesztése mellett az elektromobilitással összefüggő fejlesztések, amelyben az egyetemnek is szerepe van. Süli Jánossal régóta jó kapcsolatot ápol, és most más formában folytathatják az együttműködést, hiszen a paksi fejlesztés során az egyetem is érdekelt lehet. 

Ezt erősítette meg Süli János is, aki azt is elmondta, az innovációs fejlesztések és az elektromobilitás területén mindig is jó kapcsolat volt Paks városa és az egyetem között. Mint mondta, az atomerőmű fejlesztése nincs a zöld energia ellen, az elektromobilitás pedig lehetőséget, kapcsot jelent az atomenergia és a megújuló energia között.

Évnyitó az egyetemen (2017)

Évnyitó az egyetemen (2017) - fotó: Sándor Judit

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: gálát rendezett a Petőfi iskola

DSTV: gálát rendezett a Petőfi iskola

2024. már. 26.

Nagyszabású és rendhagyó megemlékezésről számol be a DSTV összeállítása. A Petőfi Sándor Általános Iskola közösségének közelmúltban tartott gálaműsorán mintegy 250 diák lépett közönség elé a KULTIK Moziban. Hangkép.

DSTV: szakmai nap a Dunaferr középiskolában

DSTV: szakmai nap a Dunaferr középiskolában

2024. már. 24.

Látványos és szó szerint mozgalmas bevetésről tudósít a DSTV összeállítása. A vármegyei rendőr-főkapitányság és a rendészeti képzést végző középiskolák közötti kapcsolat keretében látogattak el a MEKTA-alosztály szakemberei a Dunaferr iskola szakmai napjára. Hangkép.
 
DSTV: minőségi időtöltés a gyerekekkel

DSTV: minőségi időtöltés a gyerekekkel

2024. már. 21.

Érdekes témát boncolgat a DSTV sorozatának új darabja a Dunaújvárosi Óvoda vezetőjével. Gyenes Éva ezúttal a minőségi időtöltésről fejtette ki gondolatait – többek között arról, miért is fontos minél több időt a szabadban tölteni, és segíteni a kicsiket élményszerzéssel, új impulzusokkal. Hangkép.
 
DSTV: beilleszkedés az óvodába

DSTV: beilleszkedés az óvodába

2024. már. 18.

Komoly témával, az óvodai beilleszkedés kérdéskörével foglalkozik a DSTV összeállítása. A gyerekeknek, de a szülőknek is jelentős "ugrás" ez, az ismerkedés-megismerés folyamata elsőrendűen fontos ebben az életszakaszban. Hangkép.

DSTV: újabb remek évfolyamkoncert a Móriczban

DSTV: újabb remek évfolyamkoncert a Móriczban

2024. már. 15.

Idén immáron második alkalommal szerveztek évfolyamkoncertet a Móricz Zsigmond Általános Iskolában, derül ki a DSTV összeállításából. Ez alkalommal a szülőknek szóltak a dalok, akik vastapssal jutalmazták a diákok produkcióit. Hangkép.

DSTV: iskolanyitogató a Dózsában

DSTV: iskolanyitogató a Dózsában

2024. már. 14.

Teljes arzenált bevetve várták a jövő tanév elsőseit és szüleiket a Dózsa György Általános Iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. Az iskolanyitogató keretében színes foglalkozásokon mutatták be az intézmény oktatási programját, kínálatát. Hangkép.

DSTV: régi rudasosok is meséltek

DSTV: régi rudasosok is meséltek

2024. már. 07.

Folytatták a szép hagyományt, "hazahívták" egy-egy szakterület jeles képviselőjét a Rudas középiskolába, derül ki a DSTV összegzéséből. A "öregdiákok" a szakai előadások mellett arról is meséltek, milyen útravalóval indultak el pályájukon iskolájukból. Hangkép.