Énlaka, emlék és magatartás

2018. június 30. (szombat) 10:34 - Várkonyi Balázs

"A vén torony kövei izzadtak a ködtől és sötét hajlataiban századok igézete nyugszik. Gyermekek meztelen lábanyoma látszik a hiányos lépcsők finom porában és szédülten meginog a rozoga torony, mikor a nehéz harang elcsattan benne.”

Ázott kutya rágcsál, kedvetlenül. Az eső, a szél elrontja a jóérzést, hogy maradék ennivalót lelt a fa alatt. Igaz, reggel a gazdája megetette, így nem is lehet éhes. Morcos ő is, mint az ablakom előtt elmenő emberek ezen az őszies napon. Számomra sem ez a leghibátlanabb örömidő. A szemlélődésből visszatérek olvasnivalómhoz. A kinti időjáráshoz illik a hangulata: „A szél fújja a fenyők haját, és borzolja a tollat a templom gerincére szállott varjún. A fekete, vedlett toronyban sejtelmesen sírnak az ércvirágok, a harangok.”

E két varázsos mondat Nyírő József Az én népem című regényéből való. Hogy a könyvet fölüssem, arra zenész barátom üzenete késztetett, így szól: „1599 km, kiállítás-megnyitó, koncert, tűz, elengedés, elfogadás, kaszálás, gyümölcsös, megbeszélés, Sződ-Mád-Orotva-Énlaka-Sződ. Hejjj!” Irigylem az útért. Székelyföldre tart, ahol a második otthonára lelt a kicsi kis Énlakában. Ott magam is nem egyszer megfordultam, a kis öregek, a mesebéli házak, a megindítóan szép erődtemplom vissza-visszahúzott. Barátom rendre nagy társaságot csábít oda, s ilyenkor pár napra az egyébként csöndes falu megéled.

Vissza a könyvhöz. Nem dobja fel az embert, de szomorúságában is szép.

„A templom hegyen van és őrzi a kicsi falut. Az apró székely házak némák, mint egymás mellé tett kicsi fehér koporsók.
Az új pap a cinteremtől nézi a falut. Ma lesz a beiktatója. Lábai körül földbe fulladt sírkövek jelzik az egykori temetőt s a templom tövében, a csepegés alatt néhány apró, reves koponyacsontdarab sárgállik. Arasznyira se lehet leásni, hogy sírokat ne bolygasson meg az ember.

Háta megett az egyházfi megzergeti a kulcsokat:

- Harangozhatok-e tiszteletes úr?

A pap bólint és az egyházfi a megőszült cserefaajtóhoz lép, kizárja és feldörget a toronyba. A vén torony kövei izzadtak a ködtől és sötét hajlataiban századok igézete nyugszik. Gyermekek meztelen lábanyoma látszik a hiányos lépcsők finom porában és szédülten meginog a rozoga torony, mikor a nehéz harang elcsattan benne.”

Egyelőre becsukom a könyvet. Majd előveszem alkalmasabb hangulatban. Amúgy a végső üzenete – tudom, olvastam már régebben – nem is olyan lehangoló. A fiatal lelkész sorskrónikája a keret, de végső soron a kisebbségi létre kényszerített, inaszakadtáig küszködő parasztközösség élete elevenedik meg. Az a sors, amely nem adja meg, hogy „rendes” orvoshoz vigyék gyermekeiket – szerencsére ott van egy Magyarországon tanult doktor. Diplomáját a román hatalom nem honosította, így csak titokban, éjjel megy betegeihez. És ingyen gyógyít. Nyírő József a szolidaritás másféle, a nemzeti különbségen fölülemelkedni képesség példáját is adja: a románok az ő falujukban meghalt magyar fiút úgy gyászolják, mintha a sajátjuk lenne.
Az 1948-ban emigrált író, Cs. Szabó László naplójában, az Őszi nappalokban fogalmazza meg: „A magyarság – szellemi képlet, történelmi állapot, emlék és magatartás”. Hitem szerint ez a szellemi képlet nagy időkre megmarad a magyarok lakta vidékeken. Énlakán is.

A rovat további hírei: Napraszóló

CB 40 19, a csodaautó

CB 40 19, a csodaautó

2019. március 16. (szombat)

Állt a haverjával a vadonatúj Moszkvics mellett, ragyogott rajta a nap. Milyen színű lehet? Nem kérdezte meg, titkolta, hogy színtévesztő, különösképp azóta, hogy az újságban olvasott egy hirdetést: Középkorú asszony férjhez menne… „Kis testi hibával” jeligére a Kiadóba. Úgy hitte, a színtévesztés is „kis testi hiba”, így nem beszélt róla. Biztosan világoskék a kocsi, gondolta, és lezárta magában a színkérdést. Amúgy is sokkal jobban izgatta, hogy az autóba bele kéne ülni.

Rangon aluli…

Rangon aluli…

2019. március 10. (vasárnap)

Ötvenes férfi támaszkodik az autójára, telefonál. Feltűnően ideges, mindegyre az órájára pillant. Látom, a bal első gumi lapos. Van pótkerék? Hogyne lenne! – válaszol önérzetesen. Ajánlkozom, szívesen segítek, hiszen ismerősök vagyunk, ez a legkevesebb. Á, nem, köszöni, van ember, majd „az” megcsinálja. Megyek a dolgomra.

„Aranyláz” Újvárosban

„Aranyláz” Újvárosban

2019. március 03. (vasárnap)

1951. május elseje. Munkásünnep Pentelén, felvonulással, utcanévadóval, házavatóval. A hivatalosságok, a fővárosi protokollvendégek megcsodálják a semmiből kinőtt utcát – persze, hogy a Május 1. nevet kapja –, majd az ünnepség végeztével hazamennek. És a frissen átadott épületek egy részében másnap nem a beköltöző családok jelennek meg, hanem munkásbrigádok. Hogy befejezzék azt, amit az ünnepélyes avatóig nem sikerült.

1859: a pentelei világjáró hazatér

1859: a pentelei világjáró hazatér

2019. február 25. (hétfő)

Barkóczi Rosty Pál, az ifjú nemes önszántából tán sosem hagyta volna el Magyarországot. De az 1848-49-es szabadságharc katonájának, a Károlyi-huszárezred kapitányának nem volt más választása: a világosi fegyverletétel után börtön várt volna rá, így menekülnie kellett. Sógora, a tudós Trefort Ágoston, a későbbi vallás- és közoktatásügyi miniszter segítségével emigrált.

A „jégtörőnek” nem akadt dolga

A „jégtörőnek” nem akadt dolga

2019. február 24. (vasárnap)

Mátyással nincs szerencsénk, lehet, hogy komisz idő vár ránk, már hogyha beválik a népi regula. Mert a régi időjósok úgy tartották, ha Mátyás jeget talál, töri, ha nem talál, csinál. Vagyis még hidegebb napok várhatóak.

Mozi, filmszakadásig

Mozi, filmszakadásig

2019. február 24. (vasárnap)

Még hogy rossz emlék! Hogy is lenne az egy mozi, ami sokaknak ifjúságélmény, a meghitt együttlétet emléke a kedvessel, szigorúan a hátsó sorban, kerüljön a jegy, amibe kerül, de ott, a félhomályban összebújva, jaj, Istenem! Szép volt.

Hogy hívnak, kis boxos?

Hogy hívnak, kis boxos?

2019. február 16. (szombat)

Borsós. Borzas. Ebes. Elep. Kócs. Kormópuszta – mintha leckét mondana fel, úgy sorolja a hortobágyi gazdaságok nevét, tizenkettőt, ahová az ötvenes években kitelepített családok kerültek, kényszermunkára. És most telefonon invitál: készül az egykori száműzetése színhelyére, tartsak vele, hisz már kétszer együtt mentünk. Majd meglátjuk, mondom neki, hogy időt nyerjek.