Tanuljunk magyarul!

2018. április 15. (vasárnap) 16:27 - Várkonyi Balázs

Jó kis ház eladó – ugrik elém a neten a szokatlan hirdetés. Falusi portát ajánlanak eladásra. Ízlelgetem a rövidke mondatot, és egyre jobban tetszik. Lényegre törő, semmi fölösleges sallang, kirí az egy kaptafára készült szövegek közül. Amilyen egyszerű a hirdetés, olyan egyszerű az eladandó ház.

A kínálás módja és a kínált termék tökéletesen fedi egymást: jó kis ház eladó… Elüt a ’minden igényt kielégítő’ meg a ’jó állapotban lévő’ típusmondatoktól. Elszoktunk attól, hogy fogalomtárunkból a legegyszerűbbet válasszuk. Ezért is feltűnő, s így vélhetően sikeres is ez a naivitás báját hordozó mondat. A természetességet képviseli. És arról is tudósít, hogy a ház eddigi lakói magyarul beszélő emberek.

A minap szót váltottam az alsóvárosi traktus, a Burgundia öreg favágójával. Ma már nemigen forgatja a fejszét, nemigen veszi kezébe a hatalmas vonófűrészt, azt mondja, elég volt, a jó fél évszázad munka sokat kivett belőle. És ezt így fogalmazza meg: a fanyűvő mesterség őt magát is elnyűtte… Hallgatom szép szavait, bármiről mesél, azt tiszta magyarsággal mondja.

Visszaemlékszem régi ismerősömre, a hórihorgas juhászra. Az alföldi homokon futottam össze vele, aztán többször meglátogattam, hogy tanuljak tőle – magyarul. Amikor az új, csillogó-villogó juhhodályokról fejtette ki véleményét, azt mondta: idegen dolog az, nem jó a birkának, nem kell azt köpönyegben járatni, nem kell neki palotát építeni, mert sosem lesz abban otthon. A juhász szavai az önkifejezés szépségéről vallanak. Hasonlóan ahhoz, ami a szülőföldje szavait következetesen őrző koncertszervező szájából így hangzott nemrég: megszólítom olykor a náddudát. Vagy: a fejlesztőmérnök egy riportban a karrierje állomásait taglalja, s így fogalmaz: kinyílott az út előttem. A könyvtárigazgatótól pedig azt tanultam meg, hogy a rendezett életű gazdáról lehet így is fogalmazni: nem volt az kikapi, se kocsmás. Ugyanettől a direktortól hallottam: sok tehetséget földajkált a város…

Naponta ér a nyelvi merénylet a közösségi portálon. Nem lehet közbeszólni: tessék tanulni magyarul! Ki venné magára az önbizalma erős védőfala mögött? Szerzett jog lett a tisztátalan fogalmazás. Mondják a régi újvárosiak, hogy az első telepesek a pentelei kocsmában néha visszakérdeztek, ha egy helybéli ismeretlen szót használt. A messze városból jött munkás aztán alkalmazkodott: eltanulta a falu szófordulatait. A betelepültek között, ha kevesen is, de voltak analfabéták. Az „őslakók” között viszont egy sem. Pedig a háború után évekig alig volt hol tanulniuk. 1945. április 15-én a félig szétbombázott iskoláról így szólt a jelentés: „Az épület tetőzetének fele hiányzik, a másik fele roncs. Egy telitalálat az épület északi szárnyát ledöntötte. Nincs az iskolának sem egy ép ablaka, sem egy ép ajtaja. Nincs egy asztal, sem szekrény, sem könyvtár, sem irattár, sem anyakönyv. Nincs egy pad sem.” Évekig félnomád körülmények közt zajlott az oktatás. De a gyerekek megtanultak írni-olvasni. És otthonról is szép szót örököltek.

A rovat további hírei: Napraszóló

A bunyós masiniszta

A bunyós masiniszta

2019. január 19. (szombat)

Szörnyű hibát vétett azon a régi januári estén Tóth Gyula fékező: vacsora után a szálláshelyen a saját lábára húzta Klenner mozdonyvezető becses lábbelijét, a szőrcsizmáját. A masiniszta, hogy megnevelje a vétkest, a szőrcsizmával agyba-főbe verte.

Csak a feketerigó…

Csak a feketerigó…

2019. január 12. (szombat)

Apa, mozdulj! Menj ki, süt a nap, ha nem mozdulsz, nem érnek új impulzusok. Kell a fenének új impulzus ebben a hidegben, mondom, és mutatom neki, hogy innét, a meleg szobából is szép a hó, és jó látni a napsütésben köröző feketerigót… Na, nem épp csak erre gondoltam – zárja le fiam a rövidre szabott párbeszédet.

A semmiből lett színház

A semmiből lett színház

2018. december 31. (hétfő)

1953. december 31-e: az egykori krónikákban ez a dátum úgy szerepel, mint a város kultúrájának fordulónapja. Átadták ugyanis a Bartók Béla Kerületi Kultúrotthont. Azt, amely hamarosan igazi alkotóműhellyé, szellemi központtá lett. A később létrejött kisebb művelődési közösségek mind belőle sarjadtak ki.

Téli táj emberrel, szamárral

Téli táj emberrel, szamárral

2018. december 23. (vasárnap)

Vonulnak, egy sorban. Egykedvűen ballag a hátán keresztet viselő hét jószág. Nekiindultak a pusztának, nem tudni, hová, csak mennek, makacs kitartással.

Pentele hideg decemberei

Pentele hideg decemberei

2018. december 16. (vasárnap)

A krónikák szerint dermesztő hónappal zárult az 1945-ös év. Vad szelek kergették a porhavat, csonttá fagyott minden, de volt valami, ami még inkább zorddá tette azt a decembert: a félelem.

A „pentelei persely”

A „pentelei persely”

2018. december 09. (vasárnap)

Disznótorba invitál egy kedves ismerős. Gyere - mondja - semmit nem kell tenned, csak nézelődsz, meg eszel, iszol. Ha dolgozni se kell, minek menjek? Egyek igyak, szégyenkezve, hogy a férfiak meg az asszonyok egy léhűtő körül szorgoskodnak? Hát nem. De köszönöm a meghívást. 

A legszebb karácsonyi ajándék

A legszebb karácsonyi ajándék

2018. december 02. (vasárnap)

A férfi régi adventi élményeit rendezgeti a fejében: a gyermekei feszült várakozását, a cinkosságot, ahogy a maminak szánt ajándék titkára szövetkeztek, a listázást, hogy mit kapjanak majd a haverok, s a találgatást, hogy ők vajon mire számíthatnak. Felidézi, milyen izgalomba jöttek egyszer a kicsik, amikor a szentestére várva a szürkületben meglátták: egy madár telepedett a párkányra.