Dunaújváros Hetilap

Hétfőn kezdik a 6219-es út felújítását

Brousil Csaba - 2018. július 27. 14:02

A 6219-es jelű Dunaújváros-Sárbogárd közötti összekötő út több mint 22 km-en újul meg. A munkálatokat a jövő hét elején a kivitelező el is kezdi és november 30-ig el is készül a mezőfalvi körforgóig tartó első ütem, melynek költsége közel egymilliárd forint lesz.

Erről tartottak sajtótájékoztatót pénteken, Nagyvenyimen, melyen jelen volt Vargáné Kaiser Katalin, a település polgármester asszonya, dr. Dorkota Lajos, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgára, dr. Galambos Dénes miniszterelnöki megbízott, dr. Molnár Krisztián. a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, dr. Simon László, megyei kormánymegbízott és Molnár István, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója.

Dr. Molnár Krisztián elmondta, hogy a Modern Városok Program keretén belül fogalmazódott meg Dunaújváros térségében a négy- és öt számjegyű utak felújításának szükségessége, mellyel előre lendítik a térségi településeken élők mobilitását, a települések gazdasági fejlődését és nem utolsó sorban növelik az itt élők komfortérzetét. Ehhez Modern Városok Program anyagi keretein túl a Területfejlesztési Operatív Programon belül sikerült is plusz forráshoz jutni. Kiemelte, hogy ezen utak felújítására az előirányzott kétmilliárd forintos összeg állt rendelkezésre a megyének, de a déli területek úthálózatát fejlesztendő lobbiztak a kormánynál, hogy ez a térség is fejleszthesse útjait. Mint mondta ebben dr. Dorkota Lajos és dr. Galambos Dénes valamint Varga Gábor, Fejér megye 3-as számú választókerületének képviselője járt az élen. Nem is eredménytelenül, hiszen a megye plusz 3,5 milliárd forintot kapott ezekre a fejlesztésekre a kormánytól.

Dr. Galambos Dénes elmondta, hogy ezzel az útfelújítással egy negyven éves hiátust tudnak pótolni, ami nagyon fontos a településnek és a Nagyvenyimen élőknek egyaránt. Különösen, hogy ezzel elősegíthetik a térségen élők mobilitását, mely a további fejlődés fundamentumát képezi. Mint mondta, ez a program is bizonyítéka annak, hogy amit a Modern Városok Program keretében szerződésben vállaltak a miniszterelnökkel közösen, az megvalósításra kerül és jelentős előrelépést jelent más politikai tényezők üres ígérgetéseihez képest. Egyben kérte a lakosság türelmét a felújítás ideje alatti apró kellemetlenségek miatt.

Molnár István a felújítás technikai részéről a következőket mondta el. A projekt keretében több mint 22 kilométeren újul meg a 6219-es jelű út Dunaújváros és Sárbogárd között. A projekthez kapcsolódóan a fejlesztés első ütemére vonatkozó közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező az EuroAszfalt Kft., a Swietelsky Magyarország Kft. és Soltút Kft. konzorciuma lett. 120 nap áll egy 7,5 kilométeres szakasz kivitelezéséhez a rendelkezésükre mintegy 759 millió forintból. A felújítás Nagyvenyim teljes átkelési szakaszát érinti és a mezőfalvai körforgalomnál végződik. A kivitelezők a kopóréteg profilmarásáról, a süllyedéseknél a teljes pályaszerkezet cseréjéről, a kiegyenlítő aszfaltréteg és az új kopóréteg terítéséről, az új tartós burkolati jelek felfestéséről, valamint a KRESZ táblák igény szerinti cseréjéről és pótlásáról is gondoskodtak. A 42 útcsatlakozás mindegyikét aszfaltozzák. A szakaszon található tizenkét meglévő autóbuszmegállóhely betonburkolatot kap, illetve két új buszöbölpár épül, megújulnak az utasperonok is. Molnár István kiemelte, hogy a kivitelező négy év garanciát vállalt a munkájára. Az építkezés jövő héten hétfőn kezdődik és a mezőfalvi körforgóig érő útszakaszt érinti.

A polgármester asszony mindenkinek megköszönte a segítő közreműködést és elmondta, hogy ez az útfelújítás szerves részét képezi annak a felújítási egységnek, melynek elemei ezzel párhuzamosan zajlanak majd a településen, úgy, mint az iskola felújítása, a Mélykúti út felújítása és más belterületi utak rendbetétele.

Dr. Dorkota Lajos kérdésünkre elmondta, hogy nagyon fontos ez a projekt az itt élők és Dunaújváros szempontjából is, hiszen jó minőségű úton lehet majd közlekedni, következésképpen a kijelölt célok is hamarabb elérhetőek lesznek. Mint mondta, ennek első lépése lesz a Nagyvenyim és Mezőfalva közötti útszakasz felújítása, mely a jövő héten indul és november 30-ig be is fejeződik, majd második szakasszal folytatódik tovább. Ezen felül azt is elmondta, hogy a Modern Városok Program fejlesztései után a most kidolgozás alatt álló Modern Falvak Program is hozhat még plusz forrásokat a térségbe. Ennek keretén belül minden kis település vezetőinek meg kell tervezniük majd, hogy mire van még szükségük és így kell benyújtani pályázatukat a 2020-as költségvetésben már szerepet kapó Modern Falvak Programra, melyre, mint dr. Dorkota Lajos mondta a megyei települések a jó szakembergárdájuk miatt jó eséllyel pályázhatnak majd.

A rovat további hírei: Közélet

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

2024. már. 28.

A piac a dunaújvárosiak kedvelt bevásárlóhelye, a helyi termelők és árusok fontos terepe, tavaly novemberben kezdődött a felújítása, az ünnepélyes átadást pedig szerdán tartották. Ajándék: húsvét előtt pénteken délelőtt is nyitva lesz a piac!

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

2024. már. 27.

Ünnepélyes keretek között avatták fel az új kerékpárút-hálózatot városunk képviselői. Az esemény helyszínére, az erdei tornapályára biciklivel érkezett a városvezetés.

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

2024. már. 27.

Molnár Józsefné, Ilonka néni is a 90 évesek táborába lépett március 17-én. A jeles alkalomból nagy családja körében ünnepelt születésnapján. A város nevében Orosz Csaba önkormányzati képviselő köszöntötte.

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

2024. már. 27.

A lakossági igények felmérése után a városüzemeltetés szakembereivel tartott bejárást Barta Endre, a 4-es választókerület önkormányzati képviselője az új Vasmű úton.

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

2024. már. 26.

A Dunaújvárosi Estek című sorozat következő vendége Kéri László, szociológus, politológus lesz – az érdeklődőket a magyar belpolitikai helyzetről szóló beszélgetésre várják a Városháza dísztermében szerdán délután. Flyer.

Elkészült az életmentő készülékek térképe

Elkészült az életmentő készülékek térképe

2024. már. 25.

Hosszú egyeztetések és munka után elkészült Dunaújváros aktualizált defibrillátor térképe, melyet a Dózsa György úti főposta előtt találhatnak meg városunk lakói.

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

2024. már. 25.

Remek alkalmat talált arra a közelmúltban Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, hogy kihirdesse, ki veheti át tőle a stallumot a város középiskolásai köréből egy teljes napra.