Dunaújváros Hetilap

Több az orvos, kisebb az elvándorlás

doszerk - 2018. február 10. 12:00

A béremelések és az orvosutánpótlást segítő ösztöndíjprogramok hatására 2010 és 2016 között 10 százalékkal nőtt a dolgozó orvosok száma Magyarországon, 40 százalékkal emelkedett a végzős orvosok száma, és 2016-ban kevesebb, mint feleannyi magyar orvos kért külföldi munkavállalási engedélyt, mint 2011-ben - nyilatkozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence azt mondta: a betegellátás javítása és az orvosok utánpótlása érdekében tett intézkedések eredményei egyre inkább látszanak. Ez a pozitív tendencia jelentősen hozzájárul a betegellátás színvonalának emeléséhez is - tette hozzá.

Az egészségügyi humánerőforrás-nyilvántartó rendszer szerint 8 éve 33 943 orvos dolgozott Magyarországon, számuk 2016-ra 3655-tel emelkedett, 37 598-ra. Ez növeli a betegbiztonságot is, mivel országosan minden tízezer emberre 38,4 orvos jut, ami jelentős, 13 százalékos javulás a 2010-es 34-hez képest.

Részletezte: az orvosok számának növekedése mögött több ok húzódik meg. Egyrészről jelentősen nőtt az orvosok anyagi megbecsülése, a béremelések pozitív hatása már érzékelhető. Úgy folytatta: a 2012-es általános egészségügyi béremelés után "az elmúlt két évben 207 ezer forinttal emelkedett az orvosok alapbére".

Érezhetően visszaesett az orvosok elvándorlásának üteme is: 2016-ban kevesebb mint feleannyi magyar orvos kért külföldi munkavállalási engedélyt, mint 2011-ben. A külföldi munkavállalási engedélyt kérő orvosok 36 százaléka, 1498 orvos jelenleg is dolgozik a magyar betegellátásban, miután vagy mégsem költözött külföldre, vagy időközben visszaköltözött, vagy egyszerre végez munkát Magyarországon és külföldön is. Szintén kedvezően javítja az orvosutánpótlás helyzetét, hogy 2010 és 2016 között 40 százalékkal emelkedett a végzős orvosok száma: 2010-ben ezren, 2016-ban pedig már 1399-en kaptak orvosi diplomát.

Rétvári Bence megismételte: a kormány számára kiemelten fontos az egészségügyi dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítása. A béremelés mellett több száz milliárd forintot fordított a kormány kórházak fejlesztésére és adósságaik rendezésére. A kormány 2010-től visszapótolja azokat a forrásokat, amelyeket a szocialista kormányok elvontak az egészségügytől - írta, hozzátéve: 2018-ban 546 milliárd forinttal több jut egészségügyre, mint a baloldal által legutóbb benyújtott 2010-es költségvetésben.

-OPH-

A rovat további hírei: Közélet

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

2024. már. 28.

A piac a dunaújvárosiak kedvelt bevásárlóhelye, a helyi termelők és árusok fontos terepe, tavaly novemberben kezdődött a felújítása, az ünnepélyes átadást pedig szerdán tartották. Ajándék: húsvét előtt pénteken délelőtt is nyitva lesz a piac!

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

2024. már. 27.

Ünnepélyes keretek között avatták fel az új kerékpárút-hálózatot városunk képviselői. Az esemény helyszínére, az erdei tornapályára biciklivel érkezett a városvezetés.

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

2024. már. 27.

Molnár Józsefné, Ilonka néni is a 90 évesek táborába lépett március 17-én. A jeles alkalomból nagy családja körében ünnepelt születésnapján. A város nevében Orosz Csaba önkormányzati képviselő köszöntötte.

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

2024. már. 27.

A lakossági igények felmérése után a városüzemeltetés szakembereivel tartott bejárást Barta Endre, a 4-es választókerület önkormányzati képviselője az új Vasmű úton.

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

2024. már. 26.

A Dunaújvárosi Estek című sorozat következő vendége Kéri László, szociológus, politológus lesz – az érdeklődőket a magyar belpolitikai helyzetről szóló beszélgetésre várják a Városháza dísztermében szerdán délután. Flyer.

Elkészült az életmentő készülékek térképe

Elkészült az életmentő készülékek térképe

2024. már. 25.

Hosszú egyeztetések és munka után elkészült Dunaújváros aktualizált defibrillátor térképe, melyet a Dózsa György úti főposta előtt találhatnak meg városunk lakói.

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

2024. már. 25.

Remek alkalmat talált arra a közelmúltban Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, hogy kihirdesse, ki veheti át tőle a stallumot a város középiskolásai köréből egy teljes napra.