Tisztes helytállás a Steelers ellen

spigott - 2018. június 17. 17:28

Alaposan megnehezítette a favorit Miskolc Steelers dolgát az alapszakasz utolsó mérkőzésén a DAK Acél Dunaújváros Gorillaz amerikai futball csapata.

Az alapszakasz első helyére hajtó Miskolc Steelers együttesét látta vendégül ma délután három órától a DAK Acél Dunaújváros Gorillaz amerikai futball csapata. A Gorillák a tisztes helytállás reményében vágtak neki a találkozónak az ország egyik legjobb csapata ellen, melyen már a szoros eredmény is komoly meglepetésnek számított volna. A miskolciak persze szerettek volna elkerülni minden meglepetést, ezért alaposan bekezdtek, s Andre White révén már az első támadásból megszerezték első touchdown-jukat, majd egy kivédekezett dunaújvárosi akciót követően White ismét elszaladt a gólvonal mögé, s mivel az extrákat is jól rúgták a vendégek, így alig hat perc elteltével már 0-14-es állást mutatott az eredményjelző.

A Gorillák igyekeztek váltott játékokkal építkezni, s közel is jutottak ellenfelük gólvonaláig, ám egy elpasszolt labda sajnos keresztülhúzta pontszerzési reményeiket. A második negyedre azonban nagyon összeszedték magukat Grátz Vilmos tanítványai, remek védekezéssel akadályozták meg a Steelers támadásait, támadásban is ötletesen, hatékonyan játszottak, s Beretka mezőnygóljával fel is tudtak iratkozni az eredményjelzőre. A félidő vége előtt ráadásul Bakos Dávid remek érzékkel szerzett labdát, így ezt a játékrészt minimális különbséggel, de behúzták a Gorillák (3-14).

Úgy tűnt, hogy a harmadik negyed elején is kitart a mieink lendülete, mert ismét sikerült eljutni a miskolci vörös zónáig, ám Beretka újabb kísérletét sajnos blokkolni tudták a vendégek, így nem változott az eredmény. A következő támadásból a Steelers viszonylag simán eljutott a dunaújvárosi gólvonal közelébe, ám innen a Gorillák nagyon szépen visszaverték ellenfelüket, igaz Jónás mezőnygóljával így is növelni tudta előnyét a vendégcsapat (3-17).

A negyedik negyed elején azonban végre megszületett a Gorillaz touchdown-ja, méghozzá az egész meccsen remekül játszó Hegedűs Dánielnek köszönhetően, de nem sikerült sokáig szorosan tartani a meccset, mert Vasyl Jordan azonnal válaszolt (10-24). Ezzel gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés, mert a hátralévő hat percben hiába akadt a mieinknek és a Steelersnek is egy-egy ígéretes támadása, az eredmény már nem változott, így a Miskolc nyerte a találkozót, de ma a Gorillaz együttesének is kijárt a maximális gratuláció, mert erősen tartalékosan is nagyon korrekt meccset játszottak a bajnokság egyik legjobb csapatával.

A rovat további hírei: Sport

Nem borult a papírforma Miskolcon

Nem borult a papírforma Miskolcon

2024. már. 28.

Három szettben szenvedett vereséget Miskolcon a DKSE röplabda csapata az Extraliga alsóházának szerda esti összecsapásán.

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

2024. már. 28.

Mindössze öt gólt kapva aratott sima győzelmet a DFVE női vízilabda csapata a III. Ker. TVE elleni bajnokin a Fabó Éva Sportuszodában szerdán este.

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

2024. már. 27.

Fontos találkozó vár a DKKA női kézilabdázóira a balatonboglári akadémisták ellen csütörtökön délután öt órától.

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

2024. már. 27.

Jogosulatlan szereplés miatt az ellenfeleknek írták jóvá a DAB-ASP Andersen Ligás negyeddöntőjének és elődöntőjének mérkőzéseit. A sorozatból így kizárt dunaújvárosiak fellebbezést nyújtanak be a döntés ellen.

Fontos pontokra hajt a DFVE

Fontos pontokra hajt a DFVE

2024. már. 27.

A III. Ker. TVE elleni hazai összecsapással folytatja az OB I-es pontvadászat alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.

DSTV: újabb öt év az elnökségben

DSTV: újabb öt év az elnökségben

2024. már. 26.

A Magyar Birkózó Szövetség újabb 5 évre választotta az elnökség tagjává Mátyás Gábort, a DKSE ügyvezető elnökét. A szakemberrel az elnökségben végzett munkáról, annak céljairól, valamint arról is beszélgettünk, hogy ennek milyen hatásai lesznek a DKSE birkózó szakosztályára. Hangkép.

Biztos siker a felnőttek között

Biztos siker a felnőttek között

2024. már. 26.

A Szigetszentmiklós elleni hatgólos győzelemmel folytatta az NB II-es felnőtt bajnokság alsóházi pontvadászatát a DKKA U21-es együttese.