Dunaújváros Hetilap

A magyarok az ország megvédését várják a kormánytól és a rendőrségtől

doszerk - 2018. június 30. 18:00

A magyar emberek ma azt várják a kormánytól és a rendőrségtől, hogy védje meg az országot, a családokat, a közös értékeket és eredményeket a külső és belső veszélyektől - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budai Várban, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tisztavatási ünnepségén.

A kormányfő kiemelte, ma Európában a rend, a béke és a biztonság már nem magától értetődő dolog, egyre komolyabb erőfeszítéseket kell tenni, hogy "fenntartsuk saját civilizációnk több ezer éves rendjét". Ilyenkor felértékelődik a rend, a béke és vele együtt annak őreinek, védelmezőinek szerepe - hangsúlyozta. A magyarok békében és biztonságban akarnak élni, ezért a jövőben is szükség lesz - sőt Európa jelenlegi helyzetét látva még az eddigieknél is nagyobb szükség lesz - bátor, jól képzett, hazájukat és nemzetüket szerető egyenruhásokra - mondta Orbán Viktor. A magyarok azt várják, hogy ne kelljen félniük sem nappal, sem éjszaka, sem vidéken, sem városban, sem közterületen, sem az otthonukban, továbbá hogy ne kelljen félteniük sem saját maguk, sem szeretteik testi épségét, emberi méltóságát, sem saját javaikat, sem az ország vagyonát. Azt is várják, hogy a rendőrség a törvényes rend helyreállításában, a társadalmi szabályok érvényesítésében és a törvénytisztelő magatartás elismerésében mutasson példát - fogalmazott a kormányfő, jelezve, hogy a rendvédelemben dolgozóknak ezért feddhetetlennek és rendíthetetlennek kell lenniük.

MTI-fotó (Bruzák Noémi felvétele)

A végzősöknek a miniszterelnök azt mondta: nemcsak egy diplomát szereztek, hanem esküt is tettek, és így szolgálatba léphetnek, a fogadalommal pedig a magyar jogrendszer és az ezeréves államiság megőrzése iránt is elkötelezték magukat. Hozzátette: bizonyára azért is választották ezt a hivatást, mert szeretik Magyarországot, a hazájukat, a nemzetüket, a kultúránkat, és hisznek abban, hogy ezek olyan fontos dolgok, amelyeket közösen meg kell védeni. "Az a rend, amelyet önök védelmeznek, a szabadságból született. Szabadságukkal élve a magyarok eldöntötték, milyen országot akarnak maguknak. Ennek az akaratnak a végrehajtói vagyunk mi mindannyian" - fogalmazott Orbán Viktor, felhívva az esküt tettek figyelmét, hogy noha a törvényeket az Országgyűlés hozza, "önökre hárul a feladat, hogy a jogszabályok be is legyenek tartva". Végül azt kívánta nekik, mutassanak jó példát mindenkinek emberségből, határozottságból és törvénytiszteletből is.

A Kapisztrán téren tartott tisztavatáson részt vett mások mellett Pintér Sándor belügy- és Benkő Tibor honvédelmi miniszter is. Az NKE Rendészettudományi Karának 218 végzett hallgatója a Szent Korona másolata és a történelmi zászlók előtt tette le a tiszti esküt. A karról idén 170 tiszt kerül a rendőrséghez, a többi végzős a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a büntetés-végrehajtás és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tisztje lesz. Az ünnepségen kiosztott sajtóanyagban azt is írták, hogy a rendészettudományi kar képzései továbbra is nagyon népszerűek, egyes szakokra csaknem tízszeres a túljelentkezés. A most esküt tett hallgatók július 2-án kezdik meg szolgálatukat.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Szakmai értekezlet a rendőrségen

Szakmai értekezlet a rendőrségen

2024. ápr. 16.

A Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány és Dunaújváros Önkormányzata szervezésében létrejövő Rendvédelmi hónap részeként, illetve annak megnyitójaként szerveztek konferenciát a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon a napokban.

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

2024. ápr. 15.

Nagyszabású szerszámkiállításnak ad otthont az Innopark szerdán: a Hoffmann Group kiállítására 10-15 óra között várják az érdeklődőket – meghívó és regisztrációs űrlap máris itt!

Tájékoztatás a pótfűtés igényléséről

Tájékoztatás a pótfűtés igényléséről

2024. ápr. 14.

A szolgáltatói összegzés szerint a fűtési idény végeztével még egy hónapon át, május derekáig tart a pótfűtési időszak. DVG-tájékoztató itt!

Saját alapszabályát is megsérti a KDNP a szocialista jelölt érdekében?

Saját alapszabályát is megsérti a KDNP a szocialista jelölt érdekében?

2024. ápr. 13.

Egy volt fideszes képviselő szerint a KDNP soha, semmit sem csinált Dunaújvárosban.

A fűnyírás rendben lesz, több ember és gép dolgozik a köztereken

A fűnyírás rendben lesz, több ember és gép dolgozik a köztereken

2024. ápr. 13.

Már jó ideje igazi tavasz van, és ez látszik a növényeken is, minden kizöldült. Természetesen nő a fű is. Éppen ezért már jó ideje dolgoznak és nyírják a füvet a szakemberek Dunaújvárosban. Az idei évben több emberrel és több géppel történik a fűnyírás.

Már biztos: önálló marad a Rosti és a Széchenyi gimnázium is! (FRISSÍTVE)

Már biztos: önálló marad a Rosti és a Széchenyi gimnázium is! (FRISSÍTVE)

2024. ápr. 12.

"... előterjesztéséiben részletezett új tagintézmény létrehozása nem kerül felterjesztésre" – a tankerület a magyar nyelv szabályait megcsúfoló mondattal fújt visszavonulót. Győzelem a hajtás után. (FRISSÍTVE: Pintér Tamás polgármester is reagált a döntésre)

A történelmi múlt kötelez, de a jövő bőven tartogat feladatokat is

A történelmi múlt kötelez, de a jövő bőven tartogat feladatokat is

2024. ápr. 12.

Szabó Zsolt szerint egy gazdasági alpolgármester dolga, hogy a város cégeit, intézményeit időről időre személyesen is körbejárja és egyeztesse az éppen aktuális teendőket. Ennek jegyében kedden az Innopark Nonprofit Kft.-hez, dr. Huszti Zsolt ügyvezetőhöz látogatott el.