A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum megmutatta, hogy kell ezt csinálni

2018. szeptember 21. (péntek) 20:20 - Brousil Csaba

Pénteken megtartotta országosan is egyedülálló gigarendezvényét a Szakképzési Centrum. A Centrumban a család elnevezésű egész napos programon, koncertekkel és játékos vetélkedőkkel várták a kilencedik évfolyamos gólyákat.

A programok a Szakképzési Centrum tagintézményeiben kezdődtek, majd mind a hét iskola kilencedik évfolyamos osztályai kivonultak a Városháza térre. Itt Cserna Gábor polgármester köszöntötte őket, aki elmondta:

- A Centrum egy sikeres pályázatnak köszönhetően 550 millió forintot fordíthat a szakképzés fejlesztésére.A kormány által meghirdetett „Családok Évében” olyan programot talált ki és valósít meg, amelynek már az elnevezése is szellemes: „Centrumban a család”. Azonnal megszólították az intézményekbe érkező kilencedikeseket a szüleikkel egyetemben.A cél nem más, mint a diákok, tanárok és szülők szoros együttműködése azért, hogy a most még „gólya” kilencedikesek felelősen gondolkodó, az önálló életre szinte már kész felnőttként hagyják el középiskolájukat.A mai nap a projekt első nagy attrakciója. Együtt tölteni egy napot, megkönnyíteni a kilencedikesek beilleszkedését új iskolájukba.

Majd sok sikert kívánt a rendezvényhez és jó szórakozást a diákoknak.

A több száz fős „gólyasereg” még megtekintett a téren a Spartan Cheerleeders műsorát majd egy kamion és rendőrök felvezetése mellett, zeneszó kíséretében végigvonult a Dózsa György úton, egészen a Lorántffy iskola sportpályájáig.

Itt rögtön birtokba is vették a teret és a színpad előtti tánctéren várták a nap egyik sztárvendégének, az egyébként dunaújvárosi kötődésű Raulnak a fellépését. A koncert kisvártatva el is kezdődött és hatalmas sikert aratott, a diákok végig együtt énekelték a dalokat Raullal. Ezután következett a játékos vetélkedők sora. A diákok osztályonként versenyeztek a pontokért, amelyik csapat szülőt, hozzátartozót is bevett a körébe, annak ezért plusz pont járt, ami a végelszámolásnál jött jól igazán. Voltak különböző ügyességi és erőfelmérő feladatok. Volt pontra rúgó verseny focilabdával, paintballos céllövölde, csocsó, szkander, léghoki és különböző fantáziadús, készségfejlesztő és készségfelmérő játék.A kalapácsos erőmérő versenyt végül Tóth Marcell dunaferres diák nyert. A pályán felállított bokszgéppel legsikeresebben a hildes Komáromi Bence „vette fel a harcot.

Ezeken kívül volt még meg lehetett ülni egy rodeó bikát is, ami hatalmas tetszést aratott a gyerekek körében. A diákok nagy lelkesedéssel vetették bele magukat az egész délután tartó versenysorozatba, melyet végül a Rudas iskola 9/d osztálya nyertek. Az ő díjuk, a verseny fődíja egy egymillió forint értékű osztálykirándulás volt. A második helyezett a Lorántffy iskola 9/3 osztálya lett, az ő markukat egy félmillió forint értékű utazás ütötte, míg a bronzérmes a Hild iskola 1/9a osztály negyedmilliós utazást nyert. Az eredményhirdetés előtt azonban volt még egy koncert: a Children of Distance lépett a színpadra és adott egy szintén nagyon jó kis koncertet a diákseregnek.

Az egész rendezvény nagyon pörgős volt és nagyon interaktív, a célját teljesítette, hiszen a kilencedikes gólyák jól összekovácsolódtak a nap folyamán. A közel nyolcszáz diák mellett még több mint hétszáz kísérő is ellátogatott a programsorozatra, így ténylegesen is centrumban volt a család.

Centrumban a család

Centrumban a család - fotó: Sándor Judit

A rovat további hírei: Oktatás

Megismerni a szakmákat

Megismerni a szakmákat

2019. március 30. (szombat)

A Szabó Magda református iskola az Dunaújvárosi Iparkamarával közösen tartott pályaorientációs napot az alsósoknak és a felsősöknek egyaránt.

Az első félév legjobbjai

Az első félév legjobbjai

2019. március 29. (péntek)

Több éves hagyománnyá nőtte ki magát az a kezdeményezés, hogy a tanulmányi félévek végén a város iskoláinak kiemelkedő eredményeit elért tanulóit Cserna Gábor polgármester külön is köszönti és elismerő oklevelekkel díjazza teljesítményüket.

Fogyasztói tudatosságra is nevelnek

Fogyasztói tudatosságra is nevelnek

2019. március 28. (csütörtök)

Nagyszerű elismerésben részesült a Gárdonyi Géza Általános Iskola, amikor elnyerte a „Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” címet.

Kulturális programok, német mintára

Kulturális programok, német mintára

2019. március 26. (kedd)

Szakmai találkozót tartott hétfőn a  Goethe Intézet Budapest a Dunaújvárosi Egyetemmel együttműködésben a helyi kulturális intézmények képviselőivel.

Találkoztak a kisbiológusok

Találkoztak a kisbiológusok

2019. március 23. (szombat)

Régi időkre nyúló hagyomány folytatódott pénteken a Széchenyi iskolában, amikor megrendezésre került a huszonhetedik Kisbiológusok találkozója. A különleges diákkonferencián idén hatvanan vettek részt.

A hét főszereplője a víz

A hét főszereplője a víz

2019. március 22. (péntek)

A Víz Világnapja alkalmából rendhagyó témahetet tartottak a Móricz iskolában. és hétfőtől kezdve minden nap más érdekes feladatok várták a diákokat.

Magabiztosan lépnek be a munka világába

Magabiztosan lépnek be a munka világába

2019. március 22. (péntek)

Átadták a 2018/19-es tanév első félévének végén megszerzett diplomákat és okleveleket a Dunaújvárosi Egyetemen. Ezúttal közel kétszázan állhatnak elébe az új kihívásoknak.