Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Egyből kettő

Vass Ádám - 2018. február 23. 7:38

Teljesen eltérő karakterek, teljesen eltérő életművek, és teljesen különböző technikák fogadják az érdeklődőket csütörtöktől a Kortárs Művészeti Intézetben.

Rendkívül sokszínű kiállításoknak adott már otthont a Kortárs Művészeti Intézet, és előszeretettel mutatnak be egyszerre eltérő hangulatú, stílusú tárlatot is. Úgy alakult, hogy most is ebben lehet részük a látogatóknak, hiszen Vachter János fotográfus és a Munkácsy-díjas festőművész, grafikus Borgó képei láthatóak egyszerre a két teremben. A városunkhoz kötődő művészek nem először mutatják be munkáikat a KMI-ben, Borgó visszatérő vendége a kiállítóteremnek és Vachter János bemutatkozó kiállítására is itt került sor a 3in1 tárlat keretén belül, 2005-ben. Elsőként a fotográfus kiállítása nyílt este hat órakor, amit Széplaky Gerda filozófus, esztéta nyitott meg.

Mint mondta, a kiállított fotókon olyan hétköznapi dolgok láthatóak csupán, mint egy kókusz, egy csirkeláb, vagy egy darab hús, de ezek az ételportrék nem az anyagiasságot fejezik ki és még csak nem is a valóságot imitálják, inkább szellemképek, a valóság árnyékai, amik a szépséget és a romlást is bemutatják. A nagy felbontásban, kitűnő technikával készült fotók színek nélkül, némi számítógépes beavatkozás után készültek el, méghozzá következetesen, előre megtervezett hibákkal, amik bemutatásával kockázatot is vállalt Vachter György. Borgó, vagyis György István Csaba, a Munkácsy-díjas festőművész, grafikus azonban ószövetségi témájú triptichonokkal jelentkezett. A monumentális táblakép-együttesei Jónás Könyvét idézik a nagyteremben és rendkívül színesen, részletgazdagon mesélnek a látogatóknak. Ez a kiállítás szintén csütörtökön, este fél hétkor nyílt, és a kiállítás kurátora, Faludy Judit művészettörténész nyitotta meg, valamint közreműködött Gyukics Gábor költő, műfordító és Dóra Attila klarinétművész is. Mindkét tárlat március 24-ig, vasárnapok és ünnepnapok kivételével 10-től 18 óráig látogatható ingyenesen a Kortárs Művészeti Intézetben.

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: "Forduljon Psmithhez!"

DSTV: "Forduljon Psmithhez!"

2024. már. 28.

Remek komédiázásról és zajos sikerről tudósít a DSTV összeállítása. A Waldorf iskola növendékei arról Wodhouse regényének színpadi adaptációjával rukkoltak ki a napokban a Városháza dísztermében. Örömjáték volt – minden szempontból. Hangkép.

Pillanatragasztó: varázslatos "záróra"

Pillanatragasztó: varázslatos "záróra"

2024. már. 27.

Különleges kísérlettel, a Pillanatragasztó Társulat produkciójával ért véget a Dunaújvárosi Tárlat a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) a közelmúltban. Kádenciák, playback színház, visszanéző így is, úgy is.

Különleges kollekció a Zenélő Cukrászdában – már ma!

Különleges kollekció a Zenélő Cukrászdában – már ma!

2024. már. 27.

Az idei évad tizedik alkalmán immár harmadszorra mutatkozik be Klép Tamás – ráadásul rendhagyó időpontban várják a vendégeket a Vasmű úti bázisra ma délután. Mindenkit várnak!

DSTV: film is született Esterházy János életéről

DSTV: film is született Esterházy János életéről

2024. már. 27.

Különleges sorozatot szentelt Esterházy Jánosnak a József Attila Könyvtár, derül ki a DSTV összeállításából. A program keretében mutatták be a felvidéki mártír politikus életéről és politikai pályája meghatározó állomásairól szóló dokumentumfilmet. Hangkép.

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "A döntés"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "A döntés"

2024. már. 24.

Érzékeny témát feldolgozó filmmel folytatódik a KineDok sorozata a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) kedden délután. A program nyitott – mindenkit szeretettel várnak!

DSTV: a Győry család kottája

DSTV: a Győry család kottája

2024. már. 23.

Hagyatékból kiválasztott kottával bővült az Intercisa Múzeum hónap műtárgya sorozata márciusban, derül ki a DSTV összeállításából. A Győry család emlékét őrzi a dokumentum, amely bőséges anyag részét képezi; segítségével sokat megtudhatunk a családról is, a kottáról is. Hangkép.

ICA-D: "Töredékes emlékezet” – Asztalos Zsolt kiállítása

ICA-D: "Töredékes emlékezet” – Asztalos Zsolt kiállítása

2024. már. 20.

A hazánkban a '90-es években kibontakozó neokonceptuális művészet fontos alakja építi be a teret a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új kiállításán. Asztalos Zsolt tárlata pénteken nyílik – mindenkit szeretettel várnak!