Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

"Én akartam Magyar földön Magyar huszár lenni!"

Molnár Emese - 2017. szeptember 30. 18:30

Tizenkét év alkotói munka után ünnepélyes keretek között is felavatták a 12,5 méter magas, 80 tonna súlyú huszárszobrot Pákozdon. A Miska huszár Rohonczi Rohó István alkotása, amely hatalmas méretével bekerülhet a Guiness-rekordok könyvébe.

Katonai tiszteletadás mellett nagyszabású ünnepség keretében avatták fel a világ eddigi legnagyobb huszárszobrát pénteken, a magyar honvédelem napján, Pákozdon. Az eseményen részt vettek többek között a térség polgármesterei, alpolgármesterei, kormányhivatali vezetők.

A szobor ötletgazdája Vlaszák Mihály, a Metalloglobus Fémöntő Kft. igazgatója, aki finanszírozta is a mintegy százmillió forintos költségvetésű szobor megalkotását és felállítását. A huszárszobor elkészítésével pedig a dunaújvárosi művészt, Rohonczi Rohó Istvánt kereste fel annak idején. Tizenkét év telt el, mire testet öltött és végső helyére került a 12,5 méter magas szobor, amelynek súlya 80 tonna (továbbá a talpazata 120 tonnát nyom). A szobor a rácalmási lovardában készült gipszből, majd betonból öntötték ki a formákat, és elemenként szállították Pákozdra. A végén különleges festékkel vonták be.

A szobor átadási ünnepségén Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke elmondta, Miskahuszár megtestesíti mindazt, amiért a huszárokat világszerte elismerik, hiszen a huszár bátor, hősies, bajtársias, leleményes katona volt, aki legfontosabbnak a hazáért vívott harcot tartotta. A mai magyar katonáknak ugyanígy kell viselkedniük - tette hozzá.

Vlaszák Mihály emlékeztetett arra, a magyar történelemben 22 híres, nevében fennmaradt huszár bandérium van, de Miskahuszár nem hasonlít egyikre sem, hogy minden huszárt képviseljen.
A szobor magassága révén bekerülhet a Guinness-rekordok könyvébe, hiszen megelőzi a kanadai Vancouver melletti Montgomery-ben található 9 méter 75 centiméter magas szobrot, amely Andersen híres ólomkatonájának állít emléket.

A katonai tiszteletadás, a katonai zenekar, a színes délutáni műsor, amelyen felléptek a Széchenyi gimnázium diákjai is, méltó megkoronázása volt a szobor átadásának Rohonczi István szerint, aki meghatódva fogadta azt is, hogy rengeteg látogató érkezett az ünnepségre. Mint mondta, álmukban sem gondolták volna, hogy ilyen nagy ünnepség szerveződik a szoboravatásra.

Rohonczi István felidézte, amikor annak idején Vlaszák Mihály megkereste őt a szobor ötletével, örömmel fogadta, hiszen újabb kihívást jelentett számára. Olyan huszárlegényt szerettek volna megformázni, amely egyfajta jelképpé válhat. Ki kellett találni, hogy milyen technológiával lehet egyáltalán megvalósítani, kivitelezni egy ilyen nagy szobrot. 80 tonna betonról van szó, amely nehezebb, mint egy két szintes családi ház. Mint mondta, rengeteg kompromisszum kellett a tizenkét év során, hiszen hiába az előretervezés, egy laikus ember elképzelése egy-egy adott folyamat kivitelezéséről, az nem biztos, hogy megvalósítható a szakértő szerint. Így minden egyes munkafázis után jött a tanácskozás, hogy mi legyen-hogyan legyen a következő lépés. De mint azt Rohonczi István elmondta, mindig sikerült megtalálni a megfelelő segítséget. Ebben kiemelte Vas János munkáját, ő volt az a csapatban, aki szervezte, aki mindig tudta, mely szakértőkhöz kell fordulni.

Hogy mennyire volt nehéz ez a tizenkét év, Roho úgy fogalmazott, olyan, mint egy házasság. Bár voltak elgondolkodtató időszakok a hétköznapokban, vajon tényleg ezt akarta-e, de mindvégig kitartottak, és most bárki megcsodálhatja a világ legnagyobb huszárszobrát. (Amikor elkészült a gipszminta, bejelentették a rekord szövetségnél, és az elkövetkezendő időszakban mérhetik meg hivatalosan is a szobrot, amellyel bekerülhet a Guiness-rekordok könyvébe.)

A Miska huszár után nincs leállás, folytatja tovább alkotói munkáját Rohonczi István. Két szobor elkészítése van jelenleg a feladati között. Az egyik Szent Pantaleon szobra, amelynek gipszből kiöntött váza már ott díszeleg a kórház aulájában. Erről szeretnének egy csobogós rendszerű szökőkutat készíteni, amely kivitelezéséhez még forrást kell találni.  A másik munka pedig Janus Pannonius szobra, amelyet a Pannon Oktatási Központ mellett állítanának ki. Az iskola igazgatójával, Borgulya Zoltánnal beszéltek arról korábban, hogy egy köztéri szoborral díszíthetnék a kertvárosi környezetet. Ennek terveit már elkészítette Rohó, most a gipszminta megalkotása következik.

Forrás: DO/MTI

Szoboravatás Pákozdon

Szoboravatás Pákozdon - fotó: Sándor Judit

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: "Forduljon Psmithhez!"

DSTV: "Forduljon Psmithhez!"

2024. már. 28.

Remek komédiázásról és zajos sikerről tudósít a DSTV összeállítása. A Waldorf iskola növendékei arról Wodhouse regényének színpadi adaptációjával rukkoltak ki a napokban a Városháza dísztermében. Örömjáték volt – minden szempontból. Hangkép.

Pillanatragasztó: varázslatos "záróra"

Pillanatragasztó: varázslatos "záróra"

2024. már. 27.

Különleges kísérlettel, a Pillanatragasztó Társulat produkciójával ért véget a Dunaújvárosi Tárlat a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) a közelmúltban. Kádenciák, playback színház, visszanéző így is, úgy is.

Különleges kollekció a Zenélő Cukrászdában – már ma!

Különleges kollekció a Zenélő Cukrászdában – már ma!

2024. már. 27.

Az idei évad tizedik alkalmán immár harmadszorra mutatkozik be Klép Tamás – ráadásul rendhagyó időpontban várják a vendégeket a Vasmű úti bázisra ma délután. Mindenkit várnak!

DSTV: film is született Esterházy János életéről

DSTV: film is született Esterházy János életéről

2024. már. 27.

Különleges sorozatot szentelt Esterházy Jánosnak a József Attila Könyvtár, derül ki a DSTV összeállításából. A program keretében mutatták be a felvidéki mártír politikus életéről és politikai pályája meghatározó állomásairól szóló dokumentumfilmet. Hangkép.

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "A döntés"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "A döntés"

2024. már. 24.

Érzékeny témát feldolgozó filmmel folytatódik a KineDok sorozata a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) kedden délután. A program nyitott – mindenkit szeretettel várnak!

DSTV: a Győry család kottája

DSTV: a Győry család kottája

2024. már. 23.

Hagyatékból kiválasztott kottával bővült az Intercisa Múzeum hónap műtárgya sorozata márciusban, derül ki a DSTV összeállításából. A Győry család emlékét őrzi a dokumentum, amely bőséges anyag részét képezi; segítségével sokat megtudhatunk a családról is, a kottáról is. Hangkép.

ICA-D: "Töredékes emlékezet” – Asztalos Zsolt kiállítása

ICA-D: "Töredékes emlékezet” – Asztalos Zsolt kiállítása

2024. már. 20.

A hazánkban a '90-es években kibontakozó neokonceptuális művészet fontos alakja építi be a teret a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új kiállításán. Asztalos Zsolt tárlata pénteken nyílik – mindenkit szeretettel várnak!