Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Pazar szereposztással jön az új darab

Vass Ádám - 2017. október 20. 7:35

A Bartók Színház Szolgálat Évada eddig elsősorban a gyerekeknek és a táncjátékok szerelmeseinek kedvezett, december 8-án azonban egy színmű is bekerül a repertoárba, elkezdődtek ugyanis A mi kis városunk próbái.

Egy képzeletbeli kisvárosban, vagy inkább faluban vagyunk a New Hapshire állambeli Grover's Cornersban, ahol mindenki ismer mindenkit és semmi érdekes nem történik. Az élet azonban nem ilyen eseménytelen, főleg akkor nem, ha valami váratlan dolog történik. Thornton Wilder Pulitzer-díjas műve már hosszú idő óta a színház világának része, december 8-tól pedig a dunaújvárosi Bartók színházé is, hiszen Őze Áron rendező vezetésével elkezdődtek a darab olvasópróbái. Mint mondta, bár a szerző amerikai, nagyon is európai szemléletű műről van szó, ami nem fél megmutatni az élet sötét oldalát is és nem ragaszkodik kényszeresen a boldog befejezéshez sem, helyette inkább az élet értékéről, szeretetéről szól. A darabbal személyes kapcsolata is van, hiszen harmadéves főiskolás korában George Gibbs szerepét játszotta benne. De nem ő az egyetlen, akinek kellemes emlékei vannak a műről. A darabot irányító, szinte végig jelenlevő Rendező szerepében a Centrál Színház színésze, a Gobbi Hilda életmű-díjas, Kazinczy-díjas Papp János is megosztott a társulattal egy kedves anekdotát. Színésztársainak elárulta, amikor 1966-ban elkezdte a főiskolát, a szabályok szerint nem szerepelhetett színpadon vagy filmen sehol az első két évben, A mi kis városunk ősbemutatójakor '67-ben azonban mégis beugrott egy mondat erejéig az inkább udvarolni induló harmadéves kollégiumi szobatársa helyett, majd annak rendje és módja szerint le is lépett és reménykedett, hogy senkinek nem fog feltűnni a csere.

Fotó: Bartok Facebook

A darab a színházteremben lesz látható december 8-tól, ahol Papp Jánoshoz csatlakozik többek közt Bánfi Kata, Tőkés Nikoletta, Kiss Attila és Polgár Lilla is. Az 1901. május 7-én játszódó első felvonás a két főszereplő családot állítja a középpontba, a szerző kérésére minimális díszletek közt. Az író ugyanis a lehető legkevesebb eszközzel képzelte el a darabot és kérte, hogy ennek megfelelően adaptálják, véletlenül se vonja el semmi a nézők figyelmét a játékról. A jelmezek és a látvány pedig elsősorban az angol bányászvárosokra jellemző viseletet veszi alapul, ahol mindenkin a barna és a tojáshéj színek dominálnak, a Rendezőt kivéve, aki feketében mutatkozik majd. A vaskos szövegkönyv ellenére bőven van idő felkészülni a premierre, a kedden induló színpadi próbák alatt ugyanis még hét hetük lesz tökéletesíteni a darabot.

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: "Forduljon Psmithhez!"

DSTV: "Forduljon Psmithhez!"

2024. már. 28.

Remek komédiázásról és zajos sikerről tudósít a DSTV összeállítása. A Waldorf iskola növendékei arról Wodhouse regényének színpadi adaptációjával rukkoltak ki a napokban a Városháza dísztermében. Örömjáték volt – minden szempontból. Hangkép.

Pillanatragasztó: varázslatos "záróra"

Pillanatragasztó: varázslatos "záróra"

2024. már. 27.

Különleges kísérlettel, a Pillanatragasztó Társulat produkciójával ért véget a Dunaújvárosi Tárlat a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) a közelmúltban. Kádenciák, playback színház, visszanéző így is, úgy is.

Különleges kollekció a Zenélő Cukrászdában – már ma!

Különleges kollekció a Zenélő Cukrászdában – már ma!

2024. már. 27.

Az idei évad tizedik alkalmán immár harmadszorra mutatkozik be Klép Tamás – ráadásul rendhagyó időpontban várják a vendégeket a Vasmű úti bázisra ma délután. Mindenkit várnak!

DSTV: film is született Esterházy János életéről

DSTV: film is született Esterházy János életéről

2024. már. 27.

Különleges sorozatot szentelt Esterházy Jánosnak a József Attila Könyvtár, derül ki a DSTV összeállításából. A program keretében mutatták be a felvidéki mártír politikus életéről és politikai pályája meghatározó állomásairól szóló dokumentumfilmet. Hangkép.

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "A döntés"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "A döntés"

2024. már. 24.

Érzékeny témát feldolgozó filmmel folytatódik a KineDok sorozata a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) kedden délután. A program nyitott – mindenkit szeretettel várnak!

DSTV: a Győry család kottája

DSTV: a Győry család kottája

2024. már. 23.

Hagyatékból kiválasztott kottával bővült az Intercisa Múzeum hónap műtárgya sorozata márciusban, derül ki a DSTV összeállításából. A Győry család emlékét őrzi a dokumentum, amely bőséges anyag részét képezi; segítségével sokat megtudhatunk a családról is, a kottáról is. Hangkép.

ICA-D: "Töredékes emlékezet” – Asztalos Zsolt kiállítása

ICA-D: "Töredékes emlékezet” – Asztalos Zsolt kiállítása

2024. már. 20.

A hazánkban a '90-es években kibontakozó neokonceptuális művészet fontos alakja építi be a teret a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új kiállításán. Asztalos Zsolt tárlata pénteken nyílik – mindenkit szeretettel várnak!