Orbán Viktor: Magyarország továbbra sem lesz bevándorlóország

2018. június 29. (péntek) 12:03 - doszerk

A visegrádi négyek nagy győzelmet arattak az uniós csúcstalálkozón, Magyarország  továbbra sem lesz bevándorlóország - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán pénteken hajnalban közzétett videóban.

A kormányfő azt mondta: fenyegetett az a veszély, hogy a létrehozandó menekülttáborokból az európai országokba szétosztják a migránsokat. "Ezt a javaslatot sikerült visszavernünk és a saját javaslatunkat pedig elfogadtatnunk." Ez világosan kimondja, hogy az ezután létrehozandó menekülttáborokból senkit sem lehet áthelyezni másik országba, az adott ország beleegyezése nélkül. Így Magyarország továbbra sem lesz bevándorlóország, megmarad magyar országnak - fogalmazott. Csütörtök délután kétnapos uniós csúcstalálkozó kezdődött Brüsszelben, amelyen elsősorban a közös migrációs és menekültpolitikáról, a következő többéves költségvetési keretről, illetve gazdasági és kereskedelmi kérdésekről tárgyalnak az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői.

-MTI-

A rovat további hírei: Politika

Már nyomoz a rendőrség a Jobbik ajánlásain talált hamis aláírások ügyében

Már nyomoz a rendőrség a Jobbik ajánlásain talált hamis aláírások ügyében

2019. május 20. (hétfő)

Nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Jobbik EP-választási aláíróívein szereplő valótlan aláírások miatt – értesült a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, az érintett dokumentumokat lefoglalták, és az ügyben korábban feljelentést tevő Bertók Mártont ki is hallgatták.

Bakondi: felerősödött az illegális migráció a Balkánon

Bakondi: felerősödött az illegális migráció a Balkánon

2019. május 20. (hétfő)

Felerősödött az illegális migráció a Balkáni útvonalon, csaknem 20 ezer bevándorló torlódik a horvát határnál - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

Hollik István: A migráció “közös európai megoldása” csupán a szokásos brüsszeli “blabla”

Hollik István: A migráció “közös európai megoldása” csupán a szokásos brüsszeli “blabla”

2019. május 18. (szombat)

A birodalmi gőg köszön vissza a Nyugat-Európából érkező, a magyar családpolitikát érő kritikákból – reagált Hollik István kormányszóvivő Magyarország élőben című műsorunkban a német közszolgálati televízió összeállítására, amelyben a családvédelmi akciótervet mutatták be - írja a hirtv.hu.

Orbán: védenünk kell a keresztény hitből kinőtt életformát

Orbán: védenünk kell a keresztény hitből kinőtt életformát

2019. május 18. (szombat)

A kereszténydemokrata politikai vezetők feladata, hogy védjék és erősítsék azt az életformát, amely a keresztény hitből kinőtt: az emberi méltóságot, a családot, a hazát és az egyházi közösségeket - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Pest megyei Nagykátán, a római katolikus Szent György-templom külső felújításáért tartott hálaadó szentmisén.

Magából kifordulva üvöltött ocsmányságokat a PS stábjára az MSZP alelnöke Dunaújvárosban

Magából kifordulva üvöltött ocsmányságokat a PS stábjára az MSZP alelnöke Dunaújvárosban

2019. május 18. (szombat)

Nehezen halad a régi szocik és a Bajnai Gordon zsúrfiúiból összeállt Párbeszéd összecsiszolódása, ezt tanúsította a közös lista nevében a Hankook gyár előtt tartott “rabszolgafelszabadító” sajtótájékoztató meghökkentő fordulata is - írja a Pesti Srácok.

Timmermans lehagyhatja Webert

Timmermans lehagyhatja Webert

2019. május 17. (péntek)

Kapiskálják Brüsszelben, hogy polgárközelibb Európára lenne szükség, de az uniós csúcsjelöltek kevésbé mozgatják meg a kontinens lakosait – ez volt az egyik fő következtetés az Európai Bizottság elnöki székére pályázó politikusok szerda esti vitáját követően. A néppárti Manfred Weber megválasztásának esélye közben tovább csökkenhetett - írja a Magyar Nemzet.

Szijjártó: a magyar-amerikai kapcsolatoknak stabil lelki alapot ad a keresztény közösségek védelméről szóló politika

Szijjártó: a magyar-amerikai kapcsolatoknak stabil lelki alapot ad a keresztény közösségek védelméről szóló politika

2019. május 17. (péntek)

Az új fejezetükhöz érkező magyar-amerikai kapcsolatoknak stabil lelki alapot ad a keresztény közösségek védelméről szóló politika és a ragaszkodás a keresztény értékek megőrzéséhez - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Washingtonban, az amerikai fővárosban folytatott tárgyalásairól a közmédiának nyilatkozva.