Megérdemelt, szép győzelem

spigott - 2017. november 3. 20:47

Remek mérkőzésen, a véghajrában ütött gólokkal győzte le 3-1-re az újpestieket a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Ligában.

Idei első győzelmére készült az Újpest ellen a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, mely már a közelmúltban igazolt, de eddig csak edzéseken beöltöző Hári Norberttel a soraiban várta a lila-fehérek elleni hazai összecsapást.
Melynek első harmadát a fővárosiak kezdték valamivel erősebben, s bár igazán komoly helyzeteket nem tudtak kialakítani Duschek ketrece előtt, mégis ők játszottak némi mezőnyfölényben. A DAB hokisai az első hat-hét perc után kezdtek magukra találni, ám előbb Hruby balszerencsés kiállítása, majd egy rossz csere miatt kerültek emberhátrányba, s bár az elsőt még sikerült kivédekezni, a másodikat egy szépen kijátszott támadás végén Benk értékesítette, így a 15. percben megszerezte a vezetést az UTE (0-1).

A harmad hajrájában volt lehetősége a mieinknek is a gólszerzésre, a meccs legnagyobb helyzetét azonban Hári éles szögből a kapuvasra ütötte, s hiába videózták vissza az esetet a játékvezetők, az eredmény nem változott, így a vendégek vonulhattak minimális előnnyel a pihenőre. Együttesünk helyzetét nehezítette, hogy rögtön a második felvonás elején vállsérülést szenvedett Mestyán István, így mindössze öt bekkje maradt a Bikáknak a folytatásra. Az átállás nem is ment könnyen, s az újpestiek többször is kijátszották a mieinket, de a remek formát mutató Duschek eszén szerencsére nem tudtak túljárni. Ahogy az első felvonásban, úgy ezúttal is a harmad derekán került némi fölénybe a Morgan-csapat, s Hári remek passzából Odnoga a 31. percben végre ki is egyenlített (1-1). A folytatásban több újpesti kiállítás miatt játszhatott fórban együttesünk, ám a vezető gólt nem sikerült megszerezni, így a záró etapra maradt a döntés.

A harmadik húsz percet a vendégek kezdték előnyben, de ekkorra rendezte sorait az Acélbikák alakulata, így a lilák sem tudtak igazán nagy helyzetet kialakítani a hazai ketrec előtt. A túloldalon Azari lövését védte bravúrral Sila, majd Turcotte ellen is bemutatta ugyanezt, s a harmad derekán egyértelműen a vendégek kapusa volt az, aki tartotta a csapatát. Az 56. percben a kapura törő Turcotte ellen csak szabálytalankodni tudott Varga, s a kiállításból Léránt lőtt fordulásból hatalmas gólt a bal felsőbe, így alig három perccel a meccs vége előtt végre a DAB állt közelebb a sikerhez (2-1). A hajrában kapusa helyett is mezőnyjátékost küldött jégre Szilassy Zoltán, ám a mieink remekül védekeztek, majd egy kiütött korongot Novotny csent el Kiss Dánieltől, majd az üres kapuba lőve állította be a 3-1-es dunaújvárosi sikert jelentő végeredményt.

DAB – UTE 3-1 (0-1, 1-0, 2-0)

DAB: Duschek - Erdélyi, Mestyán, Turcotte, Azari, Novotny 1, Orbán (1), Szkripec, Németh, Léránt 1, Izacky, Lencsés, Hruby, Silló, Odnoga 1, Nagy M., Makovics, Tanka, Borbás, Török, Hári (2). Vezetőedző: Jason Morgan.

UTE: Sila - Kiss R., Kiss D., Szalma, Cseter (1), Caladi, Huba (1), Pokornyi, Benk 1, Frolík, Ropret, Varga, Hegyi, Nemes, Becze, Sági, Schmál, Pápa, Dósa, Pichler, Turbucz. Vezetőedző: Szilassy Zoltán.

A rovat további hírei: Sport

Nem borult a papírforma Miskolcon

Nem borult a papírforma Miskolcon

2024. már. 28.

Három szettben szenvedett vereséget Miskolcon a DKSE röplabda csapata az Extraliga alsóházának szerda esti összecsapásán.

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

2024. már. 28.

Mindössze öt gólt kapva aratott sima győzelmet a DFVE női vízilabda csapata a III. Ker. TVE elleni bajnokin a Fabó Éva Sportuszodában szerdán este.

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

2024. már. 27.

Fontos találkozó vár a DKKA női kézilabdázóira a balatonboglári akadémisták ellen csütörtökön délután öt órától.

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

2024. már. 27.

Jogosulatlan szereplés miatt az ellenfeleknek írták jóvá a DAB-ASP Andersen Ligás negyeddöntőjének és elődöntőjének mérkőzéseit. A sorozatból így kizárt dunaújvárosiak fellebbezést nyújtanak be a döntés ellen.

Fontos pontokra hajt a DFVE

Fontos pontokra hajt a DFVE

2024. már. 27.

A III. Ker. TVE elleni hazai összecsapással folytatja az OB I-es pontvadászat alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.

DSTV: újabb öt év az elnökségben

DSTV: újabb öt év az elnökségben

2024. már. 26.

A Magyar Birkózó Szövetség újabb 5 évre választotta az elnökség tagjává Mátyás Gábort, a DKSE ügyvezető elnökét. A szakemberrel az elnökségben végzett munkáról, annak céljairól, valamint arról is beszélgettünk, hogy ennek milyen hatásai lesznek a DKSE birkózó szakosztályára. Hangkép.

Biztos siker a felnőttek között

Biztos siker a felnőttek között

2024. már. 26.

A Szigetszentmiklós elleni hatgólos győzelemmel folytatta az NB II-es felnőtt bajnokság alsóházi pontvadászatát a DKKA U21-es együttese.