Kezdődik az iskola

doszerk - 2018. szeptember 3. 7:31

Vasárnap véget ért a közel két és fél hónapos nyári vakáció, ma megkezdődik a 2018/2019-es tanév csaknem másfél millió általános és középiskolás diák számára. A tanév hossza változatlan, a tankönyvek rendben megérkeztek az iskolákba.

A kormány az oktatás tárgyi feltételeit folyamatosan javítja, az idei tanévben 190 milliárd forinttal többet költ erre a célra, az oktatás tartalmát azonban a pedagógusok határozzák meg - mondta a IX. Nemzeti Tanévnyitón Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Esztergomban.

A tanévkezdés minden évben jelentős terheket ró a családokra, az iskolakezdésre tekintettel már a héten megérkeztek az ehhez kapcsolódó családtámogatások, csaknem 1,2 millió jogosult kiadásaihoz több tízezer, akár százezer forinttal is hozzájárul az állam. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: elsőtől a 9. osztályig ingyenesen jutnak tankönyvekhez a tanulók - több mint egymillióan -, így 2013 óta összesen 6 milliárd forinttal csökkentek a szülők tankönyvkiadásai.

Kedden az utolsó tankönyvcsomagok is megérkeztek az alaprendelésekből az iskolákba, ezzel 12,5 millió tankönyv került ki az oktatási intézményekbe kevesebb mint egy hónap alatt. 
Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára akkor azt közölte: minden iskola számára biztosítottak a tankönyvek a szeptemberi tanévkezdéshez. Hozzátette: a 12,5 millió tankönyvből közel 8,5 millió az állami fejlesztésben kidolgozott kiadvány, a többit magánkiadók adták ki.

Az államtitkár szólt arról is, az új tankönyvellátási rendszer a korábbi, 2010 előtti állapothoz képest sokkal inkább elősegíti a hozzáférést a kiadványokhoz. Modernebb, színvonalasabb tankönyveket kínálnak alacsonyabb áron a családoknak. Jelezte: következő években mintegy 900 taneszköz - tankönyv, munkafüzet és segédanyag - megújítása történik meg, s elindult egy komplett tankönyvfejlesztési program. Az ingyenes vagy kedvezményes étkezéshez az iskolákban az állam 8 éve szűk 38 milliárd forintot költött, jövőre már ennek két és félszeresét, több mint 72 milliárdot.

Folytatódik a tanuszoda- és tornaterem-fejlesztés, melynek második ütemében 26 településen épül tanuszoda, illetve 20 településen tornaterem, mindezek mellett 8 teljesen új iskola épül, 20 pedig bővül, míg egy iskola teljes rekonstrukción esik át. 

A tanítási év hosszában nincs változás, az szeptember 3-án, hétfőn kezdődik, az utolsó tanítási nap 2019. június 14-én, pénteken lesz. A  nappali oktatás munkarendje szerint működő szakgimnáziumban százhetvenkilenc, gimnáziumban, szakközépiskolában és szakiskolában száznyolcvan nap a tanítási napok száma a következő tanévben.

A tanítási év első féléve 2019. január 25-ig tart. Az őszi szünet: október 29-től október 31-ig tart, a téli december 27-től 2019. január 2-ig. A "Pénz7" pénzügyi és vállalkozói témahét 2019. február 25. és március 1. között lesz az iskolákban,  a fenntarthatósági témahét március 18. és március 22. között, a digitális témahét április 8. és április 12. között.

A tavaszi szünet április 18-tól április 23-ig tart, míg az írásbeli idegen nyelvi méréseket május 22-én rendezik. Az országos mérések május 29-én lesznek. Az írásbeli érettségi vizsgák május 3-24, az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák június 5-13 között lesznek, a középszintű szóbeli érettségi vizsgákat június 17-28 között tartják.

-MTI-

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: gálát rendezett a Petőfi iskola

DSTV: gálát rendezett a Petőfi iskola

2024. már. 26.

Nagyszabású és rendhagyó megemlékezésről számol be a DSTV összeállítása. A Petőfi Sándor Általános Iskola közösségének közelmúltban tartott gálaműsorán mintegy 250 diák lépett közönség elé a KULTIK Moziban. Hangkép.

DSTV: szakmai nap a Dunaferr középiskolában

DSTV: szakmai nap a Dunaferr középiskolában

2024. már. 24.

Látványos és szó szerint mozgalmas bevetésről tudósít a DSTV összeállítása. A vármegyei rendőr-főkapitányság és a rendészeti képzést végző középiskolák közötti kapcsolat keretében látogattak el a MEKTA-alosztály szakemberei a Dunaferr iskola szakmai napjára. Hangkép.
 

DSTV: minőségi időtöltés a gyerekekkel

DSTV: minőségi időtöltés a gyerekekkel

2024. már. 21.

Érdekes témát boncolgat a DSTV sorozatának új darabja a Dunaújvárosi Óvoda vezetőjével. Gyenes Éva ezúttal a minőségi időtöltésről fejtette ki gondolatait – többek között arról, miért is fontos minél több időt a szabadban tölteni, és segíteni a kicsiket élményszerzéssel, új impulzusokkal. Hangkép.
 

DSTV: beilleszkedés az óvodába

DSTV: beilleszkedés az óvodába

2024. már. 18.

Komoly témával, az óvodai beilleszkedés kérdéskörével foglalkozik a DSTV összeállítása. A gyerekeknek, de a szülőknek is jelentős "ugrás" ez, az ismerkedés-megismerés folyamata elsőrendűen fontos ebben az életszakaszban. Hangkép.

DSTV: újabb remek évfolyamkoncert a Móriczban

DSTV: újabb remek évfolyamkoncert a Móriczban

2024. már. 15.

Idén immáron második alkalommal szerveztek évfolyamkoncertet a Móricz Zsigmond Általános Iskolában, derül ki a DSTV összeállításából. Ez alkalommal a szülőknek szóltak a dalok, akik vastapssal jutalmazták a diákok produkcióit. Hangkép.

DSTV: iskolanyitogató a Dózsában

DSTV: iskolanyitogató a Dózsában

2024. már. 14.

Teljes arzenált bevetve várták a jövő tanév elsőseit és szüleiket a Dózsa György Általános Iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. Az iskolanyitogató keretében színes foglalkozásokon mutatták be az intézmény oktatási programját, kínálatát. Hangkép.

DSTV: régi rudasosok is meséltek

DSTV: régi rudasosok is meséltek

2024. már. 07.

Folytatták a szép hagyományt, "hazahívták" egy-egy szakterület jeles képviselőjét a Rudas középiskolába, derül ki a DSTV összegzéséből. A "öregdiákok" a szakai előadások mellett arról is meséltek, milyen útravalóval indultak el pályájukon iskolájukból. Hangkép.