Dunaújváros Hetilap

Átlagos év a mezőgazdaságban

doszerk - 2017. december 11. 13:02

A tavalyi kimagaslóan jó évhez képest idén 6,1 százalékkal csökkent a mezőgazdaság kibocsátása, a növényi termékek termelése 8,6 százalékkal, az állattenyésztés teljesítménye 3,2 százalékkal maradt el az elmúlt évitől - jelentette első becslése alapján hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A hivatal értékelése szerint ezzel átlagos évet zárt a mezőgazdaság 2017-ben.

A mezőgazdaságban előállított bruttó hozzáadott érték, ami a bruttó hazai termék (GDP) éves számításában az ágazatot képviseli, 14,9 százalékkal maradt el az elmúlt évitől. A 12,2 százalékos éves áremelkedéssel együtt számolva a mezőgazdaság folyó áron számított termelési értéke 4,5 százalékkal volt alacsonyabb a tavalyinál. Az előző évben kiváló eredményt hozó növénytermesztési ágazaton belül szinte minden jelentős termék esetében csökkenés volt. Az első előzetes adatok szerint a gabonafélék kibocsátása összességében 15,8 százalékkal csökkent. A kukorica és az árpa kibocsátása jelentősen, a búzáé kisebb mértékben esett vissza a KSH szerint. Az ipari növények kibocsátása 3,8 százalékkal maradt el az előző évitől, a napraforgó volumene nem változott, a repcéé és a szójáé csökkent. A takarmánynövények kibocsátása gyakorlatilag nem változott, a kertészeti termékeké 2,6 százalékkal, a gyümölcsféléké 3,2 százalékkal, a burgonyáé 5,0 százalékkal csökkent.

Az élő állatok kibocsátása 4,2, az állati termékeké 0,6 százalékkal volt kevesebb, mint az elmúlt évben. A baromfi és a sertés kibocsátása csökkent, a szarvasmarháé enyhén nőtt. Az állati termékek közül a tej és a tojás kibocsátása lényegében változatlan maradt. A kibocsátás volumenének 6,1 százalékos csökkenése mellett az árak 4,3 százalékkal emelkedtek, így a mezőgazdasági ágazat szolgáltatásokkal és másodlagos tevékenységekkel együtt számolt kibocsátásának értéke folyó alapáron 2,1 százalékkal mérséklődött. A folyó termelőfelhasználás volumene gyakorlatilag változatlan volt, az árindex minimálisan, 0,6 százalékkal lett alacsonyabb. Az első adatok alapján a ráfordítások közül jelentősen nőtt a műtrágyák és talajjavítószerek volumene, azonban az energia és kenőanyagoké, valamint a takarmányé kissé csökkent.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

2024. ápr. 19.

9 európai ország 10 városával együtt, Dunaújváros vezetésével, közvetlen európai uniós forrásból valósul meg az Európai Unió Urbact programjának BiodiverCity projektje. A program partnertalálkozóval startolt Dunaújvárosban kedden délelőtt.

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

2024. ápr. 19.

Április 15-én az egész országban, így Dunaújvárosban is véget ért a fűtési szezon. A hirtelen visszatérő hideg idő miatt azonban Pintér Tamás és az önkormányzat vezetése úgy döntött, hogy egyelőre ne állítsa le a DVG Zrt. a fűtést.

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

2024. ápr. 18.

Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta a "Dunaújváros Közbiztonságáért" díjakat, majd nyílt ülésen több mint harminc témát tárgyalt a testület. Fontos témákról döntöttek.

A város közbiztonságáért – három díjazottal

A város közbiztonságáért – három díjazottal

2024. ápr. 18.

Kővágóné Kőkuti Eszter tűzoltó főhadnagy, Bak Róbert József rendőr főtörzszászlós, valamint – posztumusz díjazottként – Varga Éva "Hugi", a Pannon Polgárőrség nemrégiben elhunyt titkára érdemelte a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését. Méltatások, főhajtással.
 

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

2024. ápr. 18.

Folytatódott a szépkorú polgárok köszöntése városunkban. Barta Endre alpolgármester a 90. születésnapját ünneplő Imre Józsefnét, Mária nénit köszöntötte otthonában.

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

2024. ápr. 17.

Az autizmussal élők társadalmi befogadását segítő közösségi kezdeményezést szervez a Jószolgálati Otthon Közalapítvány és Homonnai Ferenc: a Mozdulj kékben! című programra a Liget közi sportpályán várják az érdeklődőket szombaton, az akció során online árverést is szerveznek!

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

2024. ápr. 17.

A nyílt ülésen 32, majd zárt ajtók mögött további 3 témáról dönthetnek a képviselők a közgyűlésen – a tanácskozásnak a Városháza ad otthont csütörtökön délelőtt.