Négy között a juniorok

spigott - 2018. július 11. 18:06

Remek második félidei játékának köszönhetően 31-26-os győzelmet aratott a románok elleni világbajnoki negyeddöntőben a magyar női junior kézilabda válogatott.

A szlovénok magabiztos legyőzése után ma már újabb feladat várt a magyar női junior kézilabda válogatottra a debreceni világbajnokságon. A dunaújvárosi Klujber Katrinnal felálló együttesre azonban lényegesen nehezebb mérkőzés várt, mint tegnap, ugyanis a legjobb négy közé jutásért a románok ellen kellett volna győznie fiataljainknak. Ahogy várható volt, a mérkőzés eleje meglehetősen szorosan alakult, magyar gólra román találat volt a válasz, de ahogy egy kicsit rendezte védekezését a magyar csapat, egyre inkább nőni kezdett a különbség a csapatok között, s a 15. percben már 10-6-os magyar előnynek örülhettek a Főnix Csarnokba kilátogató drukkerek. Ekkor azonban érthetetlenül megtorpantak a mieink, a rengeteg kihagyott helyzet mellett a védekezés is szétesett, s ezt könyörtelenül kihasználták a románok, akik előbb egyenlítettek, majd a vezetést is átvették sőt, nem kis meglepetésre 17-14-es előnnyel vonulhattak a félidei szünetre.

Kép forrása: hungaryhandball2018.hu

A térfélcserét követően nagyot kellett változnia a mieink játékának, de ahogy tegnap a szlovénok ellen, úgy ma is egy másik magyar válogatott jött ki a pályára. együttesünk alig három perc alatt egyenlített, s bár innen még egyszer átvette a vezetést az ellenfél, 2019-nél végre ismét magyar előnynek örülhettünk. Jött is a románok időkérése, ám a mieink is egyre inkább lendületbe jötte, a jó védekezés mögött megvolt a stabil kapusteljesítmény, míg elől végre sikerült értékesíteni a helyzeteket is, így a 47. percben ismét hárommal állt közelebb a továbbjutáshoz együttesünk (23-20). Innen pedig már nem volt visszaút az ellenfélnek, mert a magyar csapat mindkét kapu előtt rendkívül határozottan tette a dolgát, szűk tíz perccel a meccs vége előtt meglépett öt góllal, s biztos előnyét a mérkőzés végéig megtartva aratott 31-26-os győzelmet, s ezzel bejutott a világbajnoki elődöntőbe, ahol Dánia, vagy Dél-Korea ellen játszik majd pénteken.

Magyarország – Románia 31-26 (14-17)

A magyar gólszerzők: Pásztor 6, Márton 6, Háfra 6, Faluvégi 5, Klujber 3, Kácsor 2, Szabó 1, Tóvizi 1, Lakatos 1.

A rovat további hírei: Sport

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

2024. már. 28.

Mindössze öt gólt kapva aratott sima győzelmet a DFVE női vízilabda csapata a III. Ker. TVE elleni bajnokin a Fabó Éva Sportuszodában szerdán este.

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

2024. már. 27.

Fontos találkozó vár a DKKA női kézilabdázóira a balatonboglári akadémisták ellen csütörtökön délután öt órától.

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

2024. már. 27.

Jogosulatlan szereplés miatt az ellenfeleknek írták jóvá a DAB-ASP Andersen Ligás negyeddöntőjének és elődöntőjének mérkőzéseit. A sorozatból így kizárt dunaújvárosiak fellebbezést nyújtanak be a döntés ellen.

Fontos pontokra hajt a DFVE

Fontos pontokra hajt a DFVE

2024. már. 27.

A III. Ker. TVE elleni hazai összecsapással folytatja az OB I-es pontvadászat alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.

DSTV: újabb öt év az elnökségben

DSTV: újabb öt év az elnökségben

2024. már. 26.

A Magyar Birkózó Szövetség újabb 5 évre választotta az elnökség tagjává Mátyás Gábort, a DKSE ügyvezető elnökét. A szakemberrel az elnökségben végzett munkáról, annak céljairól, valamint arról is beszélgettünk, hogy ennek milyen hatásai lesznek a DKSE birkózó szakosztályára. Hangkép.

Biztos siker a felnőttek között

Biztos siker a felnőttek között

2024. már. 26.

A Szigetszentmiklós elleni hatgólos győzelemmel folytatta az NB II-es felnőtt bajnokság alsóházi pontvadászatát a DKKA U21-es együttese.

Eredményes utánpótlás

Eredményes utánpótlás

2024. már. 26.

Pupp Viktória magabiztos győzelemmel lépett nagyot a válogatottság felé az év első országos válogató versenyén.