Nem volt esély az amerikaiak ellen

spigott - 2018. június 30. 6:36

Kilencgólos vereséget szenvedett az olimpiai és világbajnoktól a magyar női vízilabda válogatott a Vodafone Kupa utolsó napján.

A világ legjobb csapata, az amerikai válogatott ellen zárta a fővárosi Vodafone Kupa küzdelmeit pénteken késő este a magyar női vízilabda válogatott. Bár a mieink eddigi két meccsüket megnyerték, a találkozó esélyesének így is az amerikaiak számítottak, s az olimpiai és világbajnok csapat ezúttal is bizonyította, hogy egyelőre még távol van együttesünktől. A vendégek védekezése ellen ugyanis nem sok esélye volt a magyar támadásoknak, az első negyedben egy gólt sikerült szerezni a mieinknek, a másodikban már ennyit sem, s mivel a túloldalon öt alkalommal is mattolták Kasó Orsolyát, így a nagyszünethez érve gyakorlatilag el is dőlt a meccs (1-5).

Kép: mvlsz.hu (Madar Balázs felvétele)

Más ellen ugyanis talán lett volna esély a fordításra, az amerikaiak ellen azonban nem sőt, vetélytársunk a folytatásban sem kegyelmezett, a harmadik felvonást kettő, a negyediket három találattal megnyerve aratott végül 12-3-as sikert. Az Egyesült Államok csapata ezzel természetesen megnyerte a Vodafone Kupát is, míg az Európa-bajnokságra készülő magyarok a második helyen végeztek, megelőzve az ausztrál és a japán válogatottat.

Magyarország - Egyesült Államok 3-12 (1-3, 0-2, 1-3, 1-4)

Magyarország: Kasó - Szilágyi 1, Parkes, Gurisatti 1, Keszthelyi, Leimeter, Garda. Csere: Szücs, Máté Zs., Horváth B., Gyöngyössy, Csabai 1. Szövetségi kapitány: Bíró Attila.

Egyesült Államok: Longan - Musselmanm 1, Steffens, J. Neushul 3, K. Neushul 1, A. Fischer 2, Williams 2. Csere: Games, Haralabidis, Hauschild 1, Gilchrist 1, M. Fischer 1. Szövetségi kapitány: Adam Krikorian.
 
További eredmény
Japán - Ausztrália 9-14

A torna végeredménye: 1. Egyesült Államok 9, 2. Magyarország 6, 3. Ausztrália 3, 4. Japán 0.

A rovat további hírei: Sport

Hajrásiker az elődöntő első meccsén

Hajrásiker az elődöntő első meccsén

2024. már. 25.

Az utolsó hat percben négy gólt szerezve került előnybe a DAB-ASP jégkorong csapata az Andersen Liga elődöntőjében a Lehel ellen.

Csak a gól hiányzott, de az nagyon

Csak a gól hiányzott, de az nagyon

2024. már. 25.

Hiába a helyzetek, a két kapufa, hadilábon állt a gólszerzéssel a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Ferencváros II. elleni hazai bajnokin.

Mayer Gréta triplázott az országos bajnokságon!

Mayer Gréta triplázott az országos bajnokságon!

2024. már. 24.

A dunaújvárosi Mayer Gréta három szeren, ugráson, talajon és gerendán is diadalmaskodni tudott - utóbbi szeren az olimpiai kvótás Czifra Bettina Lilivel holtversenyben- a női tornászok Waberer’s felnőtt országos bajnokságának szerenkénti döntőiben, ahol az FTC-s Székely Zója felemáskorláton nyert.

A küzdelem most kevés volt a pontszerzéshez

A küzdelem most kevés volt a pontszerzéshez

2024. már. 24.

Nemcsak az ellenféllel, külső tényezőkkel is meg kellett harcolnia a DKSE röplabdázóinak a TFSE elleni hazai bajnokin.

A Fradit fogadják a focisták

A Fradit fogadják a focisták

2024. már. 24.

A Ferencváros második számú csapata elleni összecsapással folytatják az NB III-as pontvadászat küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgói vasárnap délután kettő órától.

Czifra Lili országos bajnok összetettben

Czifra Lili országos bajnok összetettben

2024. már. 23.

A DKSE "A" Czifra Bettina Lili, Mayer Gréta, Makai Lilla, Csíki Zsófia összeállítású együttese nyerte a Waberer’s női szuper csapatbajnokság első fordulóját, az olimpiai kvótás Czifra Bettina Lili pedig az országos bajnokság egyéni összetettjében diadalmaskodott.

Hazai vereség a rangadón

Hazai vereség a rangadón

2024. már. 23.

Megérdemelten vitte el a három pontot Rácalmásról a Mad Dogs együttese a Dunaújváros Futsal elleni alsóházi rangadón.