Dunaújváros Hetilap

Jó ütemben halad a felújítás, májusban kinyit az élményfürdő

Brousil Csaba - 2018. február 22. 14:46

Helyszíni bejárással egybekötött sajtótájékoztatót tartott Cserna Gábor polgármester és Mádai Balázs, a DVG Zrt. elnök-vezérigazgatója arról, hogy állnak az élményfürdő felújításával.

Cserna Gábor a sajtótájékoztató elején elmondta, hogy az élményfürdő felújítása és a zöld SZTK átalakítása a legjobb cáfolat arra, amit a Jobbik helyi szervezetének vezetői emlegetnek a választási kampányban, miszerint semmilyen fejlesztés nem történik a városban. A polgármester hangsúlyozta, mindkét helyszínen, sőt, a Vasmű út felújításán is folyamatosan dolgoznak a szakemberek. Kiemelte, hogy a kormány számára a Modern Városok Program keretében kötött megállapodás-csomag közül is ez a két beruházás a legfontosabb, aminek maga a miniszterelnök adott hangot szerdai, dunaújvárosi látogatásán.

Mint mondta, a DVG Zrt szakemberi még tavaly november elején vették át a munkaterületet és azóta folyamatosan dolgoznak, mind a külső, mind a belső medencék és terek felújításán. A 4,5 milliárd forintos fürdő és vízisport centrum létrehozását célzó beruházás részeként az élményfürdőben a januári sajtóbejárás óta megtörtént a kazánok és a fűtés beüzemelése, elvégezték a szükséges nyomáspróbákat, kitisztították a külső csatornahálózatot. Cserna Gábor kiemelte, hogy a felújítási ütemterv tartható, tehát áprilisban indul a próbaüzem és májusban, a jó idő beköszöntével átadják az élményfürdőt a városlakóknak.

Mádai Balázs, a DVG Zrt. elnök vezérigazgatója elmondta, hogy a külső medencén a leglátványosabb a haladás az előző sajtóbejárás alkalmával látottakhoz képest. Elkészültek a javításokkal és a szigeteléssel, jön az aljzatszigetelés, azt követően pedig egy héten belül a burkolás. Elmondta, hogy a külső gyermekmedence fölé is felhúztak egy nagy sátrat, így ott is megkezdődhetett a felújítási munka. A belső terekben pedig folytatódik a medencék fugázása. A meglévő gépészeti rendszereket, csővezetéket átvizsgálták és kijavították, a nyomáspróbákat is elvégezték és folyamatosan haladnak a szükséges új uszodatechnikai berendezések telepítésével is.

Az élményfürdő felújítása

Az élményfürdő felújítása - fotó: Sándor Judit

A rovat további hírei: Közélet

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

2024. ápr. 19.

9 európai ország 10 városával együtt, Dunaújváros vezetésével, közvetlen európai uniós forrásból valósul meg az Európai Unió Urbact programjának BiodiverCity projektje. A program partnertalálkozóval startolt Dunaújvárosban kedden délelőtt.

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

2024. ápr. 19.

Április 15-én az egész országban, így Dunaújvárosban is véget ért a fűtési szezon. A hirtelen visszatérő hideg idő miatt azonban Pintér Tamás és az önkormányzat vezetése úgy döntött, hogy egyelőre ne állítsa le a DVG Zrt. a fűtést.

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

2024. ápr. 18.

Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta a "Dunaújváros Közbiztonságáért" díjakat, majd nyílt ülésen több mint harminc témát tárgyalt a testület. Fontos témákról döntöttek.

A város közbiztonságáért – három díjazottal

A város közbiztonságáért – három díjazottal

2024. ápr. 18.

Kővágóné Kőkuti Eszter tűzoltó főhadnagy, Bak Róbert József rendőr főtörzszászlós, valamint – posztumusz díjazottként – Varga Éva "Hugi", a Pannon Polgárőrség nemrégiben elhunyt titkára érdemelte a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését. Méltatások, főhajtással.
 
Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

2024. ápr. 18.

Folytatódott a szépkorú polgárok köszöntése városunkban. Barta Endre alpolgármester a 90. születésnapját ünneplő Imre Józsefnét, Mária nénit köszöntötte otthonában.

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

2024. ápr. 17.

Az autizmussal élők társadalmi befogadását segítő közösségi kezdeményezést szervez a Jószolgálati Otthon Közalapítvány és Homonnai Ferenc: a Mozdulj kékben! című programra a Liget közi sportpályán várják az érdeklődőket szombaton, az akció során online árverést is szerveznek!

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

2024. ápr. 17.

A nyílt ülésen 32, majd zárt ajtók mögött további 3 témáról dönthetnek a képviselők a közgyűlésen – a tanácskozásnak a Városháza ad otthont csütörtökön délelőtt.