Tanulásnak jó volt

Szárszó Lajos - 2017. december 6. 8:05

Első megméretésén vett részt a DSE Röplabda Akadémia U13-as leány csapata, mely nyolcadik helye ellenére sem vallott szégyent a gödöllői Mikulás Kupán.

Mini leány (U13) -as röplabda csapatunk a gödöllői Mikulás kupán vett részt, amely egyben az Országos mini bajnokság egyik fordulója is volt. Ez volt az idei szezonban a csapat első igazi megmérettetése, melyre 10 fős kerettel vágott neki. A mérkőzések három pályán három hármas csoportban zajlottak. A DSE Röplabda Akadémia leányai a Budaörs és a Kaposvár ellen kezdték meg szereplésüket. Az első mérkőzésünket a Budaörs ellen játszották, akik nehéz ellenfélnek bizonyultak. Az első, valamint a második játszmában is szinte végig vezetve jutottunk el a végjátékig, ahol sajnos ellenfelünk bizonyult mind kétszer jobbnak (0:2). Ezután a Kaposvári csapat következett, akik mind fizikálisan mind rutinban erősebbek voltak nálunk, így ellenük sajnos nem bizonyultunk méltó ellenfélnek, de ezen a tornán ellenük most nem is volt ez a cél.

Kép: DSE Röplabda Akadémia

A csoportkör után a helyosztó mérkőzéseken a Miskolci DVTK csapatával csaptunk először össze, akik ellen kiélezett küzdelmet folytattunk mind az első mind a második játszmában. Ami viszont nagy öröm volt, hogy lányaink ezúttal a végjátékokban is sikeresek voltak, mely meghozta csapatunk első győzelmét. Az utolsó mérkőzésünket a Dunakanyar ellen játszottuk, akik kiemelkedő technikai stabilitásukkal a látványos és hosszú labdamenetek ellenére simán legyőztek minket. Összességében így a 8. helyen zárt a DSE Röplabda Akadémia leány mini csapata, akik rengeteget tanultak a tornán, melyet a következő fordulókban be is akarnak bizonyítani.

Kovács Zsolt edző, DSE Röplabda Akadémia: Nagyon büszke vagyok a teljes csapatra. Már az első meccsen, a Budaörs ellen is olyan megmozdulásoknak és akaratnak voltam tanúja, amelyek a jövőre nézve bizakodásra adnak okot. A DVTK elleni győzelem nagyon fontos volt, mert az sokat javított a hangulaton. A jövőre tekintve meg kell tanulni örülni minden sikernek, minden pontnak. Ennek az örömnek a továbbiakban kiemelkedő szerepe lesz, hiszen ez által tanulnak meg nyerni a lányok, melynek a végjátékokban kiemelkedő fontossága van. A torna alatt nagyon sokat fejlődött csapatom, és hosszútávon úgy gondolom, ennél sokkal eredményesebbek leszünk majd. Külön kiemelném Uitz Nórát, aki a csapat legjobb játékosa lett, mert mind lelkesedésével, mind játékával nagyon sokat tett hozzá a mérkőzéseinkhez.

A rovat további hírei: Sport

Elvárható a három pont megszerzése

Elvárható a három pont megszerzése

2024. már. 29.

A tabellán nyolcadik Tatabánya otthonában folytatja a bajnokság küzdelmeit a DFVE női vízilabda csapata szombaton délután négy órától.

Óriásit hajrázva nyert a Kohász

Óriásit hajrázva nyert a Kohász

2024. már. 29.

A második félidőt tizenöt góllal megnyerve aratott 32-20-as sikert a DKKA női kézilabda csapata a NEKA elleni hazai bajnokin.

Nem borult a papírforma Miskolcon

Nem borult a papírforma Miskolcon

2024. már. 28.

Három szettben szenvedett vereséget Miskolcon a DKSE röplabda csapata az Extraliga alsóházának szerda esti összecsapásán.

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

2024. már. 28.

Mindössze öt gólt kapva aratott sima győzelmet a DFVE női vízilabda csapata a III. Ker. TVE elleni bajnokin a Fabó Éva Sportuszodában szerdán este.

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

2024. már. 27.

Fontos találkozó vár a DKKA női kézilabdázóira a balatonboglári akadémisták ellen csütörtökön délután öt órától.

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

2024. már. 27.

Jogosulatlan szereplés miatt az ellenfeleknek írták jóvá a DAB-ASP Andersen Ligás negyeddöntőjének és elődöntőjének mérkőzéseit. A sorozatból így kizárt dunaújvárosiak fellebbezést nyújtanak be a döntés ellen.

Fontos pontokra hajt a DFVE

Fontos pontokra hajt a DFVE

2024. már. 27.

A III. Ker. TVE elleni hazai összecsapással folytatja az OB I-es pontvadászat alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.