Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Múzeumok Éjszakája a Kőtárban

2018. június 23. (szombat) 10:30 - doszerk

Idén is megrendezik a Múzeumok Éjszakáját, melynek részeként az Intercisa Múzeum is várja a városlakókat a Római Kőtárba ma délután. 

Az öt órakor kezdődő rendezvényen lesznek kézműves programok, római játékok, be lehet öltözni római kori ruhákba, fegyverzetbe gyerekeknek és szülőknek egyaránt. Lesz tárlatvezetés is a kőtárban és este ókori piknik a diófa alatt, ahol ókori menüt lehet majd kóstolni. A program ingyenesen látogatható. Eső esetén a rendezvény elmarad!
 

A rovat további hírei: Kultúra

Alíz Csodaországban - Újabb siker a Bartókban

Alíz Csodaországban - Újabb siker a Bartókban

2019. május 17. (péntek)

A Bartók színház új táncjátékát a csapat egyik tagja, Dunaveczki Éva állította színpadra. Ez élete első rendezése, úgyhogy izgul is nagyon. Pedig nem volt miért, hiszen ezen a premieren is telt ház volt és óriási sikert aratott a darab.

Kiállítás a zeneiskolában

Kiállítás a zeneiskolában

2019. május 17. (péntek)

Újabb kiállítás nyílt a Sándor Frigyes Zeneiskola folyosógalériájában. Ezúttal Kosztolányi György festőművész tanítványai mutatták be alkotásaikat.

Hangulatos táncjáték a Bartókban

Hangulatos táncjáték a Bartókban

2019. május 16. (csütörtök)

Egy mesejátékkal készültek a Bartók színház táncosai, május 17-én mutatják be az Alíz Csodaországban című darabot.

Az első Szent Korona Nap Dunaújvárosban

Az első Szent Korona Nap Dunaújvárosban

2019. május 16. (csütörtök)

Egy 2017-es kormányhatározatnak köszönhetően Dunaújvárosban is megrendezésre kerül a Szent Korona Nap, méghozzá június elsején, az evangélikus templomban.

Sajátos firkák

Sajátos firkák

2019. május 15. (szerda)

Baráthné Markovics Zsuzsanna első önálló kiállítása nyílt meg az MMK folyosógalériában. Sajátos firkák című tárlatán ceruzával és szénnel készült alkotásai tekinthetők meg.

Beteljesült gyerekkori szerelem

Beteljesült gyerekkori szerelem

2019. május 13. (hétfő)

Azt hinné az ember, ezt Sipos Imre színész, rendező, a Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház művészeti igazgatója a szakmájára érti. Nos, tévedünk. Sipos hadnagy, a Mogyoródi Sándor-huszárok Történelmi Hagyományőrző Egyesület alelnöke konkrétan a lovaglás miatt ment a Színművészeti Egyetemre. Ez az egyik szerelme. A másik viszont valóban a színház - írja a kultura.hu.

Néptánctalálkozó a főtéren

Néptánctalálkozó a főtéren

2019. május 12. (vasárnap)

Negyedik alkalommal rendezték meg a Pünkösdi Rózsa Gyermek Néptánctalálkozót városunkban. A vasárnap délelőtti program fél tizenegykor kezdődött a főtéren, majd az MMK-ban és a Dunaferr iskolában folytatódott a táncbemutatókkal.