Dunaújvárosban nyílt meg a Suzuki legújabb márkakereskedése

doszerk - 2018. október 4. 20:00

Az év negyedik Suzuki szalonja nyílt meg a Di-Fer Csoport dunaújvárosi Suzuki Újváros márkakereskedésével, amely teljes típusválasztékkal, szervizeléssel és kiegészítő szolgáltatásokkal erősíti a márkát a Közép-Dunántúli régióban. Értékesítési fölényével az újautó-piacot egész évben magabiztosan uraló Suzuki immár 78. magyarországi kereskedését avathatta fel.

A Di-Fer Csoport 1989-es megalakulása óta eltelt közel 30 év alatt számos mérföldkövet tudhat maga mögött. A cég folyamatos fejlődésének és céltudatos törekvéseinek jóvoltából a hálózat már második Suzuki Márkakereskedését és Márkaszervizét nyitja ezúttal Dunaújvárosban, ahol a válságot követően, 10 év után ez az első újonnan nyitott autószalon. A Di-Fer Csoport sikerének titka a korrekt, megbízható és minőségi szolgáltatásnyújtás, segítőkész és szakmailag jól felkészült kollégákkal. Célja az ügyféligények maximális kiszolgálása jó hangulatú, barátságos légkörben. „5 éves dunaújvárosi jelenlétünk, valamint érdi Suzuki forgalmazási tapasztalataink alapján döntöttük el idén, hogy pályázatot nyújtunk be a Magyar Suzuki Zrt. felé dunaújvárosi telephelyünk kapcsán a Suzuki Márkakereskedői és Márkaszerviz jog elnyeréséért” – mondta ünnepi beszédében German József, a Di-Fer Csoport tulajdonosa. A folytatásban kiemelte, hogy azért tették le voksukat immár másodjára Suzuki márkakereskedés nyitása mellett, mert a gyártó modelljei előnyös áraikkal, megbízhatóságukkal, alacsony karbantartási költségeikkel, valamint kedvező üzemanyag-fogyasztásukkal igen népszerűek a magyar vásárlók körében.

A hivatalos nyitóünnepségen German József mellett Gombos István, Dunaújváros humán ügyekért felelős alpolgármestere, a Magyar Suzuki Zrt. részéről Jun Mitsubori és Krisztián Róbert operatív igazgatók, valamint Tóth Péter kereskedelmi igazgató közösen vágták át a megnyitást jelképező szalagot és avatták fel a szalont. Ezt követően Tóth Péter porcelán szerencsemacskát adott át German Józsefnek, mely a Suzukinál is ápolt japán szokás. A hagyomány szerint ugyanis a macska bal mancsával integetve hívja be a vendégeket, egyben jó szerencsét, gazdagságot és egészséget is hoz a házba.

A Suzuki tovább erősíti jelenlétét a Közép-Dunántúli régióban az egész országot lefedő hálózatának legújabb tagjával, a Di-Fer Csoport Suzuki Újváros márkakereskedésével. A 78. kereskedés megnyitása, a folyamatos bővülés többek között annak köszönhető, hogy a Suzuki továbbra is előkelő pozíciót foglal el a hazai újautó-piacon. „Noha még nincs vége az esztendőnek, büszkeséggel tölt el minket, hogy az év első kilenc hónapja alapján a 14,25 százalékos részesedést jelentő 14 909 forgalomba helyezéssel a Suzuki uralta a magyarországi személygépkocsi piacot. Az év kétharmadában tehát magabiztosan vezettük az új személygépkocsi eladási statisztikákat annak ellenére, hogy egyre több modellel versenyzünk mind a kisautó, mind pedig a SUV és a középkategóriában” – hangsúlyozta köszöntő beszédében Krisztián Róbert, a Magyar Suzuki Zrt. operatív igazgatója.

A Suzuki Újváros szalonban a márka teljes modellpalettájával, széles körű szerviz- és kényelmi szolgáltatásaival várja a jelenlegi és leendő ügyfeleit egyaránt.

A rovat további hírei: Mozaik

Tojásfát állítottak a Kertvárosban (galériával)

Tojásfát állítottak a Kertvárosban (galériával)

2024. már. 28.

Az országban nagyon sok helyen állítanak tojásfát húsvét előtt. Aki Dunaföldváron jár ebben az időszakban, már évek óta gyönyörködhet a főtér egyik különleges ékességében. Pontosan innen jött az ötlet – majd került át a hagyomány Dunaújvárosba is, a Kertvárosba.

Hasznos tanácsok, hogy elkerüld a tipikus lazúrozási hibákat!

Hasznos tanácsok, hogy elkerüld a tipikus lazúrozási hibákat!

2024. már. 27.

Számos olyan kisebb-nagyobb munka van egy otthon kialakítása, felújítása során, amelyet magunk is elvégezhetünk, ugyanis nem igényel különösebb szaktudást, speciális szerszámokat és eszközöket. A felületkezelések is ilyenek. (X)

Széchenyi 70: pompás gála és nagyszerű "Nagy Találkozás" (galériával)

Széchenyi 70: pompás gála és nagyszerű "Nagy Találkozás" (galériával)

2024. már. 26.

Nagyon szubjektív és nagyon nosztalgikus beszámoló következik, drága olvasók és aranyos mindenki, egyszerűen nem tudok elfogultság nélkül nyilatkozni arról a jubileumi eseménysorról, amivel a 70. születésnapját ünnepelte a Széchenyi István Gimnázium. (Nekem, naná: a Münnich.)

Motorfelújítás profi kivitelben

Motorfelújítás profi kivitelben

2024. már. 26.

Egy veterán autó, vagy annak egy bizonyos részének felújítása nemes feladat, ugyanakkor elképesztően komplex, idő-, pénz-, és energiaigényes folyamat is egyben. (X)

Dunaújváros sokkal több mint egy iparváros

Dunaújváros sokkal több mint egy iparváros

2024. már. 26.

Városunk az ország egyik legtöbb zöldfelülettel rendelkező települése, történelme pedig bőven visszanyúlik Sztálinváros építésének kezdetén túlra. Bővelkedünk természeti és kulturális kincsekben, felsorolni is nehéz, hogy mennyi itt a látnivaló, amire büszkék lehetünk. 

Amit egy szauna karbantartása, tisztítása kapcsán tudni kell

Amit egy szauna karbantartása, tisztítása kapcsán tudni kell

2024. már. 26.

Ma már nem luxus egy saját otthoni szauna, de fontos ennek precíz elhelyezése és karbantartása. Ehhez szükséges egy vízszintes, teherbíró alap melyen el tudjuk helyezni szaunánkat, és persze fontos az is, hogy az alap elbírja a szauna, valamint a benne tartózkodó személyek súlyát. (X)

Így lehetsz te is profi sportfogadó

Így lehetsz te is profi sportfogadó

2024. már. 25.

Mivel az emberek szeretik a sportokat, így előszeretettel élnek a sportfogadás lehetőségével is. A többségük viszont sejtésekre alapozva, ösztönösen rakja meg tétjeit, lehet, hogy párszor bejön nekik, de hosszú távon garantáltan pénz nélkül távoznak a kasszáktól. (X)