Dunaújváros Hetilap

Agyonlőtték a három embert meggyilkoló, túszejtő muszlim terroristát

doszerk - 2018. március 23. 15:18

A rendőrök lelőtték azt a muszlim terroristát, aki egy franciaországi szupermarketben ejtett túszokat.

Aude megye prefektúrája a túszejtés után a Twitteren azt írta, hogy "rendőrségi akció van folyamatban" Trebes-nél. Édouard Philippe és Emmanuel Macron terrortámadásnak minősítette a történteket.

A Le Figaro című napilap úgy tudja, hogy a terrorista Allah akbart ordított, amikor bozótvágó késsel és kézigránátokkal felszerelkezve rátámadt a boltban lévőkre.  A La Dépeche du Midi című regionális lap értesülése szerint a támadó egy 30 év körüli, marokkói származású férfi, aki szerepel a francia titkosszolgálatok nyilvántartásában. A szupermarket parkolójában álló gépkocsijának rendszámtáblája alapján tudták azonosítani a hatóságok. Azóta kiderült, hogy nem sokkal a túszejtés előtt egy Trebeshez közeli városban, Carcassonne-ban agyonlőttek egy autóst, hogy elrabolják a kocsiját. Az egyik településről a másikra 20 perc alatt lehet eljutni autóval. A rendőrség szerint valószínű, hogy a két eset között összefüggés van.

Lelőtték a terroristát

A környéket az akció idejére teljesen lezárták, és a helyszínre érkezett a francia rendőrség elit alakulata is. Eric Ménassi, Trebes polgármestere a túszok szabadon engedése után elmondta,épületben csak a túszejtő és egy kommandóstiszt maradt. A rendőrök később lelőtték a terroristát.

Kép forrása: AFP/Eric Cabanis

A túszejtés délelőtt 11 órakor történt, szemtanúk több lövést is hallottak.

A túszdráma során 20 embert menekítettek ki a terrorista fogságából.

Úgy tudni, a támadó azért a Salah Abdeslamért ölt, aki részt vett a 2015. novemberi párizsi terrortámadásban, és akinek a bírósági tárgyalása éppen most zajlik Belgiumban.

A BFM francia hírtelevízió értesülése szerint a terrorista a túszejtést megelőzően egy autóból rálőtt négy rendőrre, akik egy közeli terepen futottak. Az egyik rendőr súlyosan megsebesült. A terrorista a lövöldözés után ment be a Super U szupermarketlánc egyik üzletébe, ahol elbarikádozta magát.

A The Independent két halottról írt, A france24 szerint viszont három halott van, mert az egyik sebesült, az egyik vevő a kórházban meghalt. Az egyik áldozat aszupermarketben dolgozó hentes, a másik pedig egy vásárló.

Az Iszlám Állam vállalta

A BFM úgy értesült a párizsi ügyészségtől, hogy a férfi azt mondta, az Iszlám Állam dzsihadista szervezet nevében lép fel, támadás közben pedig azt kiabálta: ezt Szíriáért! Az Iszlám Állam magára vállalta a támadást.

 Az ügyben a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege indított eljárást.

Forrás: Origo

A rovat további hírei: Közélet

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

2024. ápr. 15.

Nagyszabású szerszámkiállításnak ad otthont az Innopark szerdán: a Hoffmann Group kiállítására 10-15 óra között várják az érdeklődőket – meghívó és regisztrációs űrlap máris itt!

Tájékoztatás a pótfűtés igényléséről

Tájékoztatás a pótfűtés igényléséről

2024. ápr. 14.

A szolgáltatói összegzés szerint a fűtési idény végeztével még egy hónapon át, május derekáig tart a pótfűtési időszak. DVG-tájékoztató itt!

Saját alapszabályát is megsérti a KDNP a szocialista jelölt érdekében?

Saját alapszabályát is megsérti a KDNP a szocialista jelölt érdekében?

2024. ápr. 13.

Egy volt fideszes képviselő szerint a KDNP soha, semmit sem csinált Dunaújvárosban.

A fűnyírás rendben lesz, több ember és gép dolgozik a köztereken

A fűnyírás rendben lesz, több ember és gép dolgozik a köztereken

2024. ápr. 13.

Már jó ideje igazi tavasz van, és ez látszik a növényeken is, minden kizöldült. Természetesen nő a fű is. Éppen ezért már jó ideje dolgoznak és nyírják a füvet a szakemberek Dunaújvárosban. Az idei évben több emberrel és több géppel történik a fűnyírás.

Már biztos: önálló marad a Rosti és a Széchenyi gimnázium is! (FRISSÍTVE)

Már biztos: önálló marad a Rosti és a Széchenyi gimnázium is! (FRISSÍTVE)

2024. ápr. 12.

"... előterjesztéséiben részletezett új tagintézmény létrehozása nem kerül felterjesztésre" – a tankerület a magyar nyelv szabályait megcsúfoló mondattal fújt visszavonulót. Győzelem a hajtás után. (FRISSÍTVE: Pintér Tamás polgármester is reagált a döntésre)

A történelmi múlt kötelez, de a jövő bőven tartogat feladatokat is

A történelmi múlt kötelez, de a jövő bőven tartogat feladatokat is

2024. ápr. 12.

Szabó Zsolt szerint egy gazdasági alpolgármester dolga, hogy a város cégeit, intézményeit időről időre személyesen is körbejárja és egyeztesse az éppen aktuális teendőket. Ennek jegyében kedden az Innopark Nonprofit Kft.-hez, dr. Huszti Zsolt ügyvezetőhöz látogatott el. 

A KDNP elnöke szerint összeférhetetlen Magyar András a Fidesszel

A KDNP elnöke szerint összeférhetetlen Magyar András a Fidesszel

2024. ápr. 12.

A belső feszültségekkel terhelt dunaújvárosi Fidesz-KDNP-ben tovább mélyültek az ellentétek, miután polgármester-jelöltet állítottak, a KDNP helyi elnöke szerint ugyanis a pártszövetség jelöltje alkalmatlan a feladatra.