Újabb két siker idegenben

spigott - 2017. október 10. 12:46

A Dunaújváros PASE U17-es csapata simán, az U19-esek viszont nagy csatában nyerték hétvégi meccsüket a harmadosztályú bajnokság újabb fordulójában.

Idegenben, a Taksony SE otthonában folytatta szereplését hétvégén a Dunaújváros PASe U17-es és U19-es labdarúgó csapata a harmadosztályú bajnokságban. Fiataljaink esélyesként várták mindkét találkozót a középmezőnyben helyezkedő házigazdák ellen, s az U17-esek számára nem is okozott semmi gondot a három pont megszerzése. Lőrincz Emil tanítványai ugyanis már az első félidőben háromgólos előnyre tettek szert, ráadásul tetemes vezetésük tudatában sem engedtek ki, s a fordulás után újabb három gólt szerezve arattak 6-0-s sikert, így öt mérkőzést követően a negyedik helyről várják a folytatást úgy, hogy hátrányuk mindössze kettő pont az éllovas, de egy meccsel többet játszó Főnix-Gold csapata mögött.

Kép: DO-archív

Az eddigi összes meccsét győztes U19-esektől hasonló mérkőzés vártunk, ám fiataljainknak ezúttal nagyon meg kellett szenvednie a bajnoki pontokért. A forduló előtt nyolcadik taksonyiak ugyanis egyáltalán nem adták könnyen magukat sőt, már az első félidőben vezetést szereztek, melyet a szünetig sikerült is megőrizniük. A második felvonásban azonban egyenlített a DPASE, mely a mérkőzés hajrájában a győzelmet is kicsikarta Hamar Erik találatával, így továbbra is hibátlan teljesítménnyel áll a bajnoki táblázat második helyén.

Eredmények, gólszerzők

U17: Taksony SE – DPASE 0-6 (0-3)
Gólszerzőink: Palotai 2, Kovács B., Schnierer, Al-Sheraji, Mészáros

U19: Taksony SE – DPASE 1-2 (1-0)
Gólszerzőink: Nagy L., Hamar E.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: biztató bajnoki eredmények

DSTV: biztató bajnoki eredmények

2024. ápr. 19.

Április 9-12. között rendezték meg az országos felnőtt úszó bajnokság küzdelmeit a fővárosban – szép helyi eredmények születtek. A DKSE színeiben Kenyér Lilla, Kovács-Seres Hunor és Eszenyi Ábel indult – utóbbival és Berzlánovits Éva edzővel beszélgettünk a megméretés után. Hangkép.

Győzelemmel folytatná a bajnokságot a Kohász

Győzelemmel folytatná a bajnokságot a Kohász

2024. ápr. 19.

A kiesés elől menekülő Békéscsaba lesz a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének következő bajnoki ellenfele szombaton délután öt órától.

Szegeden zárják az alapszakaszt vízilabdázóink

Szegeden zárják az alapszakaszt vízilabdázóink

2024. ápr. 19.

Amennyiben nyer Szegeden, a harmadik helyen fejezi be a bajnokság alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata.

DSTV: eredményes birkózók

DSTV: eredményes birkózók

2024. ápr. 18.

Legyen szó veteránokról, vagy a akár a fiatalabbakról, a DKSE birkózói rendre hozzák a szép eredményeket. Helyzetjelentést kértünk Kiss Károly edzőtől, aki beszélt az utánpótlásról, s persze Pupp Viktóriáról és Nyikos Veronikáról is. Hangkép.

Nem volt esély Gödöllőn

Nem volt esély Gödöllőn

2024. ápr. 18.

A Kistext ellen meccs nélkül nyertek, a házigazda Gödöllőtől viszont kikaptak a DSE Röplabda Akadémia fiataljai az NB II-es felnőtt bajnokságban.

Biztos sikerek idegenben

Biztos sikerek idegenben

2024. ápr. 18.

Nem okozott gondot a két pont megszerzése a DKKA serdülő és ifjúsági csapatának a Csepel elleni korosztályos bajnokin.

DSTV: tudnivalók a horgászatról

DSTV: tudnivalók a horgászatról

2024. ápr. 17.

Egy horgásznak nem kell bemutatni, hogy miért jó, vagy miért különleges a horgászat. Aki még nem próbálta, az talán közelítse meg onnan, hogy ez egy olyan elfoglaltság, amely egyszerre lehet hobbi, sport, és igazi versenyzés – mikor mire van igényünk ugyebár. Arról, hogy ennek mi a szépsége, és mire van szüksége a kezdőknek Szabó Mátéval beszélgettünk a Horgásztanyán. Hangkép.