Tíz érem Mezőfalváról

doszerk - 2018. február 5. 18:00

Egyéniben és csapatban is jól szerepeltek a dunaújvárosi birkózók a Mezőfalván megrendezett Tombor István Emlékversenyen.

A Dunaferr SE birkózó szakosztálya, a Dunaújvárosi Birkózósport Alapítvány, valamint a Gurics György BDSE rendezésében került sor február 3-án szombaton a Tombor István Emlékverseny – Impact Kupa Közép-magyarországi Kötöttfogású Területi Bajnokság küzdelmeire. A megméretést Mezőfalván, a Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermében rendezték, melyen 14 egyesület 130 sportolója lépett szőnyegre. A sporteseményt Pintér Attila a szakosztály elnöke nyitotta meg, s beszédében megemlékezett Tombor István egykori kiváló birkózóedzőről, akinek özvegye is jelen volt a versenyen. Külön köszöntötte ifj. Tombor Istvánt a Dunaferr SE vezetőedzőjét, aki édesapja nyomdokaiba lépve többek között a mezőfalvi birkózósportot is irányítja, valamint Pukánszky Tibort, aki fiatal korában szintén birkózó volt, jelenleg a szakosztály támogatója és a verseny fő szponzora is volt egyben. A viadal kiemelten fontos volt, hiszen azon túl, hogy a gyerekek élesben is kipróbálhatták az edzéseken tanultak alkalmazását, az országos döntőbe jutást is elérhették a legjobbak.

A Dunaferr SE és fiókegyesületei (Gurics György BDSE, Enying VSE) ezúttal is jól vizsgáztak, hiszen mindenhová jutott érem. A Dunaferr SE és a Gurics György BDSE két-két első és több érmes helyezéssel, az Enying VSE egy ezüstéremmel zárta a versenyt. A csapatversenyben magasan végzett első helyen a Ceglédi VSE, az ezüstérmes Érdi Spartacus, valamint a bronzérmes Monor SE mögött a Dunaferr SE csapata végül a negyedik helyet szerezte meg. A rendezés színvonalára sem lehetett panasz, a gyerekek méltó körülmények között mérhették össze tudásukat. A Dunaferr SE vezetése ezúton is szeretné megköszönni az iskola igazgatónőjének, Jaksits Erzsébetnek azt, hogy a helyszín biztosításával lehetővé tette a verseny megrendezését, valamint a támogatóinknak, hogy hozzájárultak az esemény megrendezéséhez.

Képek forrása: Dunaferr SE

Érmes eredményeink

Diák II. korcsoport

+69 kg - Éva Bence (Gurics) 1. helyezés
69 kg - Bodor Máté (Gurics) 1. helyezés
50 kg - Tóth Nimród (Gurics) 3. helyezés
42 kg - Takács Mihály (EVSE) - 2. helyezés
29 kg - Paddi Boldizsár (Dunaferr) 3. helyezés
26 kg - Garbacz Bence (Dunaferr) 3. helyezés

Diák I. korcsoport

32 kg - Góczán Barnabás (Dunaferr) 1. helyezés
38 kg - Gajzer Bálint (Dunaferr) 3. helyezés
Rostás Arnold (Gurics) 3. helyezés
76 kg - Schrick Alina (Dunaferr) 1. helyezés

Csapatverseny: 1. CVSE 123 pont, 2. Érd 67, 3. Monor 57, 4. Dunaferr 42, 5. Abony 40, 6. Gurics 34, 7. DMTK 33, 8. Tököl 19, 9. Sziget 15, 10. Nyársapát 14, 11. Mogyoród 7, 12. Szondi 6, 13. Enying 5, 14. Szentendre.

A rovat további hírei: Sport

Nem borult a papírforma Miskolcon

Nem borult a papírforma Miskolcon

2024. már. 28.

Három szettben szenvedett vereséget Miskolcon a DKSE röplabda csapata az Extraliga alsóházának szerda esti összecsapásán.

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

2024. már. 28.

Mindössze öt gólt kapva aratott sima győzelmet a DFVE női vízilabda csapata a III. Ker. TVE elleni bajnokin a Fabó Éva Sportuszodában szerdán este.

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

2024. már. 27.

Fontos találkozó vár a DKKA női kézilabdázóira a balatonboglári akadémisták ellen csütörtökön délután öt órától.

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

2024. már. 27.

Jogosulatlan szereplés miatt az ellenfeleknek írták jóvá a DAB-ASP Andersen Ligás negyeddöntőjének és elődöntőjének mérkőzéseit. A sorozatból így kizárt dunaújvárosiak fellebbezést nyújtanak be a döntés ellen.

Fontos pontokra hajt a DFVE

Fontos pontokra hajt a DFVE

2024. már. 27.

A III. Ker. TVE elleni hazai összecsapással folytatja az OB I-es pontvadászat alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.

DSTV: újabb öt év az elnökségben

DSTV: újabb öt év az elnökségben

2024. már. 26.

A Magyar Birkózó Szövetség újabb 5 évre választotta az elnökség tagjává Mátyás Gábort, a DKSE ügyvezető elnökét. A szakemberrel az elnökségben végzett munkáról, annak céljairól, valamint arról is beszélgettünk, hogy ennek milyen hatásai lesznek a DKSE birkózó szakosztályára. Hangkép.

Biztos siker a felnőttek között

Biztos siker a felnőttek között

2024. már. 26.

A Szigetszentmiklós elleni hatgólos győzelemmel folytatta az NB II-es felnőtt bajnokság alsóházi pontvadászatát a DKKA U21-es együttese.