Kapával verte agyon az idős bácsit

doszerk - 2018. február 13. 14:16

Jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre súlyosbította a Pécsi Ítélőtábla kedden annak a férfinak a büntetését, aki 2016-ban betört egy dunaföldvári idős emberhez, majd egy vermelő kapával agyonverte.

A táblabíróság az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte: az ügyben első fokon eljáró Szekszárdi Törvényszék tavaly október végén a vádlottat bűnösnek mondta ki nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés és magánlaksértés bűntettében. Ezért akkor halmazati büntetésül 20 év fegyházra ítélték a 38 éves Tolna megyei férfit - írták.

A jogerősen megállapított tényállás szerint a vádlott tudomást szerzett arról, hogy a 78 éves sértett nagyobb összegű készpénzt tart lakásán, ezért 2016. február 17-én ittas állapotban, lopási szándékkal tört be az idős férfihoz, akit egy vermelő kapával a fején és a testén is többször megütött. Az áldozat koponyasérülése miatt meghalt. 

A vádlott ezt követően értékek után kutatott a lakásban, de azt nem lehetett megállapítani, hogy bármit magával vitt volna. Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.
A másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla megállapította, hogy a vádlott nem büntetlen előéletű, három alkalommal is állt már bíróság előtt garázdaság, könnyű, illetve súlyos testi sértés és magánokirat-hamisítás miatt.

Az ítélőtábla a vádlott büntetését életfogytig tartó szabadságvesztésre súlyosbította, a férfi feltételes szabadságra legkorábban 25 év elteltével bocsátható. A táblabíróság a súlyosabb büntetés kiszabásakor figyelembe vette a vádlott előéletét, és azt hogy a bűncselekményt egy egyedülálló, kiszolgáltatott sértett ellen követte el. "Az idős korú sértettek sérelmére elkövetett egyre szaporodó bűncselekmények elkövetőivel szemben a törvény szigorával indokolt fellépni" - áll a közleményben.

-MTI-

A rovat további hírei: Sziréna

Megkárosította a szolgáltatót – vádemelés a vége

Megkárosította a szolgáltatót – vádemelés a vége

2024. már. 23.

Több hónap alatt összesen 730 ezer forinttal károsította meg az egyik távközlési szolgáltató céget az a férfi, aki ellen csalás miatt emeltek vádat a napokban. Adathalászattal kezdődött, értesült a DO.

Eltűnés miatt keresik Piroskát – jelentkezzen, ha tud róla!

Eltűnés miatt keresik Piroskát – jelentkezzen, ha tud róla!

2024. már. 19.

A 17 éves fiatal még február második felében tűnt el, a dunaújvárosi rendőrök keresik. Felhívás a hajtás után – most is segíthet egy megosztás!

Eltiltás hatálya alatt pattant a lopott motorra

Eltiltás hatálya alatt pattant a lopott motorra

2024. már. 13.

Nem ismert akadályt, egy kiadós ünnepi motorozásért még azt is vállalta, hogy mástól elvett motorral, járművezetéstől eltiltás hatálya alatt pattanjon nyeregbe az a férfi, akivel szemben most vádat emeltek. Benny Hill jelenthet.

Szabadtéri tüzekhez riasztják a lánglovagokat

Szabadtéri tüzekhez riasztják a lánglovagokat

2024. már. 05.

A tavaszias időjárás és a kerti munkák megkezdése miatt megemelkedett a szabadtéri tüzek száma. Idén már csaknem nyolcvan ilyen esethez riasztották a tűzoltókat Fejér vármegyében.

Súlyos baleset a vasműben, mentőhelikopteres bevetéssel

Súlyos baleset a vasműben, mentőhelikopteres bevetéssel

2024. már. 04.

Nem hivatalos információink szerint 5 métert zuhant egy munkás az erőmű gyáregységben történt baleset során ma délelőtt, létesítményi tűzoltók szabadították ki, mentőhelikopter szállította Fehérvárra. Anyagunk frissül!

Szirénapróba: hétfőn hangos üzemmel riasztanak

Szirénapróba: hétfőn hangos üzemmel riasztanak

2024. már. 03.

A tavaszi teljes körű szirénapróba vár ránk hétfőn délelőtt. Lakossági teendő nincs, de senki ne ijedjen meg a katasztrófariadó üvöltő jelzésétől!

Eltűnés miatt keresik Farkas Tibort (FRISSÍTVE)

Eltűnés miatt keresik Farkas Tibort (FRISSÍTVE)

2024. már. 02.

A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 45 éves férfi eltűnése ügyében. Múlt szerdán látták utoljára, jelentkezzen, ha tud róla – és persze egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE)