Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Egy korszak mintaembere

Várkonyi Balázs - 2018. szeptember 16. 8:33

Könyvet lapozok. Önvallomás. Életútkrónika. Egy emlék a gyermekkorból: „Apám szabósegéd volt a Neumann cégnél, édesanyám varrónő. Szoba-konyhás lakásban laktunk a Józsefváros szívében, a Mária Terézia téren. Első emlékképeimen anyámat látom. Hallom a varrógép finom zúgását, amelynek a hangjára reggel felébredtünk, este pedig álomba duruzsolt bennünket. A poros térre is emlékszem, ott még az akácfák is fulladoztak a porban. Magas templomtornyot is látok, aminek hegye az égig ért.”

Hangulatfestő sorok: varrógép duruzsolása, porban fulladozó akácfák, égig érő templomtorony… Hogy ki rótta papírra, vélem, nem sokan fogják kitalálni. Négy évtizede, hogy megjelent, aki olvasta is, mire emlékezhet? Segítek. Akiről szól, hatvanöt éve lett Sztálinváros tanácselnöke. 1953. szeptember 15-én választották meg. Így már könnyebb? Hát persze, ő volt Tapolczai Jenő. 1911-ben született, 1976-ban halt meg. Könyve posztumusz mű, ’77-ben jelent meg.

A várost tizennégy évig irányította. Előtte is számos vezető tisztséget viselt: „1930 óta veszek részt a munkásmozgalomban. Tizennégy évig dolgoztam ipari munkásként. 1945 nyarán, a Hofherr-gyári kommunisták javaslatára, Kispest megyei város polgármester-helyettes főjegyzőjének választottak. Ezt követően dolgoztam vezérigazgatói beosztásban. Egy ideig az OTSB elnökhelyettesi tisztségében tevékenykedtem, majd pedig minisztériumi osztályvezetőként.”

Tapolczai személye mindig érdekelt. Tudtam, voltak elvakult hívei és esküdt ellenségei, ám hogy milyen ember volt igazából, nem jutottam egyről a kettőre. A könyvtől se lettem okosabb: ha egy visszaemlékezésben jellemzően fontos tényként kerül elő, hogy 45-ben az orosz városparancsnoktól kapja első pisztolyát, a lényeg könnyen elsikkad az anekdoták között.

Nem volt könnyű helyzetben, amikor rászakadt a városvezetés felelőssége: 1953 nyara, Nagy Imre az új miniszterelnök, kormányprogram készül, amely a vasmű jövőjét megkérdőjelezi, nem véletlenül írja a városmonográfia: „Sztálinvárosban a nyári hőség ellenére megfagyott a levegő. Egyik napról a másikra elapadtak a költségvetési támogatások, leállították – ideiglenes jelleggel – a vasmű és a város építését. Zavarodottság, tájékozatlanság jellemezte a helyi vezetést. A személyi változások legszembetűnőbb eredménye Berecz Bertalan tanácselnök lemondása lett. A tanácsi vezetők előtt is tornyosuló problémák megoldását a közel két évtizeddel fiatalabb, az ugyancsak kommunista elkötelezettségű, a hibák kiküszöbölésével csak részben egyetértő Tapolczai Jenőre bízták.”

Ami a „hibák kiküszöbölésének” szükségességét illeti, ha valami, hát ez lehetett a városvezető gyenge pontja. Igaz, vállalta a vitát, az ütközést a közösség érdekében, de a Párt szava számára mindig szent volt. Kommunista voltam és maradtam – könyve ezt a vezetői krédót erősíti. A korszak karriermintája az övé: magas polcra került, miközben tán továbbra is szabósegéd akart lenni. Lélekben legalábbis. Ezt mondja nekem az amúgy korfestő tényeket kínáló könyv.

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: a töredékes emlékezet kiállítása

DSTV: a töredékes emlékezet kiállítása

2024. ápr. 18.

Tárlatvezetésről tudósít a DSTV összeállítása. A Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) látható Töredékes emlékezet című kiállításon Boros Lili műtörténész,  a bemutató kurátora, valamint Asztalos Zsolt képzőművész vezette körbe az érdeklődőket. Hangkép.

Kalligráfia: konferencia és kiállítás a papírmúzeumban

Kalligráfia: konferencia és kiállítás a papírmúzeumban

2024. ápr. 17.

Nagyszabású bemutatóra, valamint rangos szakmai tanácskozásra készül a Magyar Papírmúzeum: a kalligráfia témájára fókuszáló programra pénteken várják a vendégeket.

Jótékonysági pedagóguskoncert – pénteken újra a gyermekosztály javára

Jótékonysági pedagóguskoncert – pénteken újra a gyermekosztály javára

2024. ápr. 16.

Gazdag műsorral, színes repertoárral és sok-sok fellépővel rendezik az immár 27. hangversenyt – a közönséget az evangélikus templomban várják pénteken délután!

DSTV: Pentelei Molnár János nyomában

DSTV: Pentelei Molnár János nyomában

2024. ápr. 16.

Pentelei Molnár János halálának novemberben lesz a száz éves évfordulója, derül ki a DSTV összegzéséből. A Dunapentelén született festőművész családi hátterét és formátumos életművét Kronászt Margit történész, muzeológus elevenítette fele. Hangkép.

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Țagai Sasok"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Țagai Sasok"

2024. ápr. 14.

Sportfilmmel folytatódik a Szabad Szemel című sorozat a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D): a KineDok idei terméséből ezúttal a Țagai Sasok című román alkotást láthatják.

DSTV: a mesevilág varázsa a könyvtárban

DSTV: a mesevilág varázsa a könyvtárban

2024. ápr. 12.

Különleges csodabirodalommal foglalkozik a DSTV összeállítása. A József Attila Könyvtárban a foglalkozások fontos eleme az élőszavas mesemondás – ennek műhelytitkaiba nyerhetünk most betekintést. Hangkép.

Csodás mesevilág a Csillagvirágban (galériával)

Csodás mesevilág a Csillagvirágban (galériával)

2024. ápr. 11.

Több mint két évtizedes hagyományt folytattak, a magyar költészet napjára időzítve szervezték meg a dunaújvárosi óvodások mesemondó seregszemléjét a Csillagvirág Tagóvodában kedden délelőtt. Mesés kezdeményezés – minden ízében!