Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Repül a Ghymes kő, ki tudja hol áll meg

Vass Ádám - 2018. március 22. 10:37

Nagyszabású történet és hagyományokra épülő szöveg, modern zenével tálalva. Ez lett a Toldi a Bartók színházban, melynek próbái már a vége felé közelednek, mielőtt elérkezne a péntek esti premier.

Ha van elbeszélő költemény, amit nem kell senkinek bemutatni, és amiből bárki fel tud idézni hosszabb-rövidebb részleteket, akkor az a Toldi. Arany János műve mindig is osztatlan sikert aratott az olvasók körében, ami nem csökkent az elmúlt több, mint másfél évszázad alatt. Toldi Miklós története megannyi művészt megihletett már, most a dunaújvárosi Bartók színház társulatán volt a sor, hogy előadják saját verziójukat, méghozzá a Ghymes egyik alapítója, Szarka Gyula zenéjével körítve. Vele készülhetett el ez a kulturális hagyományokra épülő musical Arany szövegével és a hozzá tökéletesen passzoló, modern zenével. Szarka Gyula elmondta, az ember teljesen máshogy gondolkodik és máshogy ír zenét, ha a színházról van szó. 

- A zene írása közben gondoltam rá, milyen lehet majd egy jelenet a színpadon, de maga a történet vitt előre alapvetően, de igaz, hogy a zene meghatározza a rendező majdani munkáját is. Arany János viszont annyira bravúrosan használta a nyelvet, hogy szinte sziporkázott, és annyira jó a sztori, mint egy akciófilm, ahol folyamatosan robog előre a történet. Éppen ezért nem volt nehéz mindezt megfogalmazni zenében is, legalábbis annak idején úgy éreztem, amikor írtam. De a színház azért egy teljesen más világ, itt több a varázslat. Azt gondolom, hogy azért van a színház, hogy aki bejön ide, az lássa a mesét, lássa a történetet és lássa ezt a varázslatot, ami a kiváló énekes színészek által születik meg.

A történet és a zene adva volt, de minden mást, ami élettel tölti meg a darabot, a Bartók tagjainak kellett kitalálnia. A színház művészeti vezetője és a darab rendezője, Sipos Imre elmondta, a Bartók Táncszínház művészei is közreműködnek az előadáson, a koreográfiáért is Vári Bertalan a felelős, tehát egy darab mindig egy alkotócsapat munkája. A végeredménynek azt kell mutatnia, hogy ez egy egységes műalkotás a zenével, a tánccal, az énekkel, a képzőművészettel, a látvánnyal, mindennel. Ezért folyamatosan együtt dolgoznak, együtt találják ki a részleteket.

A Toldi bartókos előadásának másik különlegessége, hogy a két felvonás során végig rajzok bukkannak fel a háttérben, amik illusztrálják a nagyobb jeleneteket és hangulatosabbá teszik az egész látványt. A rajzokkal kapcsolatban Sipos Imre elmondta, azok mindig valós időben készülnek majd.

- Ezeket Hetesi Attila képzőművész készíti. Őt kértük meg, hogy csatlakozzon a produkcióhoz, mert a színháznak van egy "itt és most" hangulata, hogy kétszer egymás után nem történik ugyanaz, nincs két ugyanolyan előadás, ahogyan ő sem rajzolja kétszer ugyanazt, ugyanúgy. Aki a színházat szereti, az pontosan azt szereti, hogy itt mindig minden az adott pillanatban történik. Jelen esetben ezek a rajzok is abban a pillanatban készülnek, amikor a nézők meglátják a háttérben.

A Toldi premierjére György-Rózsa Sándor címszereplésével, valamint Auksz Éva, Derzsi György, Jegercsik Csaba, Hetesi Attila képzőművész és a Bartók Táncszínház tagjainak közreműködésével pénteken este hét órakor kerül sor a színházteremben.

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: "Forduljon Psmithhez!"

DSTV: "Forduljon Psmithhez!"

2024. már. 28.

Remek komédiázásról és zajos sikerről tudósít a DSTV összeállítása. A Waldorf iskola növendékei arról Wodhouse regényének színpadi adaptációjával rukkoltak ki a napokban a Városháza dísztermében. Örömjáték volt – minden szempontból. Hangkép.

Pillanatragasztó: varázslatos "záróra"

Pillanatragasztó: varázslatos "záróra"

2024. már. 27.

Különleges kísérlettel, a Pillanatragasztó Társulat produkciójával ért véget a Dunaújvárosi Tárlat a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) a közelmúltban. Kádenciák, playback színház, visszanéző így is, úgy is.

Különleges kollekció a Zenélő Cukrászdában – már ma!

Különleges kollekció a Zenélő Cukrászdában – már ma!

2024. már. 27.

Az idei évad tizedik alkalmán immár harmadszorra mutatkozik be Klép Tamás – ráadásul rendhagyó időpontban várják a vendégeket a Vasmű úti bázisra ma délután. Mindenkit várnak!

DSTV: film is született Esterházy János életéről

DSTV: film is született Esterházy János életéről

2024. már. 27.

Különleges sorozatot szentelt Esterházy Jánosnak a József Attila Könyvtár, derül ki a DSTV összeállításából. A program keretében mutatták be a felvidéki mártír politikus életéről és politikai pályája meghatározó állomásairól szóló dokumentumfilmet. Hangkép.

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "A döntés"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "A döntés"

2024. már. 24.

Érzékeny témát feldolgozó filmmel folytatódik a KineDok sorozata a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) kedden délután. A program nyitott – mindenkit szeretettel várnak!

DSTV: a Győry család kottája

DSTV: a Győry család kottája

2024. már. 23.

Hagyatékból kiválasztott kottával bővült az Intercisa Múzeum hónap műtárgya sorozata márciusban, derül ki a DSTV összeállításából. A Győry család emlékét őrzi a dokumentum, amely bőséges anyag részét képezi; segítségével sokat megtudhatunk a családról is, a kottáról is. Hangkép.

ICA-D: "Töredékes emlékezet” – Asztalos Zsolt kiállítása

ICA-D: "Töredékes emlékezet” – Asztalos Zsolt kiállítása

2024. már. 20.

A hazánkban a '90-es években kibontakozó neokonceptuális művészet fontos alakja építi be a teret a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új kiállításán. Asztalos Zsolt tárlata pénteken nyílik – mindenkit szeretettel várnak!