Kezdik a tankönyvek kiszállítását

doszerk - 2018. július 31. 16:44

Szerdán indul a 2018-19-es tanév tankönyveinek kiszállítása az iskolákba. Az alaprendelések 12,5 millió tankönyve augusztus végéig érkezik meg az intézményekbe - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) üllői raktárában tartott sajtótájékoztatón.

Rétvári Bence emlékeztetett, 2010 előtt a tankönyvellátást a profitérdek határozta meg, ami miatt évről évre emelkedtek az árak; utána viszont létrejött az állami tankönyvfejlesztés és -ellátás rendszere, amely "az elmúlt években bizonyított". "Sokkal minőségibb, új generációs tankönyvek jöttek létre, melyek fejlesztésébe bekapcsolódtak a diákok, a tanárok is, s e fejlesztések folytatódni fognak." Jelezte, a köznevelési portálon nyomon követhető, hogy milyen tankönyvek vannak.

Rétvári Bence kiemelte, az állami tankönyvellátás tette lehetővé, hogy az elsőtől a kilencedik évfolyamig minden, összesen több mint egymillió diák ingyenesen kapja meg a tankönyveket. 
"Gördülékeny, hatékony, jól működő és pontos rendszerről beszélhetünk" - mondta az államtitkár.

Kérdésre válaszolva közölte, hogy évfolyamtól függően a családok 10-12 ezer forintot spórolhatnak meg diákonként, a jövő évi költségvetésben az ingyenes tankönyvellátásra 11 milliárd forint szerepel. 

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár közölte, az iskolák az idén több mint 3300 tételből választhattak. A jó minőségű tankönyvek további biztosítása érdekében európai uniós támogatással a következő három évre tankönyvfejlesztési program indult, összességében mintegy 900 tétel fejlesztése valósul meg. Hangsúlyosan olyan, sajátos nevelési igényű gyermekeknek szóló, illetve nemzetiségi tankönyvek fejlesztését tűzték ki célul, amelyek nem voltak a piacon - mondta. 

Fotó:MTI

Tőczik Zsolt, a Kello ügyvezető igazgatója közölte, hogy az iskolák március 15-én kezdték összeállítani a tankönyvrendeléseket, majd áprilisban a kft. összeállította az első rendeléseket a nyomdai konzorciumnak, amelyet az Alföldi Nyomda vezet. Mintegy négy hónap alatt több mint 10 millió tankönyvet gyártottak nagyon jó minőségben, és a július 25-i határidőig le is szállították. 

Az idei tankönyvellátási igények kielégítésére a saját készletükkel együtt mintegy 15 millió tankönyv áll rendelkezésre, ebből Üllőn 12,5 millió található, a többi a celldömölki raktárban van - tette hozzá. Kitért arra is, hogy a raktározási tevékenységben a Kello saját dolgozói mellett három műszakban naponta több mint 500 diák vesz részt. 

Az ügyvezető beszélt arról is, hogy idén is központosították a sajátos nevelési igényű tanulók fejlesztőeszközeinek rendelését, ezek mennyisége ebben az évben megháromszorozódott. A tankönyveket saját eszközökkel, illetve a Magyar Posta közreműködésével szállítják, szerdán 215 iskolához érkeznek meg a tankönyvek - közölte. A pótrendeléseket augusztus 20-a után fogadja a Kello szeptember 15-ig, a kiszállítás szeptember utolsó hetétől kezdődik.

Azoknak a diákoknak - a 10., 11., 12. évfolyamon -, akiknek fizetniük kell a tankönyvekért, a fizetési határidő szeptember 15. vagy a kézhezvételtől számított 15 nap - hívta fel a figyelmet. A szuloifelulet.kello.hu oldalon a szülők megnézhetik a gyereküknek rendelt tankönyvek listáját, illetve online fizetés is lehetséges.

-MTI-

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: óvodai nyílt napokat tartottak

DSTV: óvodai nyílt napokat tartottak

2024. ápr. 10.

Az ismerkedés és a megismerés nagyon fontos állomásai voltak a Dunaújvárosi Óvoda tagintézményeiben tartott foglalkozások, derül ki a DSTV összegzéséből. Várhatóan 320-340 kisgyermek kerül ősztől a rendszerbe. Hangkép.

DSTV: a görögkatolikus iskola is várja a nebulókat

DSTV: a görögkatolikus iskola is várja a nebulókat

2024. ápr. 09.

Minden oktatási intézmény igyekszik bemutatkozni a leendő elsősök és szüleik számára, hogy amint aktuális lesz a beiratkozás, már ne legyen kétsége senkinek afelől, hogy jól döntött. Ennek apropóján látogatott a DSTV stábja a Szent Pantaleimon iskolába. Hangkép.

DSTV: négy felvonás a Petőfiben

DSTV: négy felvonás a Petőfiben

2024. ápr. 03.

Idén is várta a leendő elsősöket és szüleiket a Petőfi Sándor Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény vezetése és kollektívája négy részből álló programsorral rukkolt ki a beiskolázás előtt. Hangkép.

DSTV: gálát rendezett a Petőfi iskola

DSTV: gálát rendezett a Petőfi iskola

2024. már. 26.

Nagyszabású és rendhagyó megemlékezésről számol be a DSTV összeállítása. A Petőfi Sándor Általános Iskola közösségének közelmúltban tartott gálaműsorán mintegy 250 diák lépett közönség elé a KULTIK Moziban. Hangkép.

DSTV: szakmai nap a Dunaferr középiskolában

DSTV: szakmai nap a Dunaferr középiskolában

2024. már. 24.

Látványos és szó szerint mozgalmas bevetésről tudósít a DSTV összeállítása. A vármegyei rendőr-főkapitányság és a rendészeti képzést végző középiskolák közötti kapcsolat keretében látogattak el a MEKTA-alosztály szakemberei a Dunaferr iskola szakmai napjára. Hangkép.
 

DSTV: minőségi időtöltés a gyerekekkel

DSTV: minőségi időtöltés a gyerekekkel

2024. már. 21.

Érdekes témát boncolgat a DSTV sorozatának új darabja a Dunaújvárosi Óvoda vezetőjével. Gyenes Éva ezúttal a minőségi időtöltésről fejtette ki gondolatait – többek között arról, miért is fontos minél több időt a szabadban tölteni, és segíteni a kicsiket élményszerzéssel, új impulzusokkal. Hangkép.
 

DSTV: beilleszkedés az óvodába

DSTV: beilleszkedés az óvodába

2024. már. 18.

Komoly témával, az óvodai beilleszkedés kérdéskörével foglalkozik a DSTV összeállítása. A gyerekeknek, de a szülőknek is jelentős "ugrás" ez, az ismerkedés-megismerés folyamata elsőrendűen fontos ebben az életszakaszban. Hangkép.