Dunaújváros Hetilap

Újabb parkolóhelyek építéséről döntöttek

Molnár Emese - 2018. június 21. 16:53

Közel ötven napirendi pont megtárgyalása várt a képviselőkre a csütörtöki közgyűlésen. Konkrét parkolóhelyek, zebrák tervezését és kiviteli terveinek elkészítéséről határoztak. Így például a Vasmű út 47-57. előtt további parkolóhelyek engedélyezési és kiviteli tervei, további parkolók kialakítására vonatkozó tanulmányterv a Liszt Ferenc kertben, a Lajos király körút 9-11. előtti parkoló bővítéshez szükséges közterület alakítási terv elkészítése is szerepelt a napirendi pontok között.

A döntéshozói munka előtt Cserna Gábor polgármester arról számolt be, hogy Orbán Viktor miniszterelnök június 18-i hatállyal kinevezte dr. Galambos Dénest Dunaújváros és térsége ipar- és területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztossá. Az ülésen jelen volt dr. Galambos Dénes is, aki ismertette, feladatai között szerepel többek között az, hogy a térség önkormányzati vezetőivel, képviselőivel, a megyei kormányhivatallal együttműködve összehangolja a térséget érintő fejlesztéseket, a térségben működő iparvállalatok működésével, fejlesztésével összefüggésben a szükséges társadalmi és kormányzati egyeztetéseket végez, valamint összehangolja a Paksi Atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszterrel a Dunaújvárosi Egyetem által biztosítható képzési igényeket és lehetőségeket. Dr. Galambos Dénes elmondta, ahogy országgyűlési képviselőként, úgy most, új tisztségében is a város és a térség további fejlődéséért fog dolgozni. Arról is beszámolt, hogy egy, a megyét érintő fejlesztési forrásból Pusztaszabolcs 275 millió forintot kap, amelyet játszópark építésére, zöldterület bővítésre-szépítésre fordíthat.

A képviselők közel ötven napirendi pontról tárgyaltak az ülésen.

A környezet védelmének általános szabályairól szóló törvény alapján a települési önkormányzatoknak önálló környezetvédelmi programot kell készíteniük. Városunk programja ez év végén lejár, így a közgyűlési döntés értelmében elkészíttetik a következő hat évre szóló programot. A feladat elvégzésére árajánlatok kértek be, és a legkedvezőbbet adó Környezettudományi Központ Alapítványt bízták meg vele.

Az önkormányzat minden évben pályázik arra a kiírásra, amellyel a helyi közösségi közlekedésre (a közszolgáltatás során felmerülő veszteségek kiegyenlítésére) lehet támogatást kapni a központi költségvetésből. A jövő évi pályázaton való indulásról szavaztak a mostani ülésen.

Mint arról már beszámoltunk, az önkormányzat több új parkolót kíván építeni városszerte. Ezek tervezését, a kialakítás lehetőségeit szakaszosan végzik el. Elsőként a római városrészben rendelték el a tanulmányterv elkészítését, a mostani ülésen pedig a Belváros területére (Szórád Márton út – Dózsa György út- Kallós Dezső utca - Építők útja – Vasmű út – Kossuth Lajos utca - Panoráma utca - Batsányi János utca - Apáczai Csere János utca által határolt területre). Ezzel a feladattal a DVG Zrt-t bízták meg.

Egy másik napirend már konkrét parkolóhelyek, zebrák tervezését és kiviteli terveinek elkészítését tartalmazta. Így például a Vasmű út 47-57. előtt további parkolóhelyek engedélyezési és kiviteli tervei, további parkolók kialakítására vonatkozó tanulmányterv a Liszt Ferenc kertben, a Lajos király körút 9-11. előtti parkoló bővítéshez szükséges közterület alakítási terv elkészítése. Mintegy 30,8 millió forintból több járdaszakaszt újíttatnak fel a DVG Zrt-vel. A Derkovits utca 10. és 16. szám mögötti aszfaltos járdát térkövezni fogják, ahogy a Római körút 17. és a Fáy András utca 1. közötti, valamint a Római körút 27. és a mellette lévő buszváró közötti járdát is.  Felújítják a lépcsőt a Római körút 17. mögött. Javítják a Római körút 17-41., valamint a Római körút 2-34/A közötti aszfaltos járda burkolatát is.

A képviselők döntöttek arról is, hogy a város óvodáiban és bölcsődéiben víztakarékos eszközöket telepítenek mintegy 2 millió forint értékben.

Számos önkormányzati intézmény felújítási munkálatairól is határoztak a közgyűlésen, mintegy 45 millió forint értékben. Többek között cserélik a szennyvízvezetéket a Zengő-Bongó bölcsődében, cserélik a PVC burkolatot a Kincskereső Tagóvoda egyik csoportszobájában és az ebédlőben.

A közgyűlés egy korábbi határozatában már jóváhagyta azt, hogy a Szilágyi iskola református iskolaként működjön tovább. Fenntartója és működtetője szeptembertől a Halásztelki Református Egyházközség lesz. Az átszervezés során szükség van arra, hogy a Szilágyi iskola Bercsényi úti épületét az önkormányzat (mint tulajdonos) az egyházközség számára adja, és ezt hagyták jóvá a mostani ülésen.

A közgyűlésen arról is döntöttek, hogy a térfigyelő kamerarendszer bővítése érdekében közbeszerzési eljárást indítanak. Cserna Gábor polgármester egy korábbi sajtótájékoztatón elmondta, a rendőrség és a lakossági igények alapján újabb tizenhárom kamerát fognak felszerelni a város területén, így hatva kamerásra bővül majd a térfigyelő rendszer.

Szintén közbeszerzési eljárást indítanak újabb tizenkét darab intelligens gyalogátkelő kiépítéséhez.

A DVG Zrt-nek mintegy 3,8 millió forintot biztosítanak a Fabó Éva Sportuszoda levegő rendszerének felújítására.

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft. ügyvezetőjének, Szemenyei Istvánnak a megbízatása a hónap végén lejár. A közgyűlés arról határozott, hogy Nyakacska Zsoltot nevezi ki a DKKA ügyvezetőjének egy évre. A dunaújvárosi vállalkozó nem ismeretlen a kézilabdás berkekben, hiszen a Dunaferr női kézilabda-szakosztályának igazgatója volt, amikor együttesünk megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját (1999).

Hingyi László és Sztankovics László önkormányzati képviselők közös indítványt nyújtottak be annak érdekében, hogy a Szabadság út 30. földszintjén lévő helyiségben hozzák létre a Békevárosrészi Közösségi Pontot. A két képviselő már korábban is nyilatkozott lapunknak arról, hogy a Béke városrészben élő közösségek szeretnének egy olyan helyet, ahol közösségi programokat, klubtalálkozókat szervezhetnének. Ennek érdekében az önkormányzati tulajdonban lévő helyiségben alakítanák ki a központot, az üzemeltető pedig a DVG Zrt. lenne. Ezt jóvá is hagyták a közgyűlésen.

Cserna Gábor polgármester egy határozati javaslatot terjesztett a közgyűlés elé, amelyben visszautasítják Pintér Tamás országgyűlési képviselőnek azon vádjait, amelyekről egy internetes portálnak adott interjújában beszélt. Mint azt Cserna Gábor hangsúlyozta, megalapozatlanok azok a vádak, kijelentések, amelyeket a képviselő tett a városvezetésről többek között a fejlesztési forrásokat illetően. Pintér Attila, MSZP-s képviselő megjegyezte, nem helyénvaló az, hogy az országgyűlési képviselő egyszer pártállástól függetlenül segítséget ajánlj, máskor pedig olyan nyilatkozatot tesz, amely adott esetben az önkormányzatot rossz színben tünteti fel. Pintér Tamás azt mondta, ő a város és a térség lakóit kívánja szolgálni. Ehhez zárásként Cserna Gábor megjegyezte, hogy akkor az együttműködés tükrében ne romboljon, hanem az építésben segítsen.

A rovat további hírei: Közélet

Megnyílt a baptista Új Esély Központ

Megnyílt a baptista Új Esély Központ

2024. ápr. 20.

Intézményátadó ünnepséget szerveztek a volt Bánki iskolában a közelmúltban. Mostantól az épület egyik földszinti szárnyában a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió nappali szociális központot üzemeltet. Szívvel segítenek.

90 év szép idő, sok boldogságot, Anna néni!

90 év szép idő, sok boldogságot, Anna néni!

2024. ápr. 20.

Bujáki Györgyné a 90. születésnapját ünnepelte – ez alkalomból igencsak jó hangulatban fogadta Barta Endre alpolgármestert, aki az önkormányzat ajándékai mellett a város nevében a jókívánságokat is tolmácsolta. Isten éltesse, Anna néni! 

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

2024. ápr. 19.

9 európai ország 10 városával együtt, Dunaújváros vezetésével, közvetlen európai uniós forrásból valósul meg az Európai Unió Urbact programjának BiodiverCity projektje. A program partnertalálkozóval startolt Dunaújvárosban kedden délelőtt.

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

2024. ápr. 19.

Április 15-én az egész országban, így Dunaújvárosban is véget ért a fűtési szezon. A hirtelen visszatérő hideg idő miatt azonban Pintér Tamás és az önkormányzat vezetése úgy döntött, hogy egyelőre ne állítsa le a DVG Zrt. a fűtést.

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

2024. ápr. 18.

Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta a "Dunaújváros Közbiztonságáért" díjakat, majd nyílt ülésen több mint harminc témát tárgyalt a testület. Fontos témákról döntöttek.

A város közbiztonságáért – három díjazottal

A város közbiztonságáért – három díjazottal

2024. ápr. 18.

Kővágóné Kőkuti Eszter tűzoltó főhadnagy, Bak Róbert József rendőr főtörzszászlós, valamint – posztumusz díjazottként – Varga Éva "Hugi", a Pannon Polgárőrség nemrégiben elhunyt titkára érdemelte a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését. Méltatások, főhajtással.
 

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

2024. ápr. 18.

Folytatódott a szépkorú polgárok köszöntése városunkban. Barta Endre alpolgármester a 90. születésnapját ünneplő Imre Józsefnét, Mária nénit köszöntötte otthonában.