Április 8-án a Dunaferr jövőjéről is döntünk

Molnár Emese - 2018. március 28. 21:28

Április 8-án a Dunaferr jövőjéről is döntünk, a munkavállalók biztos megélhetését a többségi állami tulajdon biztosíthatja. Erről tartott sajtótájékoztatót dr. Galambos Dénes, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője.

Mint mondta, a Dunaferr Dunaújváros és a környék legnagyobb munkáltatója, az acélmű jelenleg több mint ötezer embert foglalkoztat, a beszállítókkal együtt több mint 12 ezer ember megélhetését biztosítja. Azt is mondta, hogy a nagy múltú céget 2004-ben a szocialista kormány privatizálta, a tulajdonosok pedig arra törekedtek, hogy fejlesztések és a bérek növelése helyett a lehető legtöbb pénzt szivattyúzzák ki a társaságból. Arról is szólt, hogy a közelmúltban ismét aggasztó hírek láttak napvilágot, melyek szerint a francia hatóságok több százmillió eurós adócsalás gyanújával őrizetbe vették Szulejman Kerimovot, a Dunaferr tulajdonosát, és hasonló információk keringenek a cég lengyelországi leányvállalatának vezetőjéről is. Dr. Galambos Dénes hangsúlyozta, a Fidesz-kormány eddig sokat tett azért, hogy a cég szocialistáknak köszönhető átláthatatlan tulajdonosi háttere ellenére a magyar emberek megélhetését biztosító munkahelyek megmaradjanak.

- A nagyarányú létszámleépítéseket az aktív kormányzati beavatkozásnak köszönhetően sikerült megakadályozni. Ennél azonban többre van szükség, és ha a választásokon a jelenlegi kormány kap bizalmat, akkor a Dunaferr biztos működését lehetővé tevő, többségi állami tulajdonlás lehetőségét is meg kell vizsgálni, ami a munkahelyek megőrzését és a munkavállalók biztos megélhetését jelenti- tette hozzá a képviselő.

Galambos Dénes emlékeztetett arra, hogy a Fidesz-kormány alatt már sikerült jelentős nemzeti tulajdont szerezni olyan stratégiai ágazatokban, mint az energia- vagy a bankszektor, ami lehetővé tette a rezsicsökkentést és a devizahitelesek problémáinak enyhítését, és a fontos eredmények között említette, hogy a MOL Nyrt-ben újra sikerült az államnak döntő befolyást szereznie. Erre kell törekedni a Dunaferr esetében is – tette hozzá. A képviselő felhívta a figyelmet arra, ha a szocialisták Gyurcsány Ferenccel szövetségben ismét kormányzati pozícióba jutnak, akkor a vasműben veszélybe kerülnek azok a munkahelyek is, amiket eddig sikerült megvédenie a nemzeti kormánynak. Mint mondta, a Dunaferr tulajdonosait érintő, adócsalásról szóló hírek miatt megkereste Tállai Andrást, a NAV elnökét, és arra kérte, hogy az adóhatóság soron kívül vizsgálja ki, hogy a Dunaferr minden tekintetben eleget tett-e magyarországi adózási kötelezettségeinek.

 

A rovat további hírei: Dunaferr

"A Vasmű működése nem politikai kérdés" (FRISSÍTVE)

"A Vasmű működése nem politikai kérdés" (FRISSÍTVE)

2022. szep. 19.

A Dunaferr helyzetéről tartott tájékoztatót Pintér Tamás polgármester a Városházán ma délután. A percekkel ezelőtt véget ért eseményen egyebek mellett elhangzott: javaslatcsomag született, és egyeztetések kezdődtek a kormányzattal a vasgyár válságának megoldása érdekében. (FRISSÍTVE)

A Dunaferr közleménye

A Dunaferr közleménye

2022. szep. 18.

Állami segítség nélkül heteken belül leállhat a Dunaferr, bár még mindig van esély a túlélésre, derült ki a cég mai sajtóközleményéből, melyet szó szerint közlünk olvasóinkkal.

"Az én életem a gyár volt..."

"Az én életem a gyár volt..."

2022. jún. 22.

Nyolcvanadik születésnapját ünnepelte a közelmúltban dr. Horváth Ákos, a vállalat nyugalmazott műszaki-technológiai főmérnöke. A Borovszky-díjas kiváló mérnök, a DUNAFERR Főtanácsosa személyéhez számos szakmai siker, jelentős termékfejlesztés fűződik. 

Stabilan termel és munkahelyet kínál a háború elől menekülőknek az ISD Dunaferr

Stabilan termel és munkahelyet kínál a háború elől menekülőknek az ISD Dunaferr

2022. már. 04.

Közleményt adott ki a termelésről, a háborús helyzethez kapcsolódó segélyalapról  és munkahelyteremtő programról a cégcsoport. Mutatom!

Letartóztatták a Dunaferrnél feltűnt "zsoldoscsapat" vezetőjét

Letartóztatták a Dunaferrnél feltűnt "zsoldoscsapat" vezetőjét

2022. jan. 12.

Mikó István befolyással üzérkedés miatt került rács mögé, adta hírül a 24.hu. Visszanéző, súlyos vádakkal, meg a Borkai-ügy, de az csak mellékszál.

Az energiaárak rendkívüli drágulása alapjaiban rengetheti meg a hazai acélipart

Az energiaárak rendkívüli drágulása alapjaiban rengetheti meg a hazai acélipart

2021. dec. 23.

Központi beavatkozást sürgetnek a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés tagvállalatai.

ICA-D: Mese a városról a Városháza téren – fontos felhívással

ICA-D: Mese a városról a Városháza téren – fontos felhívással

2021. dec. 16.

Egyszerre ígérik múltidéző játéknak, zajos közösségi kísérletnek és fontos összművészeti programnak – vasárnap csalogatják vele a vendégeket a Városháza térre, azért szólok jó időben, mert még közreműködőket is vár a Kortárs Művészeti Intézet. Oké, a Víztorony már foglalt, de ki lesz a Korsós lány?