Nemzetközi életmentési gyakorlat a Szalki-szigeten

2018. szeptember 29. (szombat) 8:27 - Molnár Emese

Különféle katasztrófahelyzeteket szimulálva életmentési gyakorlatot tartott a Magyar Vöröskereszt a Szalki-szigeten. A hazai csapatok mellett hét nemzetközi szervezet is részt vett a programon, amelynek egyik legfőbb célja az együttműködés erősítése volt.

Már csütörtökön megérkeztek a Vöröskereszt csapatai az immár ötödik alkalommal megrendezett nagyszabású gyakorlatra. A hazai csapatok mellett hét nemzetközi szervezet is részt vett a programon, amelynek egyik legfőbb célja az együttműködés erősítése volt. Együttműködés egyrészt a lakossággal, hogy az adott katasztrófahelyzetben hogyan segíthetik őket a leghatékonyabban, másrészt a mentési partnerek között, a rendőrséggel, a katonasággal, a katasztrófavédelemmel, a mentőkkel, a tűzoltókkal. Mintegy háromszázhúsz résztvevője volt a gyakorlatnak többek között a Vöröskereszt munkatársaival, az önkéntesekkel és a baleseti szimulációk „áldozataival” együttesen. Érdekesség, hogy utóbbiakat külön képzés keretében készítették fel a gyakorlatokra, hogy minél életszerűbben viselkedjenek, ezzel is segítve a mentők felkészülését a különféle szituációkra. A Vöröskereszt munkatársainak a mentés mellett pszichoszociális segítségnyújtási feladatokat is el kell látniuk. Ezeket gyakorolták mind-mind többek között olyan feladatokkal, mint például vihar sújtotta szigetről való kimentés, áradás esetén az állampolgárok kimentése, de a 30 órás gyakorlatban szerepelt élőláncos személykeresés, mentőkutyás keresés, élelmezés, segélyszállítmányok helyszínre juttatása extrém terepviszonyok között. Ehhez a programhoz kapcsolódott a katasztrófavédelem, a megyei és járási mentőszervezet minősítő gyakorlata is, amelyben a tűzoltók munkáját közösségi szolgálatos diákok segítették.

A rendezvényen jelen volt Gombos István, városunk humán ügyekért felelős alpolgármestere, aki azt mondta, megtiszteltetés a város számára, hogy egy ilyen nemzetközi szintű programot szerveztek meg nálunk, és hogy a csodás Szalki-szigetünk, a kemping, a szabadstrand megfelelő helyszínt biztosított a mentési gyakorlatoknak. Az alpolgármester párhuzamot vont a Jószolgálati Otthon és a Lorántffy iskola keddi divatbemutatójával, amely rendezvény a környezetvédelem fontosságára hívta fel a figyelmet. Mint mondta, az elmúlt időszak eseményei mutatják, megváltozott a világ, az időjárás viszontagsága súlyos katasztrófákat idéz elő. Hangsúlyozta, ezen a nagyszabású gyakorlaton láthattuk, hogy felkészült szakemberekre számíthatunk a bajban, de egyben felhívta a figyelmet arra is, hogy a Földünk és környezetünk védelméért nekünk is tennünk kell.

Vöröskeresztes gyakorlat a Szalki-szigeten

Vöröskeresztes gyakorlat a Szalki-szigeten - fotó: Ónodi Zoltán

A rovat további hírei: Sziréna

Baleset a 6-os úton a város határánál

Baleset a 6-os úton a város határánál

2019. november 11. (hétfő)

Két személyautó ütközött a 6-os főúton, Dunaújvárosnál. Az esethez a dunaújvárosi hivatásos tűzoltók vonultak és áramtalanították a járműveket. Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom. A mentők is a helyszínen vannak.

Tövestől fordult ki egy Vasmű úti platán

Tövestől fordult ki egy Vasmű úti platán

2019. november 11. (hétfő)

Parkoló személygépkocsikra dőlt egy platánfa november 10-én délután Dunaújvárosban. A Vasmű úton a tizenöt méter magas fa gyökerestől fordult ki a felázott földből. A dunaújvárosi hivatásos tűzoltók motoros láncfűrésszel darabolták le a nyolcvan centiméter törzsátmérőjű platánt a két autóról. Személyi sérülés nem történt.

Közúti ellenőrzések jönnek

Közúti ellenőrzések jönnek

2019. november 11. (hétfő)

Novemberben közúti ellenőrzéssel és tájékoztatással, felvilágosítással segíti a téli közlekedésre való felkészülést az Innovációs és Technológiai Minisztérium – közölte a tárca parlamenti államtitkára

Hanyatlásnak indult a közlekedési morál

Hanyatlásnak indult a közlekedési morál

2019. november 10. (vasárnap)

Úgynevezett vörös kódot adott ki a rendőrség az elmúlt időszak baleseti adatai miatt. Szeptembertől rohamos hanyatlásnak indult a közlekedési morál, 2 hónap alatt 127-en haltak meg az ország közútjain.

Életmentő lakótárs a bajban

Életmentő lakótárs a bajban

2019. november 09. (szombat)

Egy héten belül két családnál is életét mentett a szén-monoxid-érzékelő Fejér megyében. A hétvégén Sárbogárdon, november 7-én, csütörtökön pedig Dunaújvárosban kérték a tűzoltók segítségét a mérgező gáz veszélye miatt.

Még aznap elkapták a tolvajt

Még aznap elkapták a tolvajt

2019. november 07. (csütörtök)

Egy dunaújvárosi butikba tört be egy ismeretlen elkövető 2019. november 1-én hajnalban. A betörő az üzlet ajtaját befeszítve jutott be a helyiségbe, ahonnan ékszereket, ruházati kiegészítőket valamint a kasszából készpénzt tulajdonított el.

Előzetesben az éjszakai ámokfutók

Előzetesben az éjszakai ámokfutók

2019. október 31. (csütörtök)

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség indítványozta egy 28 éves és egy 36 éves férfi letartóztatását, akik egy éjszaka alatt több bűncselekményt is elkövettek Dunaújvárosban.